Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 2. szám
láltak 3,5+0,20 m között. Arra következtettek, hogy az év bizonyos szakaiban - különösen a 10-30 m mélységű tavakban - a cső mérete meghaladja a jól kevert epilimnion mélységét és belép legalább is a metalimnionba, ha nem a hipolimnionba. Ezekben a régiókban sok kémiai koncentráció igen gyorsan változik. Egy rendkívüli, horizontális variáció is lehet szignifikáns, amint ezt kimutatták több tóban, különösen ha mozgékony algákat a napi vándorlási minta után a vízmozgások elszállítanak és koncentrálódnak a tó szeles- és szélmentes végén. Ezeknek a variációknak a nagyságrendje jelentősen kisebb, mint a vertikális mozgás esetében (2- 5-szörös a 10-100-szoroshoz képest). A mintázáshoz szolgáló modellcsónak viszonylag olcsó, de mivel a távolságtartás nehéz, ezért csak szélcsendes időben használható. így a kis tavak kivételével korlátozott értékű a horizontálisan reprezentatív minták vétele. Valószínűleg a legolcsóbb mintavételi módszer a part szélén való gázolás. A „dobott” mintákat azért veszik, hogy kiküszöböljék az üledék esetleges reszuszpenzióját a partmenti hullámtevékenység következtében. Bár nem észleltek lényeges eltérést a két módszer között, előnyös lehet bármely egyszerű eszköz, amely meghosszabbíthatja a mintavevő pont és a part közötti távolságot. Mindenesetre a mintavevő hely kiválasztásakor ki kell zárni az igen exponált helyeket, ahol nagy fokú lehet a reszuszpendáció különösen télen. A Blelham tóban külön mintát vettek egy kis vörös meder közepéből és megállapították, hogy ennek a mintának a kémiai koncentrációi nem különböztek az ettől távol vett mintákétól. Egy integrált csőminta kiválóan megfelel kitűzött céljának: az összes algapopuláció jó meghatározásának, de a tápanyagok mért koncentrációi a mintában magasabbak, mint az epilimnion esetében az év bizonyos szakaiban sekély tavakban. Ha bármely anyag összes mennyiségének meghatározása szükséges egy tó tápanyagegyensúlyához, sem a cső-, sem a felszíni merített minta nem alkalmas. Ilyenkor a mintavételt különböző mélységekben kell végezni és a kapott koncentrációkat meg kell szorozni a megfelelő térfogatokkal és integrálni az egész tóra. Egy egyszerű felmérés esetében sem a cső-, sem a központi felszíni merített mintának nincs különösebb előnye. Amíg a közeli szennyezési pontok elkerülhetők a partmenti minták teljesen megfelelőek és az ellenőrzés legtakarékosabb módját jelentik. IRODALOM Hilton, J.; Carrick, T. stb.; Sampling strategies for water quality monitoring in lakes: the effect of spamling method. Environmental Pollution, 57. к 3. sz. 1989. H.n.p. 223-243. SZENNYVÍZTISZTÍTÁS SZAKASZOS SZELLŐZTETÉSSEL A biológiai szennyvíztisztító berendezések tervezését, méretezését és az eljárási módszer megválasztását gazdaságossági szempontok (beruházási és üzemeltetési költségek), valamint az elérhető és a szükséges tisztítási teljesítmény határozza meg. A múltban a gazdaságosság volt az elsődleges szempont, 90 százalékos tisztítási hatásfokot általában már megfelelőnek tartottak a szennyvíztisztításban. Nem törekedtek a nitrifikáció, illetve a nitrogéneltávolítás végrehajtására. A foszfor eltávolítását csak a tárolókba történő kibocsátáskor tartották szükségesnek. Szakaszos szellőztetés Ma a szennyvíztisztítás célja a nitrogén, foszfor és más, nehezen lebontható anyagok lehető legtökéletesebb eltávolítása. Nem a gazdaságosság, hanem a tisztítási teljesítmény növelése és a folyamatok stabilizálása az elérendő cél. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a beruházási és üzemeltetési költségek teljesen figyelmen kívül hagyhatók. 1982-ben Felső-Ausztriában vizsgálatokat végeztek a tisztító berendezések fajlagos energiafelhasználásának csökkentésére és a szakaszos szellőztetés nitrifikációra és denitrifikációra gyakorolt hatásának tanulmányozására. A kísérletek eredményei alapján több, hagyományos tisztítóberendezést szereltek fel szakaszos szellőztetővei. A tisztítómedencék cirkulációs rendszerűek vagy teljesen átkevertek, kerek vagy négyszögletes alakúak lehetnek. A cirkulációs rendszerű medencék előnye, hogy a rendszerben párhuzamosan a denitrifíkáció is végbemegy. A teljesen átkevert medencékben nincs ilyen párhuzamos reakció, ezek a medencék különleges (többnyire ipari eredetű) szennyvizek tisztítására használatosak. A szakaszos szellőztetés feltételezi a szellőztetési és a keverési szakasz szétválasztását és az aerob és anaerob fázisok pontos sorrendjét. A szellőztetéskor 1,5 -3,0 mg/1 oxigéntartalmat kell biztosítani. Az anaerob fázis időtartama 15-60 perc. Az oxigéntartalom és a keverési idő meghatározása a tisztítóberendezés terhelésének és az elérendő tisztítási teljesítménynek megfelelően történik. A folyamatok szabályozását az oxigéntartalom felső határértékének és a keverés sebességének szabályozásával, valamint a szellőztetés ki-bekapcsolásával oldják meg. A tisztítóberendezések programozható szabályozási módszereinek és eszközeinek gyors fejlődésével e rendszer hatásfoka lényegesen javult. Például, ha a kilevegőztetési szak egy hirtelen, lökésszerű terhelés miatt túl hosszúra nyúlik, egy kiegészítő szellőztető rendszer automatikusan bekapcsol. Ha lehetőség van arra, hogy az üzemszünet hossza (keverési szak) a szubsztrátum oxigénfelvételének függvényében változzon, rövidíthető az anaerob fázis időtartama. A következőkben három szennyvíztisztító berendezés üzemvitelének eredményeit ismertetik az üzemviteli jegyzőkönyvek alapján. „Eberschwang” A tisztítóberendezés részei: esővízderítő medence, durva leválasztó, homokfogó, két eleveniszapos medence, két utótisztító medence, iszaptároló. 0,25 kg/m3.d BOI5- légterhelésnél a berendezés 6000 lakos háztartási szennyvizét tudja tisztítani. A méretezéskor figyelembe vett iszapterhelés: 0,05 kg/kg. A szennyvíz 55-60 százaléka egy öniszapolóval felszerelt húsfeldolgozó üzemből származik, a maradék rész házi, illetve kisipari üzemekből származó szennyvíz. A biológiai szennyvíztisztítót nagynyomású levegővel üzemelő szellőztetővel és medencénként keverőszerkezettel szerel1$
