Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-11-01 / 11. szám

pel a körülbelül jelzés, mert mi is így kaptuk azokat.) A létesítmény a nagyüzemek idején öntözési célokat szolgált. A rendszerváltás óta, a földek szétosztása után, jelenleg a magángazdák nem tartanak igényt a vízre. Az öntözőrendszer is feldarabolódott, a területfelosztásnak megfelelően. (Hasonló helyzet van hazánkban is.) Érdekességként megemlíthető, hogy Erdélyben, de egész Romániában a gazdák a régi földjeiket kapták viszsza (reprivatizáció volt).

A víztározó töltése földből készült. A vizet vasbeton műtárgyon eresztik le, az árvizek betonburkolatú oldalcsatomán távoznak. A hullámvédő mű: 30-100 kilogrammos kövekből készült kőkerítés. A víztározó vízminősége jó, ahogy azt szemmel tapasztalni lehetett.

A napi programot ismét az esti sötétben fejeztük be, helyi idő szerint 22 órakor kezdődő vacsorával. A tartalmas napi program nem akadályozta meg a társaságot abban, hogy a napot éjszakába nyúló táncolással fejezze be. Ezt ki korábban (éjjel 2 óra), ki későbben, de még a reggeli előtt hajtotta végre.

Harmadik nap

Szeptember tizenötödike sem volt a könnyű program napja. Csíkszeredából indulva ismét, de most nappali világosban keltünk át a Hargita gerincén, a Tolvajos tetőnek nevezett hágón. Útközben élveztük a csodálatos és egészséges fenyvesek látványát és az útépítőket, akik hosszú szakaszon zárták le az egyébként sem széles út fél pályáját.

Kerülgette autóbuszunk a lovas szekereket, amik az esti sötétségben is megtalálhatók - igaz, elég nehezen - az országutakon. (A megtalálás helyett az esti, éjszakai sötétben inkább a “meghökkentő” megjelenés a megfelelő kifejezés, mert ezek minden világítás, jelzőeszköz nélkül ballagnak az úton.) A kanyarokból kiforduló járművezető (gépkocsivezető) meghökkenve tapos a fékre, amikor néhány méterre a gépkocsi előtt megjelenik a lovak által vontatott szekér.

Korond, a Székelyföld legnagyobb hírű fazekas falva. Jelen sorok írójának 20 évvel ezelőtt is volt alkalma Korondon járni. A húsz év alatt bekövetkezett változás óriási. Akkor még csak a házakra, kerítésekre kihelyezett tányérok, korsók jelezték a tulajdonos foglalkozását és a vásárlás lehetőségét, ma a házak előtti árusítóhelyek foglalják el a területet. Az árusítóhelyeken a köcsögtől a gyckénykalapig mindent lehet kapni. (A látvány hasonlatos Magyarországon Abda, Óttevény községekben kialakult állapothoz.) A sorok írójának a korábbi látvány jobban

tetszett. A községen meg is látszik a kereskedelem haszna, sok új, illetve felújított épület van, ami más településekre nem jellemző.

Korondtól északi irányba nincs messze a sóvidék, ahol a sósziklák a felszínen közvetlenül láthatók, megfoghatók.

Látogatás a sóbányában

Parajd községben meglátogattuk a sóbányát. A bányába, úgy gondolom, egyedülálló módon, csuklós Ikarus autóbusszal jutottunk le, hosszú lejtősaknán. A bányában elhangzott adatokból következtetve az autóbusz 80-100 méter mélységre ment a terepszint alá. Akibányászott sót is gépkocsikkal szállítják ki. Az aknarakodótól még számos lépcsőt kellett tapodni lefelé és megmászni felfelé, míg elértük az I. fejtési szinten kialakított hatalmas termeket. A termek fala, födémé: só. Hiányzott egy reflektor, amely legalább egy helyen világította volna meg a falat. A bányászat alattunk több szinten folyt. Tájékoztatás szerint 1-1 szint között körülbelül 8-8 méter réteg marad meg. Azon az egy helyen, elmondás szerint, annyi só van, amely Európa teljes sószükségletét több száz évre (700 év?) biztosítani tudja. A bányaművelés legalább 2000 éves, már a római birodalom idején is sót bányásztak a helyszínen.

A termeket gyógyításra (légzőszervi betegségek) is használják. Egy-egy kezelési idő 4 óra. A beteg gyermekek számára játékok, a felnőttek számára büfé is van. Csoportunk játékos kedvű tagjai rögvest kipróbálták a fából készült játékokat.

A rendszerváltás után kápolnát is kialakítottak, ahol napi beosztás szerint tartanak istentiszteletet, illetve misét a különböző vallások (római katolikus, görögkeleti, protestáns). Ügyes bányászok a bányajárás végén nagyon szép sókristályokat árusítottak a látogatóknak.

Parajd után a Szovátai sóstavakat tekintettük meg és sétáltuk körül.

Nem szabad azonban megfeledkezni a szüreti mulatságra hívogató felvonulókról. Szőlő ugyan nincs, de a szüreti bálokat Erdélyben is megtartják, mondta az egyik kolléga. Valóban hamisítatlan szüreti felvonulást láttunk árvalányhajas kalapban feszítő lovasbandériummal, magyar ruhába öltözött pártás és főleg csinos lányokkal és zeneszóval. Hogy a felvonulók által fogyasztott bor milyen volt, nem tudjuk, de tény, hogy az egyik ló, amelyiket borral kínáltak, méltatlankodva fordította el a fejét. Nem tudjuk mi volt a ló kifogása. Absztinens volt, avagy inkább fröccsöt kívánt volna? A felvonulók a Medve tónál elénekelték a székely himnuszt, amihez csoportunk tagjai is csatlakoztak, aki nem

énekelt, gombóccal a torkában érzett együtt az éneklőkkel.

Szováta üdülőhelyén

A szovátai Medve tó 490 méter tengerszint feletti magasságban található. A tó vize igen nagy sótartalmú, hőmérséklete rétegenként változik. Egyes helyeken (rétegekben) az 50-70 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet. Sajnos a leírásokban szereplő tényt, mely szerint a fürdőző embernek úszni sem kell, mert a magas sótartalom miatt 1 ebeg a vízben, Cnvu^riiju, Hwu> tudtuk, mert sem lebegő, sem úszó embert nem láttunk, üres volt a strand. Medvét viszont igaz csak kitömve láttunk, de megközelítése, fényképezése is drága mulatság lett volna. (A medve magántulajdon, közölte a morcos hölgy.)

A Medve tó mellett más kisebb tó is látható és megtalálhatók a szabadon álló sótömbök is. Érdekességként említem, hogy a só feletti vékony termőrétegen a legkülönbözőbb növények, fák, füvek, cserjék érzik jól magukat. A kialakuló vitában nem tudtuk eldönteni, hogy a vizek által feloldott sót hogyan semlegesítheti a természet.

Segesvár és környéke

Szováta után kissé hosszabb utazás után Segesvár városába értünk. Segesvár és Petőfi. A magyar ember számára szorosan összetartozó fogalmak. Az emlékezetes csatatér Segesvártól néhány kilométerre lévő, hajdani Fejéregyháza és Héjjasfalva határában történt. (Hajdani, mert ma Fejéregyháza Segesvárral összeépült, annak része.)

Segesvár a Nagy-Küküllő völgyében épült város. Már a római korban is település volt a környékén, II. Géza királyunk szász telepeseket hívott a területre. 1224-ben (II. Endre) a szász szék központjává tette. A program során a várba tettünk sétát, a már enyhén permetező esőben. Csodálatos régi épületek közül is kitűnik az óratorony és a háromhajós gótikus kolostortemplom. A rövid várlátogatás után már nagyon kellett igyekezni, hogy még világosban nézhessük meg a Fejéregyházán lévő emlékművet, amelyet a csata hősi halottainak tömegsírja fölé állítottak. Csöndben, emlékezve álltunk az emlékmű előtt, amelyről nem hiányoztak a nemzeti színű szalaggal ellátott koszorúk. Sajnos az emlékmű mellett lévő Petőfi Múzeum már zárva volt.

A Segesvár-Héjjasfalva közötti úton, az út mellett közvetlenül található az úgynevezett Ispánkút, a nagyon egyszerű Petőfiemlékművel. (Hagyomány szerint itt esett el Petőfi Sándor.)

7