Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
sének tapasztalatait, azt látjuk, hogy korábbi aggályaink igazolódtak. Az egészet nem lehetett úgy két részre osztani, hogy mindegyik fél egész legyen, és még maradjon is valami. A hibát ugyan (ma már) a számvevőszék is megállapította, de ez nem változtat a lényegen: a szétvált szervezetek nehézségekkel küszködnek, bajaikért egymást okolják. Közben a területi szervek egyre tanácstalanabbak. Ott ugyanis minden nap szembesülni kell a valós helyzettel, dolgozni kell a régi törvényekkel, elavult szabályokkal is. Értelmezni kell azokat, „olcsó" paktumokat kell kötni (sokszor a legjobb szándék ellenére), mert az élet nem vár, a rossz paktum is jobb, mint a „nincs paktum". Bár központi egyetértés és egység nélkül csak részleges területi egyezségek születhettek, ezek értékét sem szabad lebecsülni. Engedélyezni, szakvéleményezni rendezetlen (vagy kevésbé rendezett) körülmények között is kell. Szinte minden területi vízügyi igazgatóság rendelkezik szakáganként a térségekre vonatkozó koncepciótervekkel. A legutóbbi vízgazdálkodási keretterv sem olyan régi, hogy alapanyagként ne lenne használható. Ezek ma is jó keretül szolgálhatnak a környezetvédelem-vízügy együttműködéséhez, feltéve, hogy sikerül a környezetvédelmi követelményeket az eddiginél markánsabban megfogalmazni. Erre azért van szükség, mert nélkülük a környezetvedelmi szervek szabályozó szerepe igazán nem juthat érvényre. Ahol ezekhez a kérdésekhez avatott módon nyúlnak, ott az együttmunkálkodás sikereket hoz. Azt tapasztalom, hogy egyes területeken a részkérdések vitája folyik a teljes térség összképének felvázolása, megismerése helyett,,ez semmi jóra nem vezet. Úgy gondolom, hogy a kérdéseket a nagyból a kicsi felé haladva közelítjük meg, mert a részt az egészbe illesztve lehet csak jól megoldani. Kérdezheti bárki: milyen legyen a környezetvédelem és a vízügy ésszerű regionális kapcsolata? A kapcsolatépítést a koncepcionális kérdések együttgondolásával kell kezdeni, összebékítve a vízügy és a környezetvédelem követelményeit. Ezt követően hármas megközelítést tartok szükségesnek. Először el kell érni, hogy új vízügyi (de bármilyen) létesítmény csak a környezeti követelmények megtartásával valósulhasson meg. S itt ne legyen alku, de preferálás, támogatás sem. Másodszor biztosítani kell, hogy a szakmai rekonstrukciók során a környezetvédelmi követelmények érvényre jussanak. Szintén alku és preferencia nélkül, Harmadszor minden eszközzel elő kell segíteni a két előző kategóriába nem tartozó létesítmények átalakítását, jóváhagyott program szerint. Többen azt tartják, hogy ez a közelítési mód illúzió. Ha ez így lenne, akkor a környezetvédelemre fordított minden erőfeszítés az illúzionisták trükkje lenne. Szerencsére azonban ez nincs így, ezért reménykedni kell abban, hogy a kormány környezetvédelmi deklarációjában (reméljük lesz ilyen is egyszer) e hármas egység jelen lesz, méghozzá jogilag kikényszeríthető módon lesz jelen. Nem lennénk azonban igazságosak (és valósághűek), ha a környezetvédelem és a vízügy regionális kapcsolatait kizárólag a felügyelőségek és az igazgatóságok kapcsolatára szűkítenénk. Ha csak az ár- és belvízvédelemre, vagy a vízminőségi kárelhárításra gondolunk, már az is elég, hogy a kört szélesítsük. Szerencsére többről van szó. Menjünk sorjában. Ha a folyók partjain árvízveszély fenyeget, az okoskodás nem segít. Ha a vizek minősége károsodik, azt olvasással nem lehet megszüntetni. Ahhoz jól felkészült szakembergárda és korrekt együttműködés szükségeltetik. Nem az a kérdés, ki a dirigens, hanem az, hogy a közös munkánkhoz honnan teremtünk (együtt) pénzt. Közös erővel meggyőzni a meggyőzendőket a végzendő feladat szükségességéről ésszerűbb, mint azon vitatkozni, hogy melyik kalapba kerül a védelem ára, mert (ha nem vigyázunk) mindkettőnk kalapja üresen marad, de a felelősségtől még nem szabadultunk meg! Jó szövetség alakulhat ki a vízitársulatokkal. Csodálom is, hogy erre (úgy igazán) még nem „kaptak" rá az érdekeltek. Pedig megérné. Adva van ugyanis egy patinás múltú szervezet (felhangok nélkül), mely lényegében az egész országot lefedi, s tagja (vagy érdekeltje) szinte mindenki, aki számít. Az érdekek itt jól megjeleníthetőek, de (úgy tűnik) mégsem számítunk rájuk érdemük szerint. Pedig — nem nehéz megjósolni — ezek a szervezetek lesznek a jövő környezetvédelmi és vízügyi regionális együttműködésének egyik igazi letéteményesei. Használjuk tehát ki az ebben rejlő lehetőségeket. A közüzemi víz- és csatornaszolgáltatás — kettős környezeti feladatával — markáns regionális lehetőség. Alig-alig van kihasználva, pedig érdemes rá odafigyelni, mert az ország lakossága jó közérzetének egyik komoly letéteményeseiről van szó. Mert (gondoljuk meg) mi lenne, ha egyszeri re) a vízcsapok szárazon maradnának, vagy a szennyvíz elöntené a környezetet? Mennyire érdekes e szolgálat a környezetvédelem figyelmére (is)? Ezt jelzi az átalakuló világunkban elfoglalt (és jelenleg meglehetősen labilis) helyzete. Külföldiek mondják (de így is van), hogy hazai víz- és csatornaüzemeltető szervezeteink színvonala (jelenleg még) európai. A legjobb úton haladunk a felé, hogy ez a helyzet előnytelenül változzék. Közös összefogással talán még tehetünk valamit ennek elkerülése érdekében. Befejezésül ahhoz, hogy a jövő nemzedékének a víz oldaláról is tartós életfeltételei lehessenek, soha nem szűnő módon megfigyelés alatt kell tartani vízkészleteinket, figyelve a változásokat, hogy időben be lehessen avatkozni. Amíg nem késő. Együtt talán sikerülni fog, Próbáljuk meg! P. F. 19
