Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 3. szám
Középpontban: a VIZDIJAK „A jelenleg érvényben lévő rendelkezések alapján kialakított átlagárak - amelyek az adott vállalat egész működésére vonatkoznak - nem tükrözik az egyes vízműrendszereknél jelentkező termelési költségeket. Az átlagár lényegéből következően egyes településeken magasabbak a vízdíjak annál, mint amit a termelési költségek indokolnának, ugyanakkor máshol természetszerűleg alacsonyabbak.” Siklós Csaba közlekedési-, hírközlési- és vízügyi miniszter irta e sorokat egy olvasói levélre válaszolva, reggeli napilapunkban. A vízdíjak soha ennyire még nem kerültek az érdeklődés középpontjába. 1991. januárjában Zsebök Lajos (MDF), majd áprilisban Wekler Ferenc (SZDSZ) képviselő interpellált az aránytalanul magas tarifák ügyében. A kormánypárti képviselő célt is ért. Siklós Csaba a Vízügyi Alap terhére - elvonva máshonnan - hozzájárult, hogy a honatya által szóvá tett Fejér megyében, illetve Dunaújvárosban némileg mérsékeljék a vízdíjakat. Ezen a sikeren felbátorodva Wekler Ferenc hasonló kedvezményeket kért szűkebb pátriája, Baranya megye ivóvízdíjának mérsékléséhez. Egyiknek sikerül, másiknak nem Rajkai Zsolt politikai államtitkár visszautasította a kérést, azzal az indokkal, hogy ilyen alapon az ország minden régiója kérhetné az ottani tarifa mérséklését. Az államtitkári válasz ugyanakkor nem vitatta a képviselő észrevételének jogosságát. A minisztérium, január óta, 200 hasonló levelet kapott önkormányzatoktól, polgármesterektől. Valamennyien vitatták a rendkívül magas vízdíjak jogosságát. A pécsieknek adott válaszukban az illetékesek ezt írják: ,A la kosság lehetőségeit, anyagi teherbíróképességét a tényleges területi jellemzők alapján differenciáltan, több oldalú és döntően életszínvonal-politikai megközelítéssel kell mérlegelni és a fogyasztó árkiegészítést ennek alapján megái lapítani.” Szolnokon az önkormányzati közgyűlés rendeletet alkotott az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakások víz- és csatornadíjainak elszámolásáról. Május 1-jétől a bérlők már vízmérőhelyenként fizetnek. A polgármesteri hivatalban úgy vélik: az így befolyt összegnek már fedeznie kell a tényleges költségeket. A díj meghatározásának alapja az épület vízmérőjén a múlt évben áthaladt vízmennyiség egy hónapra eső része. A lakásonkénti díj, pedig az ott lakók számától függ. A számítás úgy történik, hogy az épület fő vízmérőóráján áthaladó vízmennyiség térítési költségét elosztják az ott lakók számával. Többlakásos épületben lehetőség van arra is, hogy lakásonként külön-külön állítsanak be vízmérőt, amelynek költségeit a bérlőnek kell vállalnia. Csak 1990 óta teszi lehetővé egy rendelet, hogy az egyes bérlakásokban külön-külön is felszereljék a vízórát. A felszerelésnek technikai akadályai lehetnek. Nem okoz nehézséget az óra felszerelése, ha egy felszálló vezeték van a lakásban, s innen ágaznak el a vízkivételi lehetőségek. A gondot az okozza, hogy a vízműveknek, illetve a díjbeszedő vállalatnak nincsenek meg a lehetőségei ennyi óra leolvasására. Pedig a vízóra takarékosságra is késztet. (Jelenleg Magyarországon másfélszer annyi ivóvizet használunk fel, egy lakosra számítva, mint Nyugat-Európában.) Bonyodalmak 1968-tól Hatfaludy Bálint, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főtanácsosa a kérdés avatott szakértője:- A vízdíjak körüli bonyodalom még 1968-ból származik - mondja. - Ebben az évben egy rendelet úgy szabályozta a tarifa megállapítását, hogy az egyes vízműveknek ipari áron kell átadniuk egymásnak a vizet. A helyes megoldás az lett volna, ha nagykereskedelmi áron történik meg az
