Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 1-2. szám
/ Szép, nagy és bölcs volt... Lehet a Dunát megtéveszteni? A folyó, mely méltóságteljesen hömpülygött medrében, még nem tudhatta mi készül. Szívesen vett a hátára szlovák és magyar ladikot, csónakot, hajót. Fogadott be szlovák és magyar hálót nemzetiségtől függetlenül. Pedig sejtenie kellett volna valamit. Már akkor gyanút foghatott volna - előbb utóbb nem lesz rendben a dolog amikor egy erőműrendszert két állam tervezett megvalósítani, mert régi tapasztalata lehetett: ha két szomszéd együtt ladikázik, akkor az egyik vagy mindkettő előbb-utóbb beleesik a vízbe, és nem biztos hogy jószántából. Mondom: gyaníthatta, ám a jó öreg folyó nem volt bizalmatlan. Együtt szálltak hajóba - gondolta - együtt eveznek, együtt érnek partot. Békésen, kéz a kézben ahogy a jó szomszédokhoz illik. Nem először fordul elő azonban (a folyóval) hogy tévedett. Ugyan honnan gondolhatta volna, hogy a vele kapcsolatos erőmű-vita a szomszédsági politika próbaköve is lesz, lehet? Mert a jó öreg Duna nemcsak hiszékeny, de feledékeny is - még szerencse. így esett aztán, hogy csak nézett, amikor az egyik a vízlépcsőt, a másik annak hiányát tekintette politikai eszközének. Hogy a környezetvédelemről már ne is beszéljek. S mint jó szomszédok között az már lenni szokott, - rossz szomszédság török átok - nem is tudtak megegyezni saját erőből. Döntőbírót kerestek, találtak. Közben, ami az egyik oldalról tilos volt, azt a másik oldalról építették amit a másik oldal sérelmezett, azt az egyik jogosnak vélte. A Duna meg csak nézte, és nem tudta mire vélni az egészet. Hanem azért ő sem volt vak. Látta, amit látott: olyan beavatkozás készül, amely beláthatadan következményekkel járhat. S az eltereléssel nála is betelt a pohár illetve a meder. Közbeszólt, és úgy szólt közbe, hogy a tárgyaló felek Brüsszelben, Prágában, Pozsonyban, Budapesten csak kapkodták a levegőt. Akkora árvizet zúdított a vitázók nyakába, hogy csak na. Ezzel is bizonyítva: a tárgyaló felek egymást még csak-csak, ám őt nem tudják megtéveszteni. Ami sok, az (neki is) sok! Mindegy, hogy ki okozza. El fog ülni a Duna haragja - hamarabb, mint a vitatkozóké és következményeivel valószínűleg utat mutat majd a megegyezés felé is. Mert mint mindig, most is: szép, nagy és bölcs volt a Duna. P.F. Kifogtuk Mi mindig kifogunk valamit. Hol ezt, hol azt. Most éppen egy árvízkaput. Szerencsére nem egyben, hanem részenként. Ahogy elszabadult(ak) a műtárgytól. Szépen, sorban, miként a jólnevelt árvízkapu-darabokhoz illik. Bár - állítólag — oda voltak erősítve. Bizonyára nem eléggé. Azért szabadulhattak el. Még szerencse, hogy mi magyarok is tudunk halászni. Háló nélkül is. Ezért aztán kihalásztuk mindet. Jól megfogtuk, megkötöztük (őket). Hogy újból el ne szabaduljanak. Addig is, míg jelentkezik értük a tulajdonos a szomszédból. Ahonnan -előbb-utóbb - hiányozni fognak. Addig is: lessük a Dunát, Hátha hoz még valamit. Aztán azt is kifogjuk. Mert mi mindig kifogunk valamit. P.F. 2
