Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám
BARANYAI MEGYEI BELLYEI URADALOM A XIX. század egyik nagyszabású vízrendezése Akad-e valaki, akinek gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nevének együttes említésekor ne a Duna-Tisza szabályozás jutna legelébb az eszébe? Válaszolni sem kell a kérdésre, hiszen köztudott, hogy a két jeles személyiség a XIX. századot Magyarországon a vízrendezés évszázadává tette. Am azt már kevesen tudják, hogy a nagy horderejű (országos méretű) Vízszabályozások mellett másutt is folytak hazánkban hasonló munkálatok - mint például a béllyei és a magyaróvár! uradalmakban. Az említettek jelentősége nemcsak helyi mértékkel mérve volt kiemelkedő. A továbbiakban a béllyei uradalomban végzett munkák főbb jellemzőit kívánjuk bemutatni. Uradalom és fulajdonosai A béllyei uradalom a XVIII. század végétől a szász-tescheni hercegi címet viselő Habsburg családi ág egymást követő tagjainak a tulajdonába került - a magyaróvárival együtt. (Ahol ugyancsak jelentős vízrendezést hatjottak végre a hansági területeken.) A béllyei uradalom mérete a XIX. század folyamán nem változott, mintegy 110 ezer katasztrális hold nagyságú volt. Az uradalom a Dráva-Duna találkozásánál elterülő, a Mohács-Villány-Eszék háromszöget magába foglaló területen helyezkedett el. (l.sz. térkép) A helyzeténél fogva döntően sík terület, mondhatni mélyfekvésű volt. A Duna és a Dráva itt számos mellékággal rendelkezett, s ezek a főmedertől messze elkalandoztak. Sok volt a vizenyős terület is, s a kisebb vizek folyása is szabályozatlan volt. A talajviszonyokra jellemző földtörténeti újkori lőszlerakodások Jó talajadottságot jelentettek, s az kedvező klímával (csapadék és hőmérsékleti viszonyokkal) is párosult. (E terület ugyanazon földrajzi szélesség alatt fekszik mint például Milánó és Bordeaux,) Az említett földrajzi adottságok - mint kiindulási alap - szerencsésen társultak egy szakszerűen gazdálkodó, s kellő tőkével rendelkező családi ág gazdálkodási ambíciójával. Az első tulajdonos Mária Terézia királynő Krisztina nevű leánya volt, aki 1780- ban vásárolta meg az uradalmat. Feltehetően - az életéből még hátralévő 18 év alatt - az uradalom gazdálkodási viszonyainak az alapjait kellett leraknia. Közismert, hogy a XVI. és a XVII. században ez a terület a törökök prédája, átvonulási területe volt. Ezt követően pedig a XVIII. század folyamán bérlők váltották itt egymást. A megvásárlás után a terület benépesítése, s ennek feltételi megteremtése volt-települések, majorok kialakítása - a legfőbb feladat. A tényleges vízrendezési munka a feleséget túlélő férj, Albert Kázmér (1798- 1822); Habsburg Károly Lajos (1822- 1847); Habsburg Albrecht (1847-1895) és Habsburg Frigyes (1895-1937) gazdálkodási időszaka alatt folytatódott. A vízrendezésről A XIX. századi munkák során az uradalom kivitelezésében 121 kilométer vízlevezető csatorna, s 48,4 kilométer hosszúságban árvízvédelmi gát épült a Duna mellett. Ezen túlmenően három helyen Duna-kanyarokat metszettek át. Zsilipek, valamint két nagy és három kisebb gőzgép-meghajtású szivattyútelep épült vízáttermelés céljaira. A felsoroltakon kívül még munkába állítottak egy nagyobb teljesítményű kotró szállító hajót - a csatornák tisztítására, karbantartására. És számos zsilip is épült. Néhány - helyszínhez és időponthoz kötött - adalék a munkákról. Az első nagy munka a Karasica vízgyűjtőjének rendezése volt. Az első csatornaszakaszt 1803-1805 között építették Villány és Darázs, a másodikat időbeli megszakításokkal 1816-1825 között Sátorlstye, Wizslak, Izsóp vonalában; harmadikként a szívó csatornát Braideföld - Darázs között; míg a negyedik részt az új Karasica csatornát 1825 táján Braidaföld és Albrechtsdorf között alakították ki. A Duna-kanyarok átvágása volt a második nagy tevékenységcsoport. Ezen belül az első átvágás 1810-ben Bök, a második 1820-ban Béda mellett, a harmadik Battina felett történt 1842-b'en. A Duna átvágások kivitelezési módszeréA be ad némi betekintést Wittman Antal 1825 táján készült grafikája. A harmadik munkacsoport a védőgátak építése volt. Az első töltés Wörösmart-Mogyorós-Albertfalva között épült 1827-1830-ban, a második 1854- 1872 között épült Albrecht gát néven Mogyorós és Kopács között; míg a harmadik 1874-ben Béda-Bok-Budzsák között. Szivattyúműveket helyeztek üzembe a Sarokerdő, a Köröserdő (Albrecht Franz) térségében. Gépeiket, s a hozzá tartozó csővezetéket 1895-ben modernizálták. Nem akármilyen eredménnyel: 24 óra alatt 180 ezer, illetve 240 ezer köbméter víz átemelésére volt alkalmas a berendezés. A kisebb szivattyúművek Izabellafeld, Karapancsa és Vizslák térségében voltak. Teljesítményeik 24 óra alatt 25-50-25 ezer köbméter Vízátemelés volt. A csatorna kotró és szállító hajót óránkénti teljesítménye 10 köbméter föld kiemelése, s a csatorna tetején történő elhelyezése tette alkalmassá. A térségben végzett vízrendezés a teljes terület mintegy 25 százalékát érintette, míg a bevezetőben említett országos Programm pedig körülbelül a 10 százalékot. A munkálatok befejeztét követő tél (1876) után minden addigit felülmúló áradás volt, melynek következményeként gátszakadás következett be -több helyen. A gátak 6,2 méterre tervezett magasságát évszázados megfigyelésekre alapozták, mégis - a szakszerű tervezés és kivitelezés ellenére - bekövetkezett a katasztrófa. A minden idők legnagyobb áradása 13 ezer holdnyi területet öntött el, az ármentesített tér mintegy 40 százalékát. Emiatt a gátépítést az ár levonulta után tovább kellett folytatniuk. Az áttörések helyszíneit megjavították, s az összes gátat megerősítették, s 0,7 méterrel megemelték a magasságukat. Ezt követően a munka maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött elképzeléseket. Üzenet a mának A munkavégzést és eredményességét lényegében a mának szóló üzenetnek is tekinthetjük! Miért? A mintegy 75 évig folyó Vízrendezés és gátépítés eredményeként 30 ezer hold területet tudtak biztonságosabban művelni. Mégis végrehajtották, pedig a hosszú Idejű és nagyon költséges beruházás nagyon lassú megtérülést ígért. Ennek ellenére elvégezték, mert a jövőben gondolkodtak. Az elvégzett munkával megvalósították az uradalom gazdálkodási biztonságát. Az egykori birtokterület mintegy 40 százaléka van napjainkban magyarországi területen, s itt gazdálkodik az Európa szerte ismert Bolyl Mezőgazdasági Kombinát. Kettinger Gyula
