Víztükör, 1994 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
eldöntöttnek lehet tekinteni. Külön kategóriát képez a különleges esetekben alkalmazott zárt rendszerű szennyvíztároló a benne összegyűjtött szennyvíz elszállításával. Ez esetben a tisztítás hatásfoka elvileg a fogadó szennyvíztisztító (elhelyező') telep sajátosságaitól függ. Az első és a második esetben említett megoldás választásával lemondunk a befogadó öntisztulási lehetőségének minél teljesebb kihasználási igényéről. A mértékadónak tekintettnél nagyobb vízhozamnál ez felesleges többletköltséget, ellenkező esetben túlzott mértékű vízszennyezést eredményezhet. Az első esetben — ha az nem összehangolt vagy túlzott követelményű határértéksort alkalmaz — a felesleges többletköltségen túl, akadályozhatja a technológiai rendszerek helyes irányú fejlesztését, korrumpálhatja az üzemeltetési és üzemellenőrzési tevékenységet. A harmadik módszer feltételezi a befogadó hidrológiai, vízkémiai és hidrobiológiái komplex megismerését, az összefüggések feltárását és legalább látszólagosan folyamatos észlelőhálózat működtetését a befogadó mértéadó szelvényeiben. A házi tisztítóberendezések létesítési, de különösen üzemviteli ellenőrzése a térítésmentes környezethasználattal előidézett, nagyszámú, indokolatlan szennyezést megelőzhetné az elvárható tisztítási hatásfok megkövetelésével. Ugyanez vonatkozik a „zárt” rendszerű tárolókra, amely megoldás környezetbiztonsági szempontból megkérdőjelezhető. A bemutatott szükséges tisztítási hatásfok helyett megfigyelhető a telepnagyságtól függő elvárható tisztítási hatásfok követelmény rendszerbe iktatása. Az említett EGK irányelv a 10 000 lakosegyenérték feletti, valamint a 2000 és 10 000 közötti kategóriákat kezeli. Ennél finomabb felosztást mutatnak a német és az osztrák előírások az 1000-nél kisebb ill. az 5-500 lakosegyenérték kategória rögzítésével, azokra enyhébb tisztított szennyvíz-minőségi határértékek alkalmazásával. A kistelepek ilyen értelmű kedvezményezése a kibocsátott alacsony szennyezőanyag-tömeggel (alacsonyabb környezeti rizikó), a berendezések nehezebb üzemi körülményeivel (relatíve nagyobb ingadozás mennyiségi és minőségi értelemben) és az üzemeltetés érthetően alacsonyabb színvonalával (általában a folyamatos üzemellenőrzés hiánya,és alacsonyabban képzett kezelőszemélyzet alkalmazása) magyarázható. Biológiai tápanyag-eltávolítási technológiák A tápanyag (N és P) eltávolítás igénye a szennyvíztisztítás során a hagyományos biológiai szervesanyag-eltávolítás (C) mellett az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ennek oka elsődlegesen a befogadók fokozott védelme, másrészről a folyamatos, relatíve gazdaságos vezetésének lehetősége. A tápanyag-eltávolítás korszerű módszereit (Dobolyi 1972) foglalta össze, rámutatva a témakörben végzett kutatások helyzetére is. A kutatások rövidesen eredményt hoztak: lehetővé vált a biológiai tisztítási folyamatba integrált tápanyag-eltávolítás megvalósítása. A hazai források az előzőkhöz képest megkésve reagáltak a jelentős fejlődésre (Zsirai 1987, Benedek és szerzőtársai 1990, Öllős 1991). A gyakorlati bevezetésben és az A/О, A2/0 technológiák megismertetésében jelentős szerepet vállalt az ANperOX Kft. Aktuális feladat egyrészről e korszerű technológiák elterjesztése: új szennyvíztisztító telepek létesítésénél, a meglévők korszerűsítésénél és a kompakt szennyvíztisztító berendezések konstrukciós munkáinál, másrészről az üzemeltető és üzemellenőrző szervezet felkészítése a szakszerű üzemvitel és üzemellenőrzés megvalósítása. Két konkurrens technológia Az A/0 és A2/0 technológiákról már hazai alkalmazási tapasztalatokkal is rendelkezünk. Az alább bemutatandó VIP (The Virginia Initiative Plant) technológiát (Suhr 1992) az 1980-as évek elején fejlesztették ki. A 4.867.883 sz. USA-szabadalom tanúsítja a technológia autentikus voltát, szakanyagok tárgyalják az alapvető különbségeket az A2/0, a VIP és a módosított UCT-technológiák között. Nem utolsó sorban a kedvező üzemeltetési tapasztalatok és gazdasági mutatók szólnak a VIP-technológia alkalmazása mellett. Megkönnyíti az alkalmazást a szabadalom térítésmentes hozzáférhetősége. A két technológia működési vázlatát és az alkalmazott recirkulációs formákat és mértékeket az 1 .sz. ábra szemlélteti. A vázlat nem mutatja az egyes medencék belső, több részre tagolt szerkezetét. Megfigyelhető a recirkulációs rendszerek jellemző különbsége amelyek nem látszólagos, hanem az elérhető tisztítási eredményre kiható érdemi különbségek. A biológiai tisztításba integrált tápanyag-eltávolítási technológiák a tervezés és az üzemeltetés során több, a szennyvíz minőségét jellemző paraméter elemzését és figyelembevételét igénylik. Ugyanez vonatkozik a környezeti hatásokra, elsősorban a levegő hőmérsékletének alakulása, összefüggésben a tisztító rendszerben alkalmazott műszaki megoldásokkal. A tisztító rendszer foszforeltávolító képességét jellemzi a fölösiszap foszfortartalma. A két bemutatott technológia eltérően reagál a szennyvíz BOI5/ P04 értékére mint jellemző intenzív paraméterre. A denitrifikációs nitrogéneltávolító technológiák hatékony működésének alapfeltétele a nitrifikáció előzetes lefutása. A denitrifikációs folyamathoz a kinduló anyag a nitrát, nem jellemzően a nitrit-ión. A nitrit-ión viszonylagos hiánya az egymásra épülő nitrifikációs mikrobiológiai lépcsők eltérő sebességével igazolható. A nitrifikáló mikroorganizmusok generációs ideje az eleveniszap jellemző kultúrájával összevetve hosszú, ezért az iszapkor értéke lényeges mutatóvá válik. Gazdasági megfontolások A hagyományos eleveniszapos szennyvíztisztítás csak alacsony tápanyageltávolítást eredményez, elsősorban a mikroorganizmusokba beépülő anyagok által. Nem számítva a mechanikai tisztítási fokozatot, a tápanyag-eltávolítás mértéke 20% körül alakul. Ez a mérték általában — és egyre inkább — nem elégíti ki a mai környezetvédelmi követelményeket. A kémiai foszfor kicsapatásának módszerei (elő-, szimultán- és utókicsapás), valamint az önálló denitrifikációs lépcső (közbenső- és utódenitrifikáció) együttesen magasabb tápanyageltávolítást erdményeznek. Ezek a módszerek jelentős számú többletberendezést és vegyszeradagolást igényelnek, ami megdrágítja alkalmazásukat. Mindazonáltal ezekre a technológiákra a jövőben is szükség lesz, önállóan vagy a biológiai fokozatba integrált tápanyag-eltávolítási technológiákkal együttes alkalmazásban, ha azt a befogadó védelmének érdeke megkívánja. A 2.sz. ábrán a három említett tápanyag-eltávolítási módszer áttekintő költséggrafikonját mutatom be a Publik Works közleménye alapján. Ami az ábrán szembetűnően kitűnik az a biológiai tápanyag-eltávolítás viszonylag alcsony fajlagos költsége. Figyelemmel az eleveniszap fiziológiai paramétereire kifejtett kedvező hatásra (pozitív mikroorganizmus szelekció), ezzel együtt az eleveniszapos tisztítás kedvezőbb üzemelési feltételeire indokolt a hazai szennyvíztisztító-telepi rekonstrukcióknál, fejlesztéseknél és kompakt berendezések kifejlesztésénél ezen technológiák alkalmazása. Dr. Abrahám Ferenc főiskolai docens Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézet, Baja 15
