Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7. szám
VÁSÁRHELYI székfoglalóját a következőképpen kezdi: A folyók a természet első' ajándékai közé tartoznak az emberekre nézve. Ő úgy érti: az első ajándék egyenlő a legfontosabb ajándékkal. Ez az az ajándék, amely öszszeköti a tájakat, olcsó szállítást biztosít, a hajózás megteremtésével a nemzeti gazdagság fő forrása maga a vízi út. A folyamok nemcsak azzal segítik elő a földművelést, hogy a föld termékenységét befolyásolják, hanem azzal is, hogy rajtuk a föld termékét el lehet szállítani. A tolyók — véleménye szerint — a „gyárak, a kézműházak mozgásban” tartásában is szerepet játszanak (utalás a vízerő-hasznosításra), és költői módon felteszi a kérdést: Illy képe van-e szép hazánk folyamainak? Erre egyértelműen nem ad választ, hanem áttekinti a korabeli magyar viszonyokat. Tapasztalatait már nem csak a Körös-vidékről, hanem az egész Duna és a Tisza mappációjának elkészítéséből szűri le. A folyók elfajulásáról beszél, arról, hogy a vízi út nem mozdítja elő az iparnak és a kereskedelemnek a fejlődését, és erre egy nagyon érzékletes kórképet ad: folyamaink csak akarnak életre ébredni, de egészen nem tudnak, mert tömvék folyópadokkal és vízsekélyekkel, mellyek a célirányos hajók használatát akadályozzák; az országutakat pedig elárasztják vízzel, elrontják a közlekedést, nehezítik vagy elvágják, s így a termesztmények elszállítását meggátolva károsítják a földmívelést, az ipart, e kereskedést, melly az ország nem kis veszteségére forog ílly veszélyben. Én azt hiszem, hogy a szabályozások korának nagytérségi kömyezetállapotjáról ennél tömörebben megfogalmazott jelentést nehezen találhatunk, különösen olyant, amit 150 évvel később is meg kell fontolnunk. VÁSÁRHELYI Pál ezután előadásában egy Körös-vidéki történelmi-természetföldrajzi vázlatot ad elő. Száz négyszegű mérföld legjobb szántóföld van időszakonként áradásoknak kitéve— mint írja —, s harmicz mérföldnél több tétetett örökös mocsárrá. A tapasztalatai tanulságosak, hiszen HUSZÁR Mátyás oldalán megismerte a Körös-vidék összes gondját, baját, de nem csak a tájért és a mezőgazdaságért aggódik, hanem az ott élő emberért is, amikor azt írja: De mennyire káros az ílly mocsár az emberre... az ottani szegény lakosok napokig kénytelenek a rothadó vízben gázolni, az égető hőségben szomjokat tisztátalan vízzel oltják el, az éjszakákat rossz kigőzölgéssel áradó földön töltik el. Mi mind ezen szerencsétlen állapot következése? Gonosz lázak, vérhas, vízkórság, mellyek honoló nyavalyák gyanánt uralkodnak ottan. Ezt a pársoros idézetet azért jó a fejünkbe vésni, mert ma is tapasztalható olyan vélekedés, miszerint valami rendkívül gazdag tájat rontottak el ezek az érzéketlen, gonosz vízmémökök. Hát ez volt az az állapot, amit a magyar mérnök a reformkor idején a magyar Alföldön tapasztalt. VÁSÁRHELYI Pál komoly történelemszemlélettel rendelkezett. A gyökereket a múltban kereste! V isszakanyarodik a török korig—tegyük meg mi is. Említi, hogy Nagyváradtól Csongrádig életdíj fejében köteles volt tisztán tartani valamennyi falu bírája a folyók medrét hadi közlekedési szempontok miatt! Fölsorol olyan időközben elpusztult településeket, amelyeknek a templomai, épületei még megtalálhatók a XIX. század elején és megemlíti, hogy ez a leromlás a síkoknak mocsárrá változása lassanként és apródonként támadott a malmoknak vagy inkább a malomgátaknak tulajdonítható módon. Ehhez még hozzá kell termi a következőt: a vízparti népességnek korlátozatlan fényűzéséről szóló kritikáját, amiben megfogalmazódik mindaz, amit a mai napig értékelnünk és érzékelnünk kell. Az embernek tehát nagyon határozott, és hogy úgy mondjam, negatív szerepe volt a folyók degradációjában, a térségek elmocsarasításában, amihez hozzájárultak a vízimalmok. Már HUSZÁR Mátyásnál olvashatunk a vízimalmok negatív szerepéről. HUSZÁR arról a tapasztalatról ír, hogy a malmok tulajdonosai a duzzasztógátak zsilipjeit a legönkényesebben kezelik, mit sem törődve a földművelők érdekeivel, az azoknak okozott kisebb-nagyobb árvízi károkkal. Ezt természetesen nem HUSZÁR tapasztalta először. Ez a jelenség a XVIII. század közepén olyan feszültségeket eredményezett, aminek nyomán 1751-ben a 14-es törvénycikk keretében a malomgátak elbontására jogszabály született, igaz: elsősorban hajózási érdekek miatt. Fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy VAY Miklós királyi biztos 1808- ban érvényt próbáljon szerezni a Körösök vidékén ennek a rendeletnek, és még hosszú évtizedek teltek el, amíg fölismerték — amint ezt VÁSÁRHELYI is írta —, hogy a malomgátak helytelen alkalmazása milyen területhasználati és egyéb mindennapi gondokat okoz. Legszebb folyók malomvízül használtattak, egyedül a minden vízműtant nélkülözőpart lakosok kényére hagyatva, s a malombirtokosok, molnárcéhek haszonlesésének átengedve. Jellemző, hogy a malomgátbontás — ahogy azt akkor mondták: széthányattatás — fegyveres konfliktusokkal is járt. Erről az 1810-es évek végén a Sebes-Körös menti, a nagyváradi káptalanhoz tartozó körösharsányi malomréti építmények esetében megemlékeznek a krónikák! A malomréti csatában akkor a malompártiak győztek, de 1823-ban vármegyei parancsra — valószínűleg HUSZÁR nyomására — a malmot tulajdonosa, a káptalan lerontotta, azaz elbontotta. BESZÉDES József a kor másik, akadémiai levelező tagsággal dekorált mérnöke Mérnöki irányzatok (1843) című gazdaságtörténeti megalapozottságú művében többek között szomorúan értékeli, miként élte föl az ország a napóleoni háborúk konjukturális előnyeit ahelyett, hogy iparosodott vagy közműveit fejlesztette volna, miként tette azt Anglia 1756 és 1842 között, világrázó háborús esztendők alatt is. Mérnöki felfogások a XVIII. században Székfoglalójában VÁSÁRHELYI külföldre tekint, BESZÉDES Józsefhez hasonlóan Angliát hozza példaként. SZÉCHENYI Istvánnal közösen tett tanulmányútja során 1834-ben alaposan megismerhette a szigetország viszonyait. A rendelkezésünkre álló székfoglaló másolata következetesen, de helytelenül BRINKLEYről tesz említést. Néhány mondat erejéig térjünk ki az utóéletében sok vitát kiváltó self made mannek, BRINDLEYnek a tevékenységére. BRINDLEY (1716—1772) Anglia ipari forradalmát elősegítő infrastrukturális fejlesztések egyik nagy alakja. Érdekes személyiség, soha nem járt igazán iskolába, sőt BESZÉDES József, aki szintén alacsony származásúnak számított, az írja róla .Brindley általában nevelés nélkül nőtt föl — a szónak közértelmében... BRINDLEY munkásságáról annyit, hogy lord BRIDGEWATER' 1759-ben elrendelte egy 16 kilométeres csatorna megépítését szénszállítási célból Worsleyből a manchesteri textilművekhez. A természetszülte mérnöki érzékkel megáldott BRINDLEY foglakozott a megoldással, és egy olyan rendkívül ötletes aquaduktot szerkesztett Bartonnál, ami egyben megoldotta a bányából a vízelvezetést és a hajózócsatorna tápvízellátását. A XVIII. században már a bányából vízi úton, alagúton vitték ki bárkával a szenet, és így juttatták el a hajózócsatornán keresztül a felhasználás színhelyére. BRINDLEY rendkívül sok infrastrukturális fejlesztési munkálatot irányított Angliában, illetve Skóciában. Ki kell hangsúlyozni: VÁSÁRHELYI nem ért egyet maradéktalanul BRINDLEYvcl és tevékenységével. Akadémiai székfoglalójából kitetszik az a megjegyzés, amin keresztül VÁSÁRHELYI vitatkozik BRINDLEYnek a természetszemléletével . Az angol alsóház, amikor egy bizottság elé citálta a nem éppen jó modorú, mérnöki munkakört ellátó szakembert, a kérdést a következőképpen tették fel neki: Mi célra adá tehát a természet azon számos és szép folyamot, mellyekkel Anglia bővelkedik Erre a XVIII. századi környezetvédelmi kérdésre BRINDLEY nyers modorával így felelt: Hogy belőlük csatornák tápláltassanak! A bizottság ezt akkor elfogadta — úgy látszik a folyók ügye már akkor is a politika ügye volt. (Ezen egyébként nincs ok meglepődni.) BRINDLEY válasza egész Európában visszhangra talált, és ez meghatározta közel egy évszázadig a belvízi hajózás kérdését. A hajók a természetes folyókon nehezen tudtak közlekedni, hiszen hegymenetben csak úgy volt lehetséges hajók mozgatása, ha emberi vagy igaerővel part menti vontatóutakról kötéllel segíthették a hajó közlekedését. Csak gondoljunk JÓKAI regényének, az Aranyembernek kezdő motívumára. Nagyon kényelmetlen volt a szabályozatlan folyók partján olyan vontatóutakat képezni, amelyeket a folyó áradásai nem mostak vagy nem öntöttek el. Külön kérdés volt a betorkolló folyócskáknak, patakoknak komoly hidakkal való áthidalása. A BRINDLEY-féle híres kijelentés hatására ott, ahol arra mód volt, a folyókkal közel párhuzamosan hajózócsatornákat alakítottak ki. Igen ám, de amikor VÁSÁRHELYI ezzel a Bridgewater neve érdekes módon vizáidat jelent. Hogy van-e összefüggés a neve és szakmai beruházói tevékenysége között, azt igazából kideríteni nem tudtam, de mindenesetre a furcsa nevű lord megérdemelné az ez irányú kutatást. 7
