Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
Egy árvízvéde „Zalatnán a Tisza nem fog kiönteni” A címbeli kijelentés a kormánybiztos helyi szaktanácsadója szájából hangzott el, 1970. június 8-án, mikor a kormánybiztosnak telefonon jelentést adott az előző napokban lezajlott védelmi munkálatokról. Az még nem lenne baj, hogy nem az erdélybeli, hanem a Csongrád megyében elhelyezkedő (Magyartés község határában lévő) ZALOTAROL van szó. A nagyobb baj az, hogy a zalotai gátőrjárás nem a Tisza, hanem a Hármas-Körös mellett fekszik, jóllehet, közvetlen a tiszai betorkollás felett. Mi is történt Zalotán az 1970-es esztendő júniusának elején? A történet 1970-ben kétségkívül az évszázad legnagyobb és legtartósabb árhulláma vonult le a Tiszán és mellékfolyóin. A Kőrös menti VIII/1. gátolj árasban február közepén kellett az árvízvédelmi fokozatot elrendelni, s a víz július elejéig a hullámtéren volt, tehát a töltések közel fél évig kaptak változó magasságú terhelést. Az is tény, hogy a kivédhetetlen szamosi árvízi katasztrófát leszámítva, a Tisza völgyben gátszakadás nem történt, mérhetetlen nemzeti vagyon - nem beszélve az emberi életről - menekült meg. Pedig voltak kritikus helyek (elég, ha a Maroson levonult árhullámra, a Makó alatti buzgárcsoport kritikus pontjára utalok). A vízügyi szolgálat: mérnökök, technikusok, gát- és a segédőrök, de a kirendelt közerő és honvédség is a legtöbb esetben példamutatóan és magas erkölcsi-szakmai színvonalon állt helyt. Azóta 20 év telt el. Az árvízvédekezésről - főleg az első időben - számos cikk, tanulmány, sőt szépirodalmi ihletésű mű is megjelent, de ezekre az a jellemző, hogy a kritikus látásmód hiányzik belőlük. Legfőbb ideje, tehát, hogy a 70-es árvíz résztvevői akkori tevékenységüket kritikai elemzés alá vegyék, nem várva meg, hogy azt olyanok tegyék meg, akik az eseményeket személyesen nem élték át. Ma erre még megvan a lehetőség, de ennél többről van szó. A valós értékelés kötelesség és a szükségszerű is. Ha ugyanis e kritikai elemzést nem végezzük el, az érdemeket is elvitathatja az utókor. Mi ellen kellett védekezni a 70-es árvíz mérnök irányítóinak? Mindenekelőtt az árvíz ellen, de egyben a mindent kisajátító, és mindenbe a legdilettánsabban beleszóló politikai hatalom ellen is! De folytassuk a történetet. A májusi esők nyomán kialakult nagy árhullám az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön félig telt mederre szaladt rá, s minden idők legmagasabb árvizét okozta, mégis a Maroson folyó (valóban gigászi) védekezés időszakában az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szentesi szakaszmérnökségéhez tartozó tiszai V.-ös és Hármas-Körösi VIII.-as védvonalakon higgadt, nyugodt védekezési munka folyt. A szakaszmérnökség műszaki állományának egy része is a Marosra volt vezényelve, az otthon maradt mérnökök, technikusok, gátőrök és kubikusok éber figyelőszolgálatban őrizték a gátakat és a műtrágyát. Azt a meglepő jelenséget tapasztalták, hogy a hosszantartó árhullám nem egyre jobban átáztatja a töltéseket (mint azt az akkori sajtó állandóan szajkózta), hanem egyes szakaszokon az átszivárgások, csurgások csökkentek vagy megszűntek. Ez a jelenség abból adódott, hogy sok helyen agyagos belső mag található a töltéstestben, mely az idők folyamán a felvett víz hatására megduzzadt és korábbi repedéseket lezárta. Az árvízvédelmi napló tanúsága szerint május 29-én közölte Forgó László vízügyi igazgató e cikk szerzőjével (akkor szentesi szakmérnök és az V - VIII. védvonalát magában foglaló IV. védelmi körzet felelős védelemvezetője), hogy 1/2 12 órakor legyen az V. védvonal déli végpontján és fogadja a kormánybiztos helyi megbízottját, aki szaktanácsadóként ebbe a körzetbe rendeltek ki. A telefonbeszélgetésben azt is közölték, hogy a szaktanácsadónak nincs közvetlen utasítási joga, a felelősség továbbra is a helyi védelemvezetésé. De gondoljuk meg: a szakmérnök 31 éves vidéki mérnök, a szaktanácsadó komoly szaktekintély. Az ellentmondás és a kettősség nyilvánvaló! A szakértő megérkezett. Végigjárta a vonalat, majd beköltözött a szentesi Petőfi szállóba (nem valamelyik gátőrházba a védvonalon) s ugyancsak a napló szerint külön telefonvonalat kért szállodai szobájába. Ugyanezen napló bizonyítja: megállapításait és a pesti, illetve a szegedi védelmi központnak adott jelentéseit egyetlen esetben sem a helyi védelmi központból, vagy az árvédelmi naplón keresztül dokumentáltan tette, hanem úgy, hogy annak nyoma sem maradhatott. (Kivétel egy eset, a címbeli jelentés, hiszen az már elvégzett „sikeres” tevékenységet kommentált.) A szakértőkre még visszatérünk. Többféle volt. Igazságtalan lenne egy kalap alá venni őket. Ugorjunk az időben. Mi történt június elején a VIII/1-es zalotai gátőrj árasban? Ez az őijárás a Körös tiszai torkolatától a Szelevényi kompig tart, közben Magyartés községnél magaspart húzódik. A magaspart és a Bokányi rész között viszonylag magas fekvésű mentett oldali terep található, mely azonban rendkívül szikes. A töltéskorona magassága alig több mint 3 m a mentett oldali terep fölött, ezért aztán (mivel itt a töltés magassági biztonsága megközelítette az 1,50 m-t) a kritikus védekezési időszakban mindössze 1,50 -1,7 m-es vízoszlopmagasság terhelte a gátat a terep felett. А VIII/1 -es gátőrháznál már korábban is történtek kisebb beavatkozások (pl.: a töltésláb közelében lévő ásott kút vízszintje a terep fölé emelkedett, s ezért homokzsákkal ellennyomó medencévé lett alakítva). A fakadó vizek és a csapadékvíz hatására a szikes rét (a fedőréteg alatt elszikesedett pleisztocén lösz) meglehetősen felpuhult, pl.: a gátőrház mögött 30 - 40 cm-re lehetett ezen szikes iszapba süllyedni. Június elsején a 3 + 000 szelvényben a vízoldalon az őrszolgálat a rézsűben repedést, illetve kezdődő kagylósodást észlelt, mire a védelemvezetés a budapesti AMÓ osztagot felvonultatta, hogy 8 m-es pátrialemezek leverésével, kb. 50 fm hosszban a lesuvadni hajlamos rézsűt biztosítsa. Ugyanakkor uszályban terméskövet indítottak útba a vízoldali töltésláb biztosítására. A vízoldali 10 m-es sávot szondírozással vizsgálták meg, hogy észlelhető-e a rézsűcsúszásra utaló felpúposodás. Ezek a védelmi beavatkozások a későbbiekben eredményesnek és szükségesnek bizonyultak. Június 2-án a kormánybiztos is megtekintette a Zalotán folyó munkálatokat, ahol a kirendelt szaktanácsadó tájékoztatta a helyzetről, majd együttesen a védelemvezetőkkel meghatározták a teendőket. Az uszályokból való kő kirakásra VI. 2-án 50 fő honvédséget vezényeltek. Június 3-án egész napos eső áztatta a védvonalakat. (Emlékez-4
