Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
Védelmi biztonság, védelmi filozófia Minden közösség, amely aggódik tagjai életének biztonságáért, felhalmozott javainak védelméért, intézkedést hoz a legkülönbözőbb ártalmak okozta károk mérséklésére, megelőzésére. Ezt a tevékenységet civilizált körülmények között irányítási és szervezési szinten az állam vállalja magára, szavatolva polgárainak egészségi, vagyoni és számtalan egyéb szempontú biztonságát. Mindezt csak akkor lehet megtenni, ha van kialakult értékrend a szóba jöhető ártalmak gyakoriságáról és a megbecsülhető károk mértékéről. Képletesen szólva a jól berendezkedett társadalmak őrt állítanak a fenyegető veszélyek jelzésére és megakadályozására. (Ne külső, katonai cselekményekre, hanem a tűzre, az egészség- és környezetkárosításra figyelmeztető szervezetekre gondoljunk ekkor!) Ezek a szervezetek gyakran az öncélúság vádjával vannak megbélyegezve. Kinek kell akkor tűzoltó, ha nincs tűz, vagy kit izgat igazán akkor az árvíz, amikor évtizede az aszály pusztít mindenütt? Közösségekkel kezdve a gondolataimat, az ártalmak ellen is mikroközösségi szinten lett felvéve kezdetekben a küzdelem. Egy-egy azonos helyzetű terület igyekezett önmagát védeni, például a vizek ártalamaitól. Hosszú évszázadoknek kellett eltelnie addig, amíg mérhetetlen áldozatok árán fel lehetett ismerni a nagytérségi összefogás szükségességét. A védelmi erők kifejlesztették a megelőzés és felkészülés szervezeti, igazgatási és technikai módszertanát, kritikus helyzetekben gyakran siettek egymás segítségére. Nemzetgazdasági kármegelőzést láttak el a vízügyi szervek szivattyúi, a paksi atomerőmű hidegvízcsatornájának vízszolgáltatása során 1983-ban. Füzesgyarmaton és Szeghalomban a gázkitörések során a vízügyi igazgatóság erőgépei nélkül nem járt volna eredménnyel akitörést meggátolni igyekvők erőfeszítése. A tomboló hóviharban Békés megye közútjait az igazgatóság védelmi osztagai is tisztították, és mentették a bajbajutottakat. Ez már a múlt. A vízügyi szolgálat felsorakozott a segítségkérők sorába. Képesek vagyunk még informáltságunkkal, helyismeretünkkel, kapcsolatrendszerünkkel a fenyegető hidrológiai eseményeket értékelni és prognosztizálni a műveinket érő terheléseket. Alkalmasak vagyunk még békeidőben figyelni a töltéseinket ért hatásokat, de már képtelenek vagyunk a normativitás minimális szintjén is gondozni azokat. Szivattyútelepeink, zsilipeink, egyéb védelmi berendezéseink megmagyarázhatatlan rongálásnak vannak kitéve. Magunkban fellépni a károkozókkal szemben nem tudunk, jogosítványunk bármilyen más gazdálkodó szervhez hasonlóan az elszenvedett károk tekintetében azonos. A készültségi időszak kezdetén egy gyenge másodfokot az igazgatóság a még meglévő létszámával el tud látni. Meg kell viszont jegyeznünk, hogy ez a üpikus védelmi szituáció nálunk nem fordul elő. A folyóink jellegéből adódóan általában intenzív áradás után harmadfokú készültségnél tetőznek. Néhány óra alatt van szükség tehát több száz olyan emberre, akik értik a segédőri tennivalókat, fegyelmezettek, jó egészségi kondícióval rendelkeznek. Az önkormányzatokkal a kapcsolataink elfogadhatóak, a települések ígérik a létszám rendelkezésre állását. Kipróbálásra természetesen mód nincs, nincs fedezet arra sem, hogy évente egyszer oktatásra kivonjuk a segéderőket a mindennapi megélhetési körülményeik közül. Egy árvízvédekezés természetesen ennél sokkal bonyolultabb ügy, a védelmi tevékenység ellátásához effektiv védekező létszámra is szükség van, aminek élén az osztagok állnak. A még meglévő osztagaink képviselik azt az egyetlen szervezeti tartalékot, aminek segítségével vállalni lehet a védekezés felelősségét. Az osztagok védekezésen kívüli időszakban külső piacon vállalkoznak, árképzésüket 13 százalék befizetési járulék terheli. Nehéz emögött felismerni az állampolgárai élet- és vagyonbiztonságáért felelősséget vállaló állam következetes magatartását. A megváltozó társadalmi, gazdasági körülmények, a jogharmonizáció és számtalan egyéb ok természetesen nem hagyhatja érintetlenül a vízügyi szolgálatot. Újszerű védelmi filozófiát kell kialakítani, megértetve minden mikroközösséggel, kis- és nagytelepüléssel, hogy a természeti erőforrások okozta károk ellen saját magukat kell védeniük, ehhez az igazgatóságok az irányítói, szervezői munkát adják a védelmi bizottságokkal való együttműködés keretében. A társadalomtól az is elvárható, hogy jól felfogott védelmi ösztönéből adódóan segítse a védelmi műveinket romboló garázdák elleni közös akcióinkat a rendfenntartó erőkkel együtt. Avízgazdálkodási törvény és ennek felhatalmazása alapján kibocsátásra kerülő jogszabályok, valamint a védelmi bizottság működését megalapozó jogforrások remélhetőleg nem anyagi és létszámbázisában, hanem jogérvényesítési erejében meghatározó vízügyi igazgatóságokat alakítanak ki. Dr. G. P. 5
