Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1994-05-01 / 5. szám

A VÍZ VILÁGNAPJA

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ, 1994. MÁRCIUS 21.

Amikor az ENSZ 47. közgyűlése az illetékes dublini és Rio de Janeiro-i konferenciák javaslatára 1994. március 22-ét a VÍZ VILÁGNAPJÁVÁ nyilvánította, deklarálta azt is: a világ emberisége jelenének és jövőjének sorsa többek között azon múlik, hogy miképp gazdálkodunk itt a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.

Az ENSZ határozata megfogalmazza:

— a vízgazdálkodás a termelés és a szociális jólét alapja, és ezek a rendelkezésre álló víz mennyiségétől és minőségétől függenek;

— amint a népesség és a gazdasági tevékenység növekszik, sok országban vízhiány áll elő, amely a gazdasági fejlődés korlátja lehet;

— a vízkészletek védelme és a fenntartható gazdálkodás igényli a közfigyelmet helyi, országos, regionális és nemzetközi szinten.

Az a tény, hogy az ENSZ — szakmai szervezetek javaslatára — szükségesnek tartotta az év egyik napjának a VÍZ VILÁGNAPJÁVÁ nyilvánítását, jelzi: fontosságot kell tulajdonítanunk mindennapjaink meghatározó életelemének, a víznek. Március 22-e még nem a vészkiáltás napja, hanem sokkal inkább a figyelemfelhívásé: milyen veszélyek várnak az emberiségre, ha nem vigyázunk vízkészleteinkre.

A Meteorológiai Világszervezet főtitkára a világnap alkalmából a kormányokhoz és szakmai szervezetekhez intézett levelében felhívja a figyelmet arra, hogy a világ vízgazdálkodását új alapokra kell helyezni, s nemcsak az emberiség növekedése, az ipari és mezőgazdasági vízigények robbanásszerű növekedése okán, hanem a Föld felszínén lassan végbemenő éghajlatváltozás miatt is.

Az ENSZ figyelemfelhívó határozatai, a nemzetközi szakmai szervezetek ajánlásai bár természetesen magukban hordozzák a nemzetközi együttműködés szükségességét, de a vízgazdálkodási tennivalókat az egyes országokra bízzák. A VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából a Föld minden országában kötelező a szakemberek önvizsgálata, s egyfajta mérlegkészítés. Mielőtt aktuális feladatainkról és terveinkről szólnánk, talán nem árt áttekinteni jelenlegi vízügyi helyzetünket:

— Évente 120 milliárd köbméter víz folyik le hazánk felszíni vízfolyásain (ennek a vízmennyiségnek 95 százaléka külföldről származik).

— Az ország földrajzi adottságai révén területe jelentős részén árvizekkel és belvizekkel különösen veszélyeztetett. (A veszélyeztetett térségben: 700 település, 2,5 millió ember, a megművelt földek egyharmada, a vasutak 32 százaléka, a 155 közút és mintegy 2000 ipari üzem.

— Ivóvízigényünk közel 90 százalékát a felszín alatti vizeinkből biztosítjuk. E felszín alatti vizek jelentős része, mintegy 65 százaléka, sérülékeny földtani környezetből származik, s a vízkészletek veszélyeztetettsége igen magas, az utóbbi években fokozódott.

— Jelenleg a lakosság 94 százaléka részesül vezetékes ivóvízellátásban, de még több mint 300 településen hiányzik a közműves szolgáltatás. A szolgáltatott víz minősége az ellátott településeken a közegészségügyi előírásoknak megfelel ugyan, de nem éri el az EK-normák előírásait.

— Csatornázás tekintetében jelentős elmaradások tapasztalhatók: csupán a lakosság 53 százalékának megoldott a szennyvízelvezetése, és a csatornahálózatba csak a lakások 43 százaléka van bekötve. Az összegyűjtött szennyvíznek 54 százaléka jut vissza a természetes körforgásba, de csak 33 százalék a biológiai tisztítás aránya.

— Az ipari vízszükséglet 95 százalékát felszíni vizekből nyerik a fogyasztók. A felhasználás után visszavezetett víz mennyiségileg kis — de környezetvédelmi szempontból meghatározó — része a közcsatornákba és közvetlenül a vízfolyásokba, kellő tisztítás nélkül, kerül vissza.

— A vízügyi szervezetek meghatározó feladata a vízkárelhárítás. A hazai fő árvízvédelmi vonalak hossza 4220 kilométer, a belvízcsatornáké 39 040 kilométer. A hazai árvíz- és belvízvédelem helyzetét a művek állapotában bekövetkezett folyamatos állagromlás jellemzi. ■■

— Csakúgy, mint az előzőkben a folyó- és tószabályozásnál is, a szükséges pénzügyi források hiánya akadályozza nem csak a szükséges fejlesztések, tervezett munkák elvégzését, hanem a karbantartó, fenntartó tevékenységet is.

A VÍZ VILÁGNAPJA természetesen minden szakember számára felteszi, megfogalmazza a kérdést: Mit kell tenni a vizek — jövőnk — érdekében?!

A vízügyi szolgálat nagy reményeket fűz ahhoz, hogy remélhetőleg még 1994 első felében az Országgyűlés elé kerül a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslat és a vízügyi politika tervezete, amely a hatékony vízvédelem és vízgazdálkodás megvalósítását segíti — igazgatási, hatósági, jogi, működési és nem utolsósorban anyagi fedezetet, lehetőséget adva a vízügyi szervek munkájához.

Távlati terveinkben a lakosság 98-99 százalékának vezetékes ivóvízzel történő ellátása áll. Úgy véljük, hogy a természeti adottságaik miatt hátrányos helyzetben lévő települések önerőből képtelenek megoldani saját ivóvízellátásukat, így ebben az állam segítségére van szükség.

Kiemelt feladat 1994-ben a csatornázás fejlesztése. Többek között meg kell oldani a húsz megyei jogú város és a főváros teljes körű csatornázását és szennyvíztisztítását, mivel élővizeink szennyvízterhelésének 70 százalékát ezek a városok adják.

Befejezésül külön kell szólnunk a közvéleményt különösen érdeklő tóvédelmi munkálatainkról a Balaton és Velencei-tó térségében.

Évtizedek óta ismert a Balaton vízminőségének állapota. A hetvenes években kidolgozott Balatoni Vízgazdálkodási Program révén tizennégy év alatt a tó foszforterhelése több mint felére csökkent, s a nitrogénterhelés is több mint harmadával lett alacsonyabb. A korábban tervezett építési program— Kis-Balaton — megvalósítási üteme azonban lelassult, így új programot kellett kidolgozni. Ebben az évben a munkák folytatásához a szükségesnél kevesebb pénz állt rendelkezésre. 450 millió forintot az állami költségvetés tartalékalapjából igényeltünk.

A Velencei-tóból hozzávetőlegesen 12 millió köbméter víz, ötven centimétemyi vízmagasság hiányzott. A tavaly meghozott intézkedések — a vízpótlás távvezetéken való biztosítása — révén a tó vízszintje jelentős emelkedést mutat, s kedvező időjárás esetén a tó élővilága és idegenforgalmi vonzereje is helyreállhat.

A VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából rendezett sajtótájékoztatón természetesen szólnunk kell arról, hogy élővizeink védelme nem lehet egy tárca vagy egy szakhatóság feladata. Az ENSZ határozata azt sugallja: vizeinkért mindannyian felelősek vagyunk. Ezt tudatosítani a sajtó feladata is.

Természetesen a vízügyi szakemberek a világnapot ünnepnek is tekintik egyszerre: holnap, március 22-én, délelőtt tíz órakor az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Magyar Hidrológiai Társasággal ünnepi rendezvényt szervez a Magyar Néprajzi Múzeumban.

cs> KOLOSSVÁRY GÁBOR főigazgató

4