Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
Az őszi felülvizsgálatok után Az utóbbi években a vízügyi ágazat beruházásai — az állam beruházási kiadásainak szűkülése, a vele párhuzamosan emelkedő építési árak miatt — lelassultak. A jelenlegi helyzetben a védképesség javításának másik lehetősége a vizek és vízilétesítmények kiépítési kapacitásának fenntartása volna, de ezen a területen is csökkentek a ráfordítás keretei. Vajon mire elengedő az igazgatóságok vízrendezési szakágazatai által felhasználható fenntartási pénz? Milyen állapotban vannak a szakágazat kezelésébe tartozó vizek és vízilétesítmények? Előző számainkban (VÍZTÜKÖR 1992, 2, 3.) e sommás összegzéssel kezdte írását Sebestyén Balázs, a Vízrendezési és Társulati Főosztály munkatársa, aki az őszi felülvizsgálatok tapasztalatait vonta górcső alá. Akkor a medrek, műtárgyak, tározók, szivatytyútelepek és őrtelepek állapotáról készült „felvételeit" villantotta elénk. Majd a 3. számban a felülvizsgálat általánosabbnak tetsző megállapításainak ismertetésébe kezdett. Ezúttal az önkormányzati művek állapotának lehetünk plasztikus szemlélői... Néhány igazgatóságnál az önkormányzatokkal közös bejárásokat tartottak, amelyek jó alkalmat teremtettek a kapcsolatok kiépítésében, elmélyítésében. 1991-ben a társulati művek jelentős részén állapotromlás tapasztalható, amelynek alapvető oka, hogy az érdekeltek köztudottan gyenge anyagi helyzete nem teszi lehetővé az érdekeltségi hozzájárulás növelését, és mindegyik társulatnál növekvő számban vannak olyan érdekeltek, akik egyáltalán nem fizetnek érdekeltségi hozzájárulást. A fenntartottsági helyzet leglátványosabb romlása az üzemi műveknél tapasztalható. Néhány olyan termelőtől eltekintve, ahol a melioráció létkérdés, egyáltalán nem fordítottak gondot az üzemi vízrendezési művek fenntartására. Nem nehéz belátni, hogy pótolhatatlan mulasztás ez, mert így — és itt elegendő a meliorált térségekre gondolni — olyan létesítmények mehetnek véglegesen tönkre, amelyek ismételt megvalósítása avagy rekonstrukciója akkora költségigényű, hogy a mezőgazdaság jelenlegi és jövőbeni termelői — valamint az állam — annak terheit valószínűleg nem képesek vállalni. Az ágazat rendelkezésére álló valamennyi eszközzel szorgalmazni kell, hogy az üzemi és üzemközi művek megfelelően legyenek fenntartva, mert ezáltal a védekezési időszak rövidíthető, a védekezés költsége csökkenthető lenne. Mit? Hányán? Az elmúlt öt évben az igazgatóságok létszáma jelentősen csökkent. Aminek elsősorban gazdasági okai vannak. Az Igazgatóságok kivitelezői kapacitását az ágazat beruházási munkáinak elmaradása, a fenntartási Volumenek jelentős csökkenése, valamint a külső megbízások elmaradása miatt le kellett építeni. A szervezeti racionalizálás következtében — az igazgatóságok egy részénél — a szakigazgatási feladatokat végző dolgozók létszáma is csökkent. A fenntartási pénzeszközök megcsappanása miatt sok igazgatóságnál szűntetnek meg — vagy vonnak öszsze — őrjárásokat, úgy, hogy a nyugdíjba és más munkahelyre menő őrök helyére új dolgozót nem vesznek fel. Ezáltal azok bére és az őrtelep fenntartási költségei „megtakaríthatók". A meder- és csatornaőrök felkészültsége, rátermettsége megfelelő. Megfigyelhető ugyanakkor egy generációs váltás is, és ebből adódóan egyre több védekezési tapasztalattal még nem rendelkező őr szolgál az ágazatban. Gondok adódhatnak a védekezések során abból is, hogy a szükséges gépészlétszámot az igazgatóságok már nem képesek kiállítani. Idegen — vízgépészeti gyakorlattal nem rendelkező — kollegák még a legnagyobb jóakarattal sem pótolhatják az ágazat gyakorlattal rendelkező embereit. Megállapítások A fentiekből'— egyebek mellett — levonható legfontosabb megállapítás, hogy a vízrendezési művek fenntartására fordított összegek reálértékének csökkenését a szakágazat saját lehetőségein belül tovább nem képes kompenzálni. A művek további állapotromlása az elöntött terület nagyságának és az elöntések gyakoriságának növekedését „eredményezheti". Miközben látható, hogy egy esetleges védekezés műszaki, gazdasági feltételei jelentősen megromlottak, figyelembe kell venni azt is, hogy a vízrendezéssel és vízkárelhárítással szemben támasztott igények a meliorált területek, a települések és a közlekedési létesítmények vízkár érzékenységének fokozódásával megnövekedtek. Mind gyakrabban kell számítani arra, hogy a vízkárt szenvedett személyek polgári peres úton az ágazattól követelik káraik megtérítését. Komoly, és látszólag feloldhatatlan ellentét feszül a lehetőségek és az elvárások között. Fel kell készülnünk az ebből adódó konfliktushelyzetek kezelésére, de mindenekelőtt mindent el kell követnünk, hogy a konfliktusok előfordulási valószínűségét mérsékeljük. A vízrendezési művek jelenlegi kiépítettsége és állapota olyan, hogy már az átlagos csapadékterhelés is indokoltá teheti a védekezési készültség elrendelését. Az 1991-es év hidrometeorológiai eseményei következményeként az előző évekhez képest az idén nagyobb esély van belvíz kialakulására, mert a talajok nedvességtartalma vízkapacitásig telítődött. A talajvízszint hosszú évek óta először ismét emelkedett. Igaz ugyan, hogy januárban és februárban nem hullott számottevő csapadék, de ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen belvízveszélyre számítani. Sebestyén Balázs 24
