Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
Adalékok a budapesti termálkarszt barlangjainak és a Dózsef-hegyi forráscsoport vízminőségének védelméhez 1984-ben, a József-hegyi-barlang megismerését követően halaszthatatlanná vált a budapesti termálkarszt egyik legértékesebb területének, a Rózsadomb és közvetlen környezetének alapos és sok szempontú áttekintése: a rendelkezésre álló adatsorok és dokumentációk komplex környezet- és építésföldtani, mérnökgeológiai, szpeleológiai, hidrológiai és hidrogeológiai újraértékelése, az égetően szükséges védelmi intézkedések megfogalmazása. Budapest egyik legjobban megkutatott, infrastruktúrával legjobban ellátott karsztos térségében vélt és valós veszélyhelyzetek sokaságában kellett állást foglalni. Rövidesen kiderült: a terület geológiai feltártsága — ami a lemélyített fúrások számát illeti — kiemelkedően jó. A talajmechanikai célokat szolgáló sekélyfúrások száma meghaladja az ezret. A mélyebb szinteket feltáró, s a rendszer tényleges megismerését célzó fúrások azonban gyakorlatilag hiányoznak. A közműellátottság a fővárosi átlaghoz képest magas. A hiányzó néhány százalék és a nyírófeszültséjj, illetve a korrózió okozta meghibásodások azonban lényeges potenciális veszélyforrások. A viszonylag csekély hiányosságok jóval nagyobb károkat okozhatnak a nyílt karszton, mint a szennyeződésre kevésbé érzékeny, s a rózsadombinál kedvezőtlenebb közműellátottsággal rendelkező geológiai környezetekben. Számos, korábban csak sejtett folyamatra, antropogén hatásra, kevéssé ismert és kutatott jelenségre, módszertani hiányosságra irányult a figyelem. Pl. a meglehetősen zavart környezetben eredményesen alkalmazható geolfizikai üregkutatási módszerek kifejlesztésére; a szennyeződésre különösen érzékeny közegben alkalmazható újszerű közműszigetelési lehetőségek feltárására, különös tekintettel a közcsatorna és gázvezetékek fektetésére; az ismert barlangjáratok helyének pontosítására; a vizsgálati térségben tapasztalt épületkárok felmérésére, azok lehetséges okainak tisztázására. A felszín műszaki létesítményei, a barlangok és a forrászóna vélt és bizonyítható kölcsönhatásainak tisztázására. Egyebek között a felszín beépítése és a természetes beszivárgási viszonyok kapcsolatára (kiszáradás veszélye); statikai és állékonysági kérdésekre; az ásványok fizikai megsemmisülésének és kémiai átalakulásának, visszaoldódásának esetleges lehetőségére; a forgalom okozta rezonancia hatására; a kürtők felharapódzásának veszélyére; a közutak téli sózásának következményeire stb. A felvetett kérdéstöredékek egy széles körű, valójában 1984-ben megkezdődött kutatási, műszaki és intézkedési program alapját képezik. 1986 decemberében a Barlangtani Intézet kezdeményezésére e térségben szigorú építési tilalmat és korlátozásokat vezettek be. A területek kiterjesztésére is sor került 1988-ban. (Vitathatatlan: a természetvédelmi érdekből elrendelt korlátozások az ingatlantulajdonosok számára — mindenféle központi kártalanítási lehetőség, alap híján — jelentős anyagi károkat okoztak. A politikai érveket azonban „legyőzték" a természeti értékek védelmében felsorakoztatott adatsorok. A Barlangtani Intézet „A barlang, mint a felszíni környezetgazdálkodás indikátora” c. kutatási programja keretében 1987-ben kezdte meg a rózsadombi barlangok csepegő vizeinek vizsgálatát, a felszínről beszivárgó vizek minőségváltozásának folyamatos nyomonkövetését. A budapesti KÖJÄL-Ial együttműködésben minden korábbinál alaposabb és rendszeresebb méréssorozatot kezdünk öt jelentős kiterjedésű barlangrendszerben. E kérdés napirendre tűzését az általános természetvédelmi szempontokon túlmenően a térség lábánál fakadó langyos vizű József-hegyi-forráscsoport évtizedek óta észlelhető, jelentős bakteriális szenynyezettsége teszi különösen aktuálissá, amely miatt a természetes melegforrások vize az utóbbi években már csak rendszeres fertőtlenítés mellett használható fel. A térség hidrogeológiai viszonyai A Lukács- és Császár-fürdőket tápláló József-hegyi-forráscsoport az egyik természetes megcsapolási pontja annak az összefüggő karsztvíztároló rendszernek, melyet a Dunántúli-középhegység és a hozzá csatlakozó medencerészek mezozóos karbonátos alaphegységi képződményei alkotnak. A jellegzetesen kevert vizű forráscsoport mélyből érkező melegkomponensének tápterülete a VITUKI vizsgálatai alapján a Pilis, a Csővári-rög és a Budai-hegység távolabbi része. A forrácsoport szabadtükrű karsztvízből táplálkozó hidegkomponensének tápterülete Nagykovácsi és a János-hegy térsége, ugyanakkor a források vízköradatai helyi beszivárgásból származó friss vizek hozzákeveredését is jelzik. E friss beszivárgás tápterülete a forrástérséghez közvetlenül kapcsolódó rózsadombi karszterület. A VITUKI megbízásunkra végzett 1987. évi vizsgálatai, illetve a rendelkezésre álló korábbi mérések adataiból bizonyosra vehető, hogy az olykor már elfogadhatatlan mértékű bakteriális szennyezettség e helyi vízhozzákeveredést érő antropogén hatások következményei. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy^ a melegkomponenst megcsapoló fúrt kutakban a szennyeződés nem mutatható ki. A Rózsadomb karsztos térségének komplex környezetvédelmi vizsgálata keretében a VITUKI elemezte a terület antropogén létesítményeinek beszivárgás-módosító szerepét is. A térségben beszivárgó vizek mennyiségi változása — Lorberer A. és Maucha L. számításai szerint — a földtani és klimatikus adottságoknak megfelelő természetes beszivárgást, a burkolt felületekből adódó csökkenést és az ivóvízhálózati veszteségekből eredő többletet (a Fővárosi Vízművek pl. 1987 áprilisábanmájusában végzett ellenőrzése egyedül a József-hegy körzetében 800 m3/nap veszteséget mutatott ki!) — nem számottevő a forráscsoport szempontjából. A mennyiségi változásnál azonban lényegesen számottevőbb a karsztba jutó vizek minőségi változásának jelentősége. A nyílt karsztos területeken a termálforrások hidrogeológiai védőövezetének kijelölése (1970) óta közcsatorna hiányában csak zárt rendszerű szennyvíztárolás mellett szabadna építkezni, a gyakorlatban azonban e helyett inkább a szennyvíz elszivárogtatása a jellemző: a térségben e szenynyezőforrások száma elérheti az 500-at. Az 1987-ben indított vizsgálatsorozat célja a területen beszivárgó vizek kéi-f miai és bakteriális szennyezettsége mértékének, eredetének és területi megoszlásának megállapítása volt, amelyre — kiépített vízmegfigyelőkút-hálózat híján — jelenleg az egyetlen lehetőséget a Rózsadomb mélyén húzódó barlangrendszerek csepegő vizei jelentik. A terület szpeleológiai viszonyai A térség barlangjai nemcsak térbeli helyzetüknél fogva jelentenek köztes helyzetet a felszín és a források között, hanem genetikájuk révén is, ezek ugyanis a mai melegforrások őseinek egykori, a hegység kiemelkedésével szárazzá vált vízjáratai. A barlangképződés alpavető feltételei a Rózsadomb karsztos térségének egészén adottak voltak. Ez nem azt jelenti, hogy e terület egésze alatt egyformán fejlett, tágas, összefüggő járatrendszer húzódik, azonban kisebb-nagyobb barlangok jelenléte mai ismereteink szerint a karsztos térség egyetlen pontján sem zárható ki. A Rózsadombon jelenleg 75 kisebbnagyobb barlangot ismerünk, melyeknek túlnyomó része éppen a mesterséges felszíni beavatkozások révén tárult fel. A térség legnagyobb ismert barlangrendszerei a Pál-völgyi-barlang 6,9 km-es, a Mátyás-hegyi-barlang 5 km-es, a József-hegyi-barlang 4,3 km-26
