Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám
A SZABVÁNYOK SZEREPE Nemcsak a környezetvédelemben A környezet minőségével és az arra ható tevékenységekkel kapcsolatos konkrét műszaki követelményeket és vizsgálati módszereket állami szabványokban és egyéb műszaki szabványokban kell meghatározni. Ehhez fel kell használni a legújabb tudományos és műszaki eredményeket, valamint a nemzetközileg elfogadott szabályozásokat. Itt nyomban utalnunk kell arra, hogy a környezetvédelem komplexitásából adódóan a szabványosításnál is figyelembe kell venni az egymásból kővetkező tényezőket, hiszen műszaki, technikai szempontból nincs „a' környezetvédelem, hanem annak számtalan egymásra ható vonatkozása van. A ma tervezőmérnöke, konstruktőre - legyen az gépész, vegyész, építész, villamossági, energetikai, agrotechnikai, hidrológiai, vagy bármilyen más szakterületű - munkájához nélkülözhetetlen a környezetvédelemmel kapcsolatos szabványok figyelemmel kisérése, alkalmazása. A szabályok és szabványok „terelik' a levegő és vízszennyezés mértékét, a hulladékgazdálkodást, a munkaegészségügyet, és a munkavédelmet, a termékek vagy folyamatok energia- és anyaghatékonyságát, továbbá a mérgező anyagok gyártását, értékesítését, felhasználását, szállítását és lerakását. Rendkívül fontos követelmény, hogy a szabványok és a szabályok korlátozzák az ipari tevékenység határokon túli, nemzetközi területeken érvényesülő hatásait is. Ugyanis morális alaptétel: minden állam felelős azért, hogy ne veszélyeztesse más országok lakosságának egészségét és környezetét. Ezt figyelembe véve a környezetvédelmi szabványoknak nemzetközi mértékben egymáshoz közeledniök kell, mivel az emberi egészségben, az állat- és növényvilágban bekövetkező károsodások az állami berendezésektől függetlenül előfordulhatnak, ha a szennyezéssel kapcsolatos tűréshatárok valahol túl lazák. Nem véletlen, hogy különböző tudományos fórumokon mind gyakrabban vetődik fel a különböző szabványokban megállapított határértékek nemzetközi egységesítésének sürgetése. A szennyeződések ellenőrzésénél a tudományos megközelítés három alapfeltételét kell elfogadni: azt, hogy minden egyes szennyező anyagra van egy bizonyos megengedhető koncentráció,amelynél ártalmas hatások még nem jönnek létre a környezetben; ennél fogva a környezetnek a szennyező anyagokat illetően van egy bizonyos befogadó kapacitása, és e kapacitást számszerűsíteni lehet. A legtöbb anyag esetében, főleg a természetben egyébként is előfordulóknál, a nulla környezeti kibocsátást elvárni teljesen irreális, így felettük ellenőrzést kell gyakorolni. Bármilyen ellenőrzési mechanizmust alkalmazzanak is a szakemberek, a sérülékeny „céltárgyaknak" - mint amilyenek az emberek, az emberi táplálékforrások és a többi élő szervezetek, - végeredményben oltalmat kell kapniuk. A tudományos bizonyítéknak hozzáférhetőnek kell lennie, hogy ennek alapján el lehessen dönteni, milyen körülmények szükségesek valamennyi céltárgy, illetve a kiválasztott tárgyak megfelelő oltalmára. A szabvány szintjének meghatározása - a kellő védelmet nyújtó koncentráció elfogadása - felelősségteljes döntés, amely azt kívánja a döntéshozóktól, hogy kellő védelmet nyújtó, bizonyított koncentrációkban állapítsák meg a környezet-minőségi standardokat. Ezek meghatározása magában foglalja: a szennyező anyag kémiai, fizikai és toxikológiai jellemzőit; a szennyező anyag eloszlása vizsgálatát az adott környezeti szakaszban; a szennyező anyag környezeti sorsát az adott környezeti szakaszban; a környezet folyamatos ellenőrzését, amely biztosítja, hogy a megállapított szabvány érték(ek) eleget tesz(nek) a kiválasztott fajok védelme követelményeinek, illetve az adott környezeti szakasz rendeltetésszerű felhasználásának. Nagyon jelentős hatású a környezetvédelmi szabványokban a határértékek megállapítása. A nem optimálisra előírt értékhatárok nagy károkat is okozhatnak. Ezeknek az értékeknek a tűrési viszonyuk meglehetősen szűk: ez azt jelenti, hogy viszonylag kis pontatlanság is nagy hatású, mert széles területet érint. Időben összegződhet, egyéb kölcsönhatások kiváltásával pedig meg is sokszorozódhat. A nem optimálisra méretezett határérték túlzott követelményt támaszthat az elhárító berendezésekkel szemben, megakadályozhatja az olcsóbb tüzelőanyagok használatát, vagy fordítva: nem lesz hatásos a védelem! A szigorúsági fokok helyes megállapítása tehát gazdasági kihatású is. A környezetvédelmi tevékenység jellegéből adódik, hogy a társadalmi magatartási normák és a technikai normák ezen a területen egymással szoros összefüggésben jelennek meg, akár abban az értelemben is, hogy a társadalmi magatartási normát (jogszabályt) egy technikai norma meg nem tartásával sértjük meg. A környezeti tárgyak jogi védelmének egyik korszerű és hatékony módszere a minőségi határértékek (normaértékek) előírása, amely a jogellenes magatartásokat mennyiségi meghatározás, kvantiflkácló alapján teszi megállapíthatóvá. Egy adott szennyező anyag vagy károsító hatás és valamely környezeti közeg együttes vizsgálatakor legalább két határérték megállapítása szükséges. Az egyik a küszöbérték. Ettől az értéktől kezdve a szennyezés vagy károsító hatás már kétséget kizáróan veszélyes és káros. A másik a kritikus érték. Ennek elérése után már vissza nem fordítható károsodás! folyamatok Indulnak meg. A szabványokkal kapcsolatban nemcsak a gyors technikai változások jelentenek gondot környezetvédelmi szempontból, hanem a különböző kémiai elemek számtalan variációban történő megjelenése is. Különösen nehéz probléma több kémiai elem nyomnyi mennyiségének meghatározására használható, megfelelő szabványos összehasonlítási alapanyag. Erre példaként a következőket emlíljük meg: A tengervízben mindeddig 73 elemet mutattak ki és ezekből 20 játszik fontos szerepet, a vízi élőlények környezetében. Közülük azonban mintegy tíz mennyiségileg csak literenként egy mikrogrammot ér el (például a higany), tehát meghatározásuk körülményes. További
