Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 1. szám
BEMUTATKOZIK A GYŐRI A győri Mayer Lajos Műszaki Szakközépiskola Immár 32 éve működik középiskolaként. Kezdetben - a kor divatja szerint - 12 évfolyamos Iskola akart lenni, azonban hamar rá kellett döbbenni, hogy a gimnáziumi képzés nem oldja meg teljes egészében az iskola jövőjét. A gimnázium mellett 1962-től indult az első vízügyi szakközépiskolai osztály, s azóta a vízügyi szakképzés egyik legjelentősebb bázisává vált. A szakmai képzés feltételei jelentős erőfeszítések következtében alakultak ki. Győr város és Győr-Sopron megye minden támogatást megadott az új képzési profil kialakításához, de ez nem lett volna elég, ha az Országos Vízügyi Főigazgatóság, majd az OVH, illetve az Eszakdunántúli Vízügyi Igazgatóság nem érzte volna elsőrangú feledatának a színvonalas képzés hátterének a megteremtését. De legalább ekkora jelentőségű az a tenniakarás, ami a nevelőtestület és a diákok társadalmi munkájából adódott. Mai épületeink zöme a diákok, tanárok, bázisvállalatok dolgozóinak akaratából és áldozatvállalásával épült meg, kezdve a kollégiummal, folytatva a műszaki oktatási épületekkel, zárva a konyhával. Alig volt olyan esztendő, amikor valamilyen jelentősebb beruházás ne folyt volna intézményünkben, s ez igaz a legutóbbi időkig, gyakran a termelési gyakorlatok jórészét is így hasznosítottuk. Ma olyan laboratóriumok és olyan műszerek állnak a szakképzés szolgálatában, amelyek lehetővé teszik, hogy tanulóink az iskolából kikerülve rövid időn belül felelős feladatokat is el tudnak látni. Részben a fentiek magyarázzák, hogy hogyan válhatott az iskola a vízügyi szakképzés egyik legfőbb bázisává. Jelentőségünket növeli az a szellemi bázis, ami a tárgyi feltételek talaján erősödött meg. A kezdeti időszakban ugyan a vízügyigazgatóság dolgozói adták a szakmai képzés személyi hátterét, azonban fokozatosan alakult ki az a szakmai testület, amely kísérleteivel, szellemi termékeivel növelte szakmai kompetenciáját, s ezáltal alakult ki az a szakértői gárda, amely a vízügyi szakképzésben elismerést vívott ki magának. Győr, Baja és Nyíregyháza egyszerre indította el a vízügyi szakképzést, azonban mindegyik „régi” iskola sajátos utakat járt, más-más elképzelések szerint akart oktatni, de ugyanez jellemző a később indult vízügyi szakközépiskolákra is, így lehetett az ország vízügyi szakképzése az általánosan kötelező követelmények teljesítése mellett mégis sokszínű. Győr élenjáró szerepét erősítette, hogy a vízügyi szakközépiskolai képzés teljes vertikuma csak nálunk található meg mindmáig. Még a technikusképző szakközépiskolai rendszerben is ragaszkodtunk hozzá, hogy a vízgazdálkodó szakközépiskola mindkét ágazata, a területi és települési ágazat is beinduljon, ugyanakkor ragaszkodtunk a víz- és szennyvíztechnológiai szakhoz, de nem hagytuk veszni a vízépítő szakot sem. Kérdezhetné bárki: vajon szükség van-e ennyi technológusra? És pont ilyenekre tart-e igényt az ágazat? Hogy a kibocsátott technikusaink jók, erre számtalan vállalati visszajelzés hozható igazolásul az elmúlt évekből. De bennünket igazol az is, hogy tanulóink 70- 75%-a az érettségi után első munkavállalóként szakmájában helyezkedett el. Ez azonban a múlt. Sajnos a vízügyi ágazat politikai csatározások kereszttüzébe került. Ahogy az ágazatot egészségtelen lobbizás vádjával illették, a presztízsét erősen megtépázták a Bős-Nagymaros-i erőműberuházás kapcsán, ez a prezstízsveszteség az iskolát sem kímélte, a fölöslegesség érzetet keltve. Mi, pedagógusok munkánk jellegéből adódóan hosszú távra tudunk csak tervezni, s gyakran illúziókat kergetve, szembeszállva a racionalitásra hivatkozókkal ideáinkat racionális alapon fogalmazzuk meg. Hiszünk benne - ma mást nem tehetünk -, hogy a társadalom előbb-utóbb rádöbben: felszíni vizeinket kormányozni kell, ésszerűen kell gazdálkodnunk meglévő vízkészleteinkkel, mindig szükség lesz egészséges ivóvízre, s ha már elhasználtuk a vizet, kezdenünk kell valamit a szennyvizekkel is. Tehát távlatra tervezünk, mert tudjuk, hogy csak jó szakemberekkel igazolhatjuk hitünket, létünket. Változtatni persze bizonyára kell. A vízügyi szakképzés eddigi irányítóinak dicséreteként kell rögzítenünk, hogy az ágazati irányítás mindig érzékeny volt a változásokra. Az iskolák javaslatait kü14 lön jogszabályi háttér nélkül is hajlandók voltak támogatni. Ezért talán a vízügyi szakképzésre mondható el leginkább, hogy mindig érzékenyen reagált a felhasználási igényekre egyaránt. Sok kísérlet, sokféle tapasztalat alapján hagyta dolgozni a pedagógusokat, s adott támogatást egy-egy ötlet, törekvés felhasználásához, megvalósításához. S ötlet, törekvés volt bőven, szakmai testületünkből heten írtak - többségük nem egy - tankönyvet, munkafüzetet, segédleteket, részt vettek tantervkészítési és lektorálási munkákban. Sokan szép eredményekkel vettek részt pályázataikkal a megyei pedagógiai tapasztalataikat. Néhányan országos és helyi lapokban publikáltak. Emellett sok országos kísérletnek is résztvevője, alakítója volt az iskola. Ma súlyos dilemma előtt állunk: hogyan változtassunk, merre induljunk, melyik út az, amely a biztosabb jövő felé vezet, hol és hogyan hasznosíthatjuk szellemi tőkénket, hogyan válhatunk leginkább hasznára a társadalomnak úgy, hogy szakmai önérzetünk se csorbuljon, hogy ne kelljen hátat fordítani eddigi önmagunknak. A nevelőtestület kemény vitákban alakítja ki álláspontját, s formálja jövőjét. Ma úgy látjuk, s ez nem divattörekvések vetülete, hogy az oktatásnak egészét át kell hatnia az egészséges kömyezetszemléletnek. Mindegyik eddigi szakközépiskolai profilunk ugyanis valamilyen módon beavatkozik
