Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-06-01 / 6. szám
Arcképek a vízügyi szolgálatból Dr. Vavrik Ferenc A Uj sorozatunkban a korábbi idők emlékeiben keresgélünk és találomra választunk ki egy-egy arcot, melynek tulajdonosáról úgy véljük: érdekes mondanivalója tanulságul szolgálhat öregnek, fiatalnak. Nem teszünk különbséget a szakma jeles művelői és napszámosai, műszaki, gazdasági vagy jogi kérdésekben való jártasság tekintetében, mert úgy gondoljuk, hogy az egyes szakterületek a szolgálatban kiegészítik egymást, egyik a másik nélkül meglenni képtelen. Bár a szerkesztő szíve a műszakiak felé húz, (vagy éppen azért) a bemutatást közgazdásszal kezdjük. A kérdéseket hol mi, hol a kérdező maga, hol az élet fogalmazza. Mi csak leírjuk és közreadjuk. Okulásul valamennyiünk, különösen pedig az utókor számára. Azért, hogy ne csak mindig a magunk kárán kelljen rájönni a nyilvánvaló igazságokra. Víztükör: Mikor és hogyan kerültél a vízügyhöz? Dr. Vavrik Ferenc: Kényszerpályán, 1962-ben. Ennek oka közvetlenül: 1956. Addig a magyar szövetkezeti életnek voltam aktív dolgozója. 1947 végén Csallóközből a csehországi telepítés elől menekülve jöttem véglegesen Budapestre, Erdei Ferenc segítségével jutottam az akkori Országos Szövetkezeti Központba. Itt 1956 októberében egyhangúlag választottak meg a forradalmi bizottság elnökének. VT.: Milyen iskolát végeztél? Dr. V. F: Közgazdasági egyetemet. 1943-ban doktoráltam szövetkezetpolitikából. Passzív, tehetetlen résztvevője voltam az 1948-tól kezdődő, politikai jellegű átszervezéseknek, melynek során gyakorlatilag megszűnt a szövetkezetek önállósága. A központból 1957 májusában távolítottak el, amikor is az elnök közölte, hogy nem tud megtartani a központ kötelékében, mert a pártszervezet eltávolításomat követelte. Ezt követően egyik szövetkezeti vállalatnál dolgoztam könyvelőként, s ekkor, 1962-ben Nyers Rezsőnek, a szövetkezeti központ volt elnökének segítségével juthattam más, megfelelő beosztásba. Ez időben történt, hogy az Alkotmány utcában találkoztam Dégen Imrével, aki 1956-os múltamat is ismerve közölte, hogy igényt tart munkámra, így és ekkor kezdődött az én vízügyes pályafutásom. VT.: Mit jelentett szakmailag ez számodra ? Dr. V. F: Szakmailag életpálya-módosítást jelentett, mivel a szövetkezetpolitikát, szervezést-ellenőrzést valóban hivatásomnak tekintettem, a vízügy pedig egy teljesen új, eddig ismeretlen munkaterület volt számomra. VT.: Milyennek ismerted meg, bekerülve a szervezetbe, a vízügyet? Milyen volt az akkori OVF mint hivatal? Dr. V. F: Szakmai, emberi szempontból igyekeztem minél rövidebb idő alatt a hivatal munkájával megismerkedni. Akkori tapasztalataimat abban foglalhatnám össze, hogy az OVF - részben a hagyományokra támaszkodva - abszolút műszaki hivatal, erőteljes árvíz-belvíz védekezésre orientált szervezet volt annak ellenére, hogy a vízellátás-csatornázás, a vízhasznosítás egyre nagyobb jelentőségűvé vált. Mivel tisztán költségvetési szervezet volt, az egész szervezetre a költségvetési gondolkodás volt a jellemző, a közgazdasági, vállalati gazdálkodás szemlélete, gyakorlata teljesen hiányzott. A műszakiak szerint ez a pénzügyi szemlélet nem is volt kívánatos. Emberileg, de szakmailag is jól képzett, művelt mérnökökből álló apparátussal ismerkedhettem meg, amely valóban hivatásának is tekintette munkáját. A magyar vízi mérnök nemzetközi viszonylatban jó hírnevet szer10
