Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 2. szám

Egészségügyi Világnap 1990. Azoknak a rendezvényeknek a sorá­ban, melyek beteg bolygónk helyzeté­vel foglalkoznak, jelentős helyet foglalt el az április 7-én lezajlott Egészségügyi Világnap, melyet hazánkban is felhasz­náltunk azoknak a gondoknak a jelzé­sére, melyek ma nálunk környezetvé­delmi téren megoldásra várnak. Az Egészségügyi Világnap alkalmá­ból dr. Hiroshi Nakajima, az Egészség­­ügyi Világszervezet főigazgatója az alábbi üzenetet tette közzé: Napjainkban egyre nyilvánvalóbb, hogy mind több és több betegség ered abból a pusztításból, amit az ember okoz saját környezetében. Az ipari fej­lődésnek a világméretű ökoszisztémát érintő potenciálisan káros hatásai is jobban ismertek. Az ózonréteg elvéko­­nyodása, savas eső, klimatikus változá­sok, kémiai szennyeződés, hogy csak néhány példát említsünk a Földünknek az ember által okozott sebekre. Fordulóponthoz érkeztünk; egyre erő­sebbek azok a hangok, amelyek az egészségünknek és életünk minőségé­nek okozott károkra figyelmeztetnek. Egyre több ember tevékenykedik azért, hogy megállítsa a környezetünk pusz­tulását. Az Egészségügyi Világszervezet fő­igazgatójaként az 1990. április 7-iki Egészségügyi Világnap témájául a kör­nyezet és egészség témakörét választot­tam. Az EVSZ célja az, hogy a figyelmet azokra az intézkedésekre irányítsa, amelyeket az egyén, a közösség és a nemzetek tehetnek és tenniük kell azért, hogy feltartóztassák Földünk egészségének további romlását. A mi magunk és a jövő generációinak az egészsége forog kockán. ünnepélyesen felhívom az iparoso­dott és a fejlődő országokat, hogy le­gyenek szolidárisak egymással. Mind­­annyiunk érdeke, hogy életképes meg­oldásokat találjunk a fenntartható fej­lődéshez és egészségünk megóvásához Földünk minden pontján. Egy ország döntése nemcsak szom­szédaira lehet kihatással, hanem a vi­lág valamennyi országára is. Az Egészségügyi Világnap alkalmá­ból felhívom az Egészségügyi Világszer­vezet tagországait, a kormányzati és nem kormányzati szervezeteket és mindazokat, akik aggódnak a világ jó­léte miatt; indítsanak figyelemfelkeltő kampányt. Minden embertársunkat rá kell döbbentenünk az egészségtelen környezet veszélyeire és arra, hogy mit kell tenniük ezek elhárítására. Jelszavunk: A Ml BOLYGÓNK — A Ml EGÉSZ­SÉGÜNK GONDOLKOZZ VILÁGMÉRETEKBEN — CSELEKEDJ KÖRNYEZETEDBEN EGY CÉG BEMUTATKOZIK... „ICAG termékek a technika szolgálatában A technika rohamos fejlődése napról napra magas szintű fel­adatok elé állítja a vegyipari vállalatokat. A műszaki újdonságok egyre sokoldalúbb, egyre jobb minőségű, ugyanakkor a környezetet nem, vagy csak kevéssé szennyező anyagokat követelnek. A svájci Industriechemie AG ezeknek az anyagoknak a kifejlesztésével, gyár­tásával úttörő szerepet tölt be. Az ICAG alábbi NICRO termékei előfeltételei a modern termelésnek és karbantartásnak: — NICRO 635 teflon-szilikon bázisú kenőzsír, mely kitűnik ki­váló ellenállóképességével úgy alacsony, mint magas hő­mérsékleten (—55 °C és -}-240 °C között). Erősen víztaszító, nem oxidálódik, nincs cseppenéspontja, nem párolog és diffúziós vesztesége csekély. Alkalmazási területei: О-gyűrűk, fémmel érintkező gumi­karmantyúk kenése, csapágyak tartós kenése. — Thermocup korrózióvédő szerelőpaszta-család TC 800 — alumínium, magnézium és foszformentes, ezért kü­lönösen előnyös olyan gépeknél és berendezéseknél, ahol a szikramentes össze- és szétszerelés követelmény, 800 °C-ig hőmérsékletálló szerelőpaszta, kenő- és választóanyag fém és nem fém alkatrészek szereléséhez. Meggátolja az alkat­részek korrózióját, összesülését, hideg hegedését. Alkalmazási területei: kazánok, gőzturbinák, ipari csőveze­tékek karimáinak, csavarkötéseknek kenése, védelme. TC 1200 — megakadályozza a korrózió, — hő és a súrló­dás következtében fellépő összesüléseket és berágódásokat. Évek múlva is könnyű szétszerelést biztosít. Ellenáll fagynak, hőnek, víznek, sós víznek, savgőznek, gázoknak, oldószerek­nek és a legtöbb vegyszernek —180 °C és -f-1200 °C közötti hőmérsékleten. Alkalmazási területei: autóipar, mezőgazda­­sági gépek, bányagépek, édesvízi és tengeri hajózás, hő­erőgépek, turbinák, vasúti kocsik, vegyipari berendezések csavarkötése, stb. — NICRO 135 tartós korrózióvédő anyag Megbízhatóan és hosszú időn keresztül véd a rozsdaképző­dés ellen, megállítja a már megindult korróziót. Rendkívül erős víztaszító, ezért akár nedves fémfelületre is felhordható. Alkalmazási területei: minden olyan helyen, ahol festetlen gépalkatrészek víznek, sós víznek, agresszív korrodáló kö­zegnek vannak kitéve. —- NICRO 860/862 speciális hűtő-, kenőfolyadék A NICRO 860 és 862 a fémforgácsoló megmunkálások nagy­hatású hűtő- és kenőanyaga. A nagy hatású adalékoknak köszönhetően akadályozza az élsisakképződést, nagyobb méretporftosságot, jobb felületet biztosít, növeli a szerszá­mok élettartamát, gazdaságos forgácsolást biztosít. A 862 vízzel hígítva csatornába engedhető. Alkalmazási területei: esztergálás, marás, gyalulás, menet­vágás, köszörülés, üregelés, stb. — NICRO Zink hideghorganyzó Katódos védőhatása révén kiváló korrózióvédő anyag acél­­szerkezetekre. Megállítja a korróziót és megakadályozza a további rozsdaképződést. Alkalmazási területei: acélszerkezetek, tartóoszlopok, tartá­lyok, korlátok, sérült horganyzások javítása, stb. — NICRO К—3 tisztító folyadék Nem ég, nem keletkeznek mérgező gázok. Minden fémet, műanyagot, üveget, kerámiát és sok más anyagot azonnali hatással tisztít, zsírtalanít. Nem okoz korróziót. Ezen röviden bemutatott és az egyéb ICAG termékeket Magyar­­országon forgalmazza a NICRO Általános Kereskedelmi Kft. 1102 Budapest, Endre u. 10. Tel.: 157-4111 Az érdeklődőket szívesen látjuk a Tavaszi BNV В pavilon 9/6 stand­ján.

Next

/
Thumbnails
Contents