Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 1. szám
Víz, víz, tiszta víz? SZOLGÁLAT Aligha van olyan lakosa Magyarországnak, aki a víz(ügy)ről hallván ne a Dunaszauruszra keresztelt vízlépcsőre gondolna. Kevés kivételtől eltekintve szakmai-politikai körökben sincs ez másként. Sőt. A politikai rárakódásoktól duzzadó kérdéskör hangadói közül sokan arra Is készen álltak, hogy a szakmát „lefejezzék”. Törekvésük nem maradt hatástalan: sokszáz kiváló szakember hagyta ott a hivatását. Hiányukat minden bizonnyal megérzi a szolgálat és a szolgáltatás. Annak ellenére, hogy a víz(ügy) körüli viták lecsendesedtek. Parlamenti jóváhagyással a „vizesek” a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz kerültek, s az ágazat szakmai háttereként létrejött az Országos Vízügyi Főigazgatóság. E lépések előzményeiről, valamint az OVF feladatairól kérdeztem Perecsi Ferenc főigazgatót, az Országos Vízügyi Főigazgatóság „kormányosát”.- Milyen tényezők motiválták a kormányt döntése meghozatlaában: nevezetesen abban, hogy a vízügy a közlekedés és a hírközlés mellé került?- Úgy gondolom, hogy a kormány döntésének egyetlen racionális oka van - kezdi érvelését a főigazgató -, az, hogy a közlekedés- és hírközlés csakúgy mint a vízügy infrastruktúrával foglalkozó szakterület, s mint ilyen számos hasonló jegyet hordoz. Szolgáltatásaik - ennek is, annak is - létfontosságúak az emberek, a lakosság számára. E szükségletek kielégítése fegyelmezett és következetes munkával érhető el. Úgy is mondhatnám: mindkét terület szolgálat, amit hozzáértéssel, folyamatosan, a társadalom szemében szinte észrevétlenül kell végezni.- Lát-e Főigazgató Úr lehetőséget arra, hogy a vizes szakma politikai csatározásoktól megcsonkult szakmai esélyei javuljanak? Mit kell tennie az ágazatnak, hogy szolgáltatóként visszaszerezze a lakosság és a politikacsinálók rokonszenvét?- Bár kétségtelen, hogy a vízügyi területet a szétválasztással jelentős veszteség érte - közel ezer ember és több mint egy milliárd forint értékű vagyon került a környezetvédelemhez -, nem érzem a vizes szakmát csonkultnak. Inkább azt mondanám: az új helyzetben további kiegészítésre szorul. Szakmai esélyeinket ugyanis nem az eltávozott, de a megmaradt jó szakembereink alkotják és adják továbbra is. Az ágazatnak még rendeznie kell sorait (de ez ráfér az ország minden szakterületére) és igazodnia kell a megváltozó világhoz. Először magunkkal kell tisztában lenni ahhoz, hogy a társadalom elismerését elnyerjük. Miközben szakembereink egy pillanatra sem felejtkezhetnek meg arról, hogy a mi munkánk szolgálat, aki erre szegődik, nem kis dolgot vállal. Remélem, hogy nemsokára eljön az az idő, amikor nem kell a vizeseknek magyarázkodniuk senki előtt, s ezzel együtt meglesz a társadalom, a lakosság rokonszenve is.- Pénz, paripa, fegyver így a mondás s ha mindez együtt van, szalad a szekér. E szólás-mondásnál maradva: Fotó: Vízy Zsigmond pénz nincs, ahol van, ott jóval kevesebb, mint volt bármikor; a paripát lesántították; a fegyver sem a régi. Milyen lehetőségei maradtak a szakmának a felegyenesedéshez?- Először is a szakmájukat szerető emberek, akik kitartanak a vízügy mellett. A pénz ugyan kevés, de észt is hozzá téve már tehetünk valmait. A paripa is „gyógyítható”, ha odafigyelnek rá. (És miért ne tennék?) A fegyver? Nos, azt cserélni kell: jobbra, másra, élesebbre, hasznosabbra. Ezt azonban akkor is meg kellene tennünk, ha jobb helyzetben lennénk: a változó világ tőlünk is változást követel.- Az előbbi kérdésnél maradva: a környezetvédelemmel eleddig közösen működtetett igazgatóságok szétválasztása miként sikerült? Maradt-e egyáltalán valami az ágazat szakembereinek?- Panaszkodhatnék, de nem teszem, hiszen az nem visz sehova. Tény, hogy a nagy KÖVIZIG-ekből két-két kis(ebb) egység lett, a vízügy feladatai azonban mit sem csökkentek. Néhol még csak részben sikerült talpra állni, de az indulás feltételei mindenütt megvannak. Mi most - az átalakulást követően - új vízügyi igazgatósági struktúra kialakítására törekszünk. Jó okom van hinni, hogy meg is valósítjuk. Igazgatóink pályázaton méretnek meg, s ezt követően az igazgatóságoknál a munka a mérce. Ehhez tudományosan is készülünk.- Végül, de nem utolsósorban szabadjon rákérdezni: mit tehet a főigazgató személy szerint a szakmai irányítása alá került ágazat image-ének javításáért?- A vízügyi szolgálat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vízügyi stábja elvi és stratégiai, továbbá az Országos Vízügyi Főigazgatóság operatív irányításával - remélem zökkenőmentesen - dolgozik majd. Hogy mit tehet a főigazgató? Ma még a főigazgatóság megszervezésére irányítja elsődlegesen a figyelmet (hiszen a szervezet éppen csak kialakult, és az elhelyezés szinte katasztrofális), de igazából már a jövőre figyel. Megelőzni magunkat, hogy ne az ügyek irányítsanak minket, hanem fordítva... Nyitunk szinte minden irányba, s remélem meg is lesz az eredménye. Tiszteljük a sajtót, a médeákat, de elvátjuk, hogy ők is tiszteljenek minket. Tanuljuk törvényhozóink tiszteletét és elkezdtünk figyelni az ember, valamint a technika együttes fejlesztésére. Mindezekhez: szeretnénk megfelelni befogadó intézményeink várakozásainak (ma ez még nem sikerül probléma mentesen). A főigazgató szeretne munkatársainak nyugodt légkört teremteni. S azt remélni, hogy előbb-utóbb sikerül. Molnár J. Gábor
