Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 4. szám
1. ábra. Az ipari vízgazdálkodás hatásvázlata (Déri, 1989) technológiák racionális anyaggazdálkodásával összhangban. Az ipari létesítmények gyártástechnológiájának a rekonstrukciója és termékszerkezetének a korszerűsítése során olyan eljárások és módszerek alkalmazására kell törekedni, amelyek kevesebb frissvizet igényelnek és kisebb mértékben veszélyeztetik a környezetet. Az üzemekben használt vizek visszaforgatásával, vagy többszörös felhasználásával, a forgatott víz teljes vagy részarányos kezelésével, valamint a vízfogyasztók sorbakapcsolásával jelentős víztakarékosság érhető el. A közvélemény szintjén csupán egy-két évtizede tudatosult az, hogy a világot fenyegető környezeti problémák sokaságában súlyosbodó vízválság számos közegészségügyi kockázattal hozható összefüggésbe. Az ipari vízszennyezések ökológiai kockázatának csak kis hányada ismeretes. Ennek egyik oka az ökológusok kiforratlan szerepe. Ez utóbbi évtizedekben az ökológusok szerepe több ízben változott, ami némi bizonytalanságot okozott abban a tekintetben, hogy mi a feladatuk az ökológusoknak a korszerű ipari vízgazdálkodási alapelvek és tervek kidolgozásában. Eredetileg az ökológusok az országos jellegű ipari vízgazdálkodás-tervezési rendszerbe úgy kerültek be, mint a természetes állapot védelmezői, hogy figyelmeztessék a politikusokat és mozgósítsák a közvéleményt az ipar által előidézett veszélyekkel kapcsolatban. így indult meg — és ma is tart — az ökológusok vitája a vegyészekkel, a technológusokkal és másokkal. Ez a vita akkor vezet nehézségekhez, ha energiával összefüggő kérdések merültek fel a tervezéssel kapcsolatban pl. atomerőművek, vízlépcső rendszerek esetében. A politikusok — bár sokszor üzleti érdekek mellett sorakoznak fel — nyilvánvalóan politikai okokból nincsenek érdekelve abban, hogy az ökológusok pártjára álljanak. Ha az ökológusoknak sikerül szóhoz jutniuk tervezési kérdésekben, résztvevői lesznek a tervezési szakértői csoportnak és alkalmi tanácsokkal szolgálhatnak. Ilyenkor felmerülhet az a kérdés, hogy előnyösebb-e, ha az ökológus „belső" szakértőként működik, vagy a külső tanácsadás a célszerűbb? Előfordul az az eset is, hogy az ökológusnak alternatív terveket kell értékelőén véleményeznie. Ilyenkor azonban az ökológusnak függetlennek kell lennie attól a hatóságtól, amelynek tervét véleményezi. Célszerű megvizsgálni, hogy az ipari vízgazdálkodás tervezési rendszere (jelenleg) mennyire alkalmas az ökológia és a vele kapcsolatos környezeti kérdések megoldására. A tervezés ugyanis sok különböző tudományág alapos ismeretét igényli, ami eddig ritkán fordult elő a tervezők körében, akik között kevés volt a természettudományi képzésben részesült szakember. Számosán mint közgazdák, szociológusok, jogászok vagy mérnökök kezdték tervezői tevékenységüket. Először Hollandiában, majd Nagy-Britanniában és nemrég Belgiumban fordult elő, hogy a természettudományi szakot választó hallgatók továbbképzésüknél a tervezést választották főtárgyuknak. Ma már világosan kialakult az igény a gyakorlott tervezőkként kiképzett ökológusok iránt. Jelenleg az ökológus szinte csak tolmácsi szerepet játszik az ipari környezetügyi döntésben. Egyetlen feladata, hogy a valamelyik kutatóintézet által megadott ökológiai adatokat a tervezésben felhasználhatóra alakítsa át. Kétséges, hogy ez sikerülhet, hiszen nagy az eltérés a tervező által igényelt ökológiai tanács és az ökológus által szüksé2
