Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-08-01 / 8. szám
Gátőrház az emlékparkban Nemzeti múltunk emlékparkjának legszebb helyén, a Feszty-körkép impozáns épülete mellett, á dísztó partján kaptunk lehetőséget arra, hogy egy régi gátőrtelep korhű felépítésével, annak korabeli berendezésével mutassuk meg a vízügyi szolgálat múltját (és az épületen belül állandó kiállítás keretében a jelenét is) annak a sok ezer embernek, aki évente ellátogat Ópusztaszerre. Az épületeket Takács Lajos, az ATIVÍZIG mérnöke az 1893-ban készült dongéri őrtelep tervei alapján tervezte. A 90 m2-es tomácos főépületben az őr szobája, a tiszti szoba, valamint a konyha és a kamra kap helyet. A melléképületben kocsiszín, istálló és szertár lesz, az udvaron gémeskút készül, a ház előtt — a tó partja mentén—pedig egy árvízvédelmi töltésszakaszt alakítunk ki. Mentett oldalán rőzsekazlat helyezünk el, a töltésen különböző árvízvédekezési módokat mutatunk be. A töltést kezelőhíd köti össze egy bemutatásra érdemes orros barátzsilippel. A látogatók az őrtelepet a gátra fölsétálva, annak koronáján haladva közelíthetik meg, a mentett oldalon az őrházhoz, illetve a víz felőli oldalon a vízmércéhez lépcső vezet majd. Az őrtelepet Szabó József technikus vezetésével az ATIVÍZIG műszaki biztonsági szolgálatának nagyszerűen összeszokott, kitűnő építőbrigádja építi, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Csongrád Megyei Önkormányzat és — reményeink szerint — az ország vízügyi igazgatóságainak támogatásával. A főépület már tető alá került, a melléképületnek is legalább ilyen készültségi állapotba kell lennie még az idén. (Képünkön a főépület a kész tetőszerkezettel — a kitűzött zöldággal — látható, azóta egy bontott régi épületről a hódfarkú cserepek is a helyükre kerültek.) Az ország jó néhány helyén találunk olyan műemlékjellegű, régi vízügyi objektumot, őrtelepet, szivattyútelepet, műtárgyat, amit a saját területén minden vízügyi igazgatóság ápol, igyekszik olyan állapotban tartani, hogy az arra vetődőnek büszkén megmutathassa. Az Ópusztaszeri Emlékparkot évente tízezrek látogatják (1996-ban, az 1100. évforduló évében talán százezrek is). Amit ezzel a mintaőrteleppel itt megmutathatunk, azt nagyon sokan láthatják majd. Szeretnénk, ha ezt a sokat jelentő létesítményt az egész vízügyi szolgálat büszkén vallaná magáénak. Megtekintését (már az építés közben is!) jó szívvel ajánlja mindenkinek a műszaki ellenőr: BENKE GYÖRGY A velemi vízimalom Kőszeg-Hegyalja egyik ékessége, nevezetessége Velem. Csodálatos környezetben, a Kőszegi-hegység délkeleti lejtőjén fekszik. A szubalpin levegőjű községben, különösen most, nyáron igen élénk az üdülőélet. A falu melletti zöld erdőben, a Szent Vid-hegy tetején, 568 méter magasságban emelkedik a már messziről látható, 13. századi őrtornyot is magába foglaló búcsújáró hely, a patinás Szent Vid-kápolna. Az ódon, máig működőképes vízimalom a szomszédos Kőszegszerdahely végénél, Velem határán található. Az országos érdeklődésre számot tartó együttes fő látványossága a több emelet magasságú, felülcsapó vízikerékkel rendelkező ódon vízimalom, de az ugyancsak 1981-ben felújított régi molnárház, a kiállítóterem és a lakóház ugyancsak vonzza az érdeklődőket, miként a ma is jó állapotban lévő borospince, amelynek zsupfedeles padlásán nyert menedéket Savanyú Jóska (1845—1907), a híres bakonyi betyár a pandúroktól szorongattatva. Levéltári iratok legkorábban 1568-ban említik a malmot, amely akkor a Batthyányaké volt. Századokkal később a rohonci Sibrikuradalomhoz tartozott. 1828-ban az ellenőrző jelentés azt jegyzi a működő malomról, hogy „...két falu határában, egy kis patakon van.” Ez a régi malom, amely a mai helyén volt, zsúpfedelű, boronafalú épületben működött. Két vizeskerék hajtotta a két őrlőkövet (az egyikkel őröltek, a másikkal daráltak). A malmot régebben egykori tulajdonosaikról — akik Felsőőrről származtak, és a családban a molnármesterség apáról fiúra száll — Schulter malomnak, napjainkban pedig a környékbeliek legrégebbi nevén Réti malomként emlegetik. A malmot hajtó vizeskerékre kikövezett, újabban betonozott kis csatornán vezették a vizet, aminek mennyiségét zsilippel szabályozták. Majd amikor a malom Wohanka-féle motort is kapott, lehetővé vált a nyári, vízhiányos, aszályos időszakban is a működtetése. Ekkor már villanyvilágítással is ellátták. 1950-ben — az ország többi kis malmával együtt — államosították, de a Réti malom még 1952-ig őrölt, aztán véglegesen leállt. A vízimalom és környezete szerencsére máig olyan maradt, amilyennek az egykori molnárok építették. Kifejezi a malom táji jellegét és őrzi a századforduló magyar visszaöntéses malmának ipartörténeti hagyományát, és alkalmas arra is, hog> a látogató érdeklődők — akár csoportosan is — megtekinthessek. A malom működése az épületben — az eredeti állapotnak megfelelően —szintről szintre most is nyomon követhető. A malmon kívül a telepen található molnárház mellett a gazdasági épületeket is felújították, ahol régi malmi gépek és eszközök láthatók. Ezek bemutatása azért is indokolt, mert Vas megye olyan fejlett malomgépgyártó iparral rendelkezett, amely legfeljebb Budapestéhez hasonlítható. Megtalálhatók itt továbbá a molnárok életével kapcsolatos tárgyi dokumentumok: kézimalom, törőmozsár, fából készült szíjtárcsák s a kővágáshoz használt eszközök, sőt a velemi ásatások nyomán előkerült bronzkori őrlőkövek is. A csepregi malom céhszabályzata mellett — korabeli, régies írásmóddal — itt olvasható egy kivonat a Vas vármegyei malomtulajdonosok 1820. évi gyűlésének jegyzőkönyvéből is. A megtekintés nagy élményt nyújt mindenkinek. DOMONKOS JÁNOS 17
