Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 3. szám
Az őszi felülvizsgálatok után Az utóbbi években a vízügyi ágazat beruházásai - az állam beruházási kiadásaink szűkülése, a vele párhuzamosan emelkedő' építési árak miatt - lelassultak. A jelenlegi helyzetben a védképesség javításának másik lehetősége a vizek és vízilétesítmények kiépítési kapacitásának fenntartása volna, de ezen a területen is csökkentek a ráfordítás keretei. Vajon mire elegendő' az igazgatóságok vízrendezési szakágazatai által felhasználható fenntartási pénz? Milyen állapotban vannak a szakágazat kezelésébe tartozó vizek és vízilétesítmények? Előző számunkban e sommás összegzéssel kezdte írását Sebestyén Balázs, a Vízrendezési és Társulati Főosztály munkatársa, aki az őszi felülvizsgálatok tapasztalatait vonta górcső alá. Akkor a medrek, műtárgyak, tározók, szivattyútelepek és őrtelepek állapotáról készült „felvételeit" villantotta elénk. Ezúttal a felülvizsgálat általánosabbnak tetsző megállapításaival ismertet meg bennünket. Felülvizsgálat - Megállapítások Már a korábbi években is megfigyelhető volt a vízilétesítmények kárára elkövetett lopások, valamint az értelmetlen rongálások gyakorisága. Az okozott károk óvatos becsléssel is több tíz millió forintra tehetők. De ezen túlmenően számolni kell azzal is, hogy a megrongált műtárgyak - és ezek igen gyakran kulcsfontosságú vízilétesítmények: zsilipek, duzzasztók, szivattyútelepek - hosszú időre üzemképtelenné válnak, mert javítási igényeik az egyéb célú fenntartási pénzeszközök szétosztása, illetve felhasználása után jelentkeznek, vagyis előre nem tervezhetők. A vízügyi igazgatóságok kezelésébe jelenleg 5400 kilométer vízfolyás és 11 400 kilométer belvízcsatorna tartozik, melyeket az igazgatóságok az arra kapott pénzek szűkös volta miatt nem képesek megfelelő színvonalon fenntartani. A vízrendezési művek kategorizálására utoljára 1981-ben került sor. Az eltelt időszakban bekövetkezett társadalmi, gazdasági változások, az újjonnan megvalósult vízügyi beruházások, valamint az önkormányzati törvény alapján indokolt volt a tulajdoni - és hozzá kapcsolódóan a kezelői - viszonyokat felülvizsgálni. A felülvizsgálat azt eredményezte, hogy 300 kilométer vízfolyás és 1500 kilométer belvízcsatorna elvesztette korábbi kiemelt jelentőségét, tehát állami tulajdonban és igazgatósági kezelésben tartásuk a jövőben nem indokolt. Az 1991. évi XXXIII. sz. Törvény, az előkészítés alatt lévő Vízügyi Törvény és a Társulati Törvény hozhat végleges megoldást a fenti kérdésben. A fenntartási költségek fajlagos növekedésének egyik oka, hogy a gépek és berendezések üzemeltetésével adódó állandó költségeket kevesebb gépüzemórára kell szétosztani. Tehát a pénzek további csökkenésével egyre távolabb kerülünk a gazdaságossági optimumtól. Az 1991. évi védekezési tapasztalatok bizonyították, hogy a jelentősnek nem nevezhető belvizek számos helyen idéztek elő fennakadásokat a védekezési munkák során, mivel a károk megelőzése érdekében az igazgatóságok a védekezési időszakban voltak kénytelenek azokat a legszükségesebb beavatkozásokat megtenni, amelyek az elmaradt fenntartásból származtak. Számítani kell rá, hogy a szivattyútelepek és szállítható szivattyúk mellett a normál fenntartás gépei is, mint például a kotrógépek és különféle kaszák a védekezés nélkülözhetetlen eszközei lesznek. Ezek beszerzését - központi anyagi segítséggel - kell lebonyolítani. Ezzel párhuzamosan el kell érni, hogy a jövőben a szokványos fenntartógépek vagy azoknak legalább egy része a nyilvántartásokban védelmi gépként szerepeljen. A szállítható szivattyús és a szivattyútelepi rekonstrukciós program pozitív hatása csak akkor lesz érezhető, ha az egyéb vízrendezési művek fenntartását is megfelelő színvonalon lehet elvégezni. Több igazgatóság jelezte, hogy az önkormányzatok nincsenek tisztában a helyi vízkárelhárítással kapcsolatos feladataikkal. Nem szabad megvárni, hogy az önkormányzatok forduljanak segítségért az igazgatóságok felé, hanem kezdeményezőleg kell fellépni. Jó példa erre az OVF „A települések helyi vízkárelhárítási útmutatója" című kiadvány, de ezt megelőzően az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság is készített területének önkormányzatai részére hasonló tartalmú összefoglaló füzetet. A határmenti művek fenntartása mind a szomszédos országokban, mind hazánkban listavezető feladat. Kivétel ez alól Horvátország, ahol a polgárháborús körülmények miatt 1991-ben szünetelt mindennemű fenntartási tevékenység. A többi határszakaszon - ahol a közös szemléket megtartották - mindkét fél megfelelő állapotúnak minősítette a közös érdekű vízfolyás- és csatornaszakaszokat. Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy a román-magyar vízügyi kapcsolatokban pozitív változás figyelhető meg. Vitatott kérdések egyedül a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság közös érdekű szakaszain vannak. Együtt az önkormányzatokkal Az önkormányzati művek esetében az elmúlt évek átlagosan rossz fenntartottsági színvonalától az 1991-es évben elmozdulás volt tapasztalható. Ez a változás kettős irányú. Van jónéhány önkormányzat, amely egyéb gondjai mellett a belterületi vízrendezési művek fenntartását is fontos feladatnak tartja, így ezeknél egyértelmű javulás tapasztalható. Ugyanakkor az önkormányzatok jelentős hányada elmulasztotta a belterületi vízrendezési művek fenntartását. Sebestyén Balázs Augusztusi számunkban itt folytatjuk.
