Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-10-01 / 10. szám

Ötven éve a vízügy szolgálatában Dr. Stelczer Károly, a VITUKI volt igazgatója, nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Vízügyi Közlemények aktív szerkesz­tője ötven éve tagja a vízügyi szolgálatnak. Volt közvetlen munkatársai és a VITUKI vezetői ebből az alkalomból augusztus 22-én kisebb, zártkörű megemlékezést tartottak az ilyenkor szokásos néhány mondatos méltatással és koccintással. A VITUKI nevében dr. Starosolszky Ödön vezér­­igazgató köszöntötte és ajándékozta meg az ünnepeltet. A VITUKI négy évtizedes történetében kivívott hazai és nem­zetközi tudományos hírnév megalapozásában és fenntartásában Dr. Stelczer Károly meghatározó szerepet töltött be: 1958 júliusától 1980 januárjáig igazgatóként, 1980 és 1985 között főigazgató-he­lyettesként önzetlenül, tehetséggel és nagy tenni akarással szolgálta a magyar vízügyi kutatás és fejlesztés ügyét. Általános mérnöki oklevelének megszerzése (1945) óta a vízügyi szolgálatban dolgozik. Egyes szakterületi munkahelyein (a Győri Folyammémöki Hivatalban, a Győri Árvízvédelmi és Folyam­szabályozási Hivatalban, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósá­gon) szerzett szakmai tudását és vezetői tapasztalatait széles körben kamatoztatta a vízügyi kutatás-szervezés és műszaki fejlesztés területén. A VITUKI-ban töltött emberöltőnyi időszakban tagja volt az MTA Vízgazdálkodási, Vízépítési és Hidrobiológiái Bizottságá­nak, vezetője volt a vízépítési albizottságnak. Több éven át tagja volt az MTA Meteorológiai és Közlekedési Szakbizottságának. Az MTA Fertő-táj Bizottsága, valamint a Duna-bizottsága mellett működő nemzetközi tudományos munkacsoport elnöke volt. Az UNESCO mellett működő Nemzetközi Tanfolyamok Tanácsadói Igazgatói Választmányának tagja volt. Művelt tudományterületei: folyószabályozás, folyami hor­dalékmozgás, árvízvédelem. Szakirodalmi munkásságát 32 hazai és 19 külföldi megjelent publikációja jelzi. Szakírói tevékenységei közül kiemelkednek az egyetemi jegy­zetei (ELTE, BME). A Budapcsú Nemzetközi Továbbképző Tan­folyam részére angol nyelvű jegyzetet készített. Az ICID meg­bízásából kézikönyvet út. 1981-ben jelent meg a Bod-load trans­port (Görgetett hordalékmozgás) című könyve, amely több konti­nensen is kivívta a szakmai körök érdeklődését és elismerését. Szakoktatói tevékenységet elsősorban a BME Vízépítési Tanszékén és a Mérnöki Továbbképző Intézetben, valamint az ELTE Földrajztudományok Tanszékén fejt ki, ahol címzetes egyetemi tímár. A műszaki tudományok kandidátusa címet a Hordalék kopása című disszertációjával szerezte (1967). ABME 1968-ban avatta doktorrá. 1965 óta részt vett a KGST Vízügyi Tudományos Kutatásokat Koordináló Tudományos Bizottság munkájában. A VITUKI-ban töltött három évtizedes vezetői, tudománypo­litikai, kutatásszervezői tevékenységének időszakában kialakult és nemzetközi hírnévre tett szert a vízügyi-környezetvédelmi tudósgeneráció, kutató-feltaláló-fejlesztő gárda, és létrejött a vízügyi tudományos kutatás anyagi és szellemi infrastruktúrája, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetből vállalati gazdálkodási rendben működő tudományos kutató központ lett. Dr. Stelczer Károly napjainkban is köztünk van. A Vízügyi Közlemények szerkesztőjeként íráskészségével, tanácsaival, ösztönző, bátorító szavaival segíti a kutatók, pályakezdők és a fiatal tehetségek publikációs tevékenységét, fejlőlését. Ügyel a szakmai cikkek szakszerűségére. Védi, óvja a VITUKI-t és a vízügyi kutatók szakmai presztízsét. Az évforduló alkalmából továbbra is jó erőt, egészséget kívánunk Dr. Stelczer Károlynak! I)r. DÉRI JÓZSEF TARTALOM Ötven éve a vízügy szolgálatában 2. A környezetvédők felelőssége 3. Vitatkozzunk! Közalkalmazott köztisztviselők 4. Szakirodalmi nívódíj társulati munkáért 6. Tízéves a Magyar-holland Vízügyi Közös Bizottság 2. rész 8. Dr. szesztay Károly 70 éves 10. PHARE-támogatás a vízügyi szolgálat munkáihoz 11. 150 évvel ezelőtt alakult az Alsó-szabolcsi Ármentesítő szolgálat 13. Vízművek vízminőségi kockázattűrőképessége 16. A Tiszának nem kell útlevél 16. Mérlegen a vízműszolgáltatás 17. Új európa-mérnök diplomás a vízügyi szolgálatban 18. „Koncessziós” védelmi központ 18. Felelős szerkesztő: PERECSI FERENC. Felelős kiadó: az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója. Nyomás: PENCIL KIADÓ BT. 1089 Bp., Vajda P. u. 12. Tel./Fax: 2-100^100/1153. Műszaki szerkesztő: LENGYEL TIBOR Előfizethető a PENCIL BT-nél, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap­előfizetési Irodában (Budapest, XIII. Lehel u. 10/a,. levélcím: HELIR, Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetési díj egy évre: 480 Ft. Egy-egy szám ára: 40 Ft. Külföldre terjeszti: a MAGYAR MÉDIA (H-1392 Budapest, PL: 279. Telex: 22-6207). Anzeigen - Advertisements - Publicité: MAGYAR MÉDIA (H- 1392 Budapest, Pf.:279. Telex: 22-6207) Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! HU ISSN 0139-1372 2

Next

/
Thumbnails
Contents