Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
jes életet él. Célja van, jövője van, amely felé tudatosan törekszik. örül az életnek ma és előre örül a holnapnak. A lelkileg egészséges ember a kevéssel is megelégedett lehet. Hálás mindenért, amije van, függeltenül annak anyagi értékétől. Nem elég testünket naponta megfelelő mennyiségű és minőségű ennivalóval táplálni, vagy minden családot lakáshoz, esetleg saját házhoz juttatni. Nem elég, hogy mindenkinek legyen rádiója, televíziója, gépkocsija stb. Az embernek többre van szüksége és ez a több az életminőség. A minőségi élet megteremtéséhez rendkívül fontosak a természet szépségei által nyújtott esztétikai élmények és azok a művészi, szellemi értékek, amelyek a természet ihletése révén születnek meg. A természeti tájak és a vadon élő fajok az érzelmi élet és felüdülés számtalan változatos, jótékony hatását nyújtják. A különböző növények és állatok szépsége, magatartása gyönyörködtet; ihletet, ösztönzést ad, tanít. A szabad természet világának hangjai, formái, színei, illatai, anyagai szüntelenül ihletik a költőket, írókat, zeneszerzőket, építő- és képzőművészeket stb. Az általuk létrehozott alkotások nélkül életünk nemcsak szegényebb lenne, hanem kietlenül sivár. Hogy ez ne következzék be, erkölcsi kötelességünk a természetnek azokat a csodálatos, rejtett értékeit is megőrizni, melyek ezeknek a lelket nemesítő alkotásoknak az ihletői. Ügy gondolom, hogy iménti fejtegetésünket nem zárhatnánk le méltóbb gondolatai, mint amelyet Petőfi Sándor fogalmazott meg „A Tisza" című versében; ,,Oh természet, oh dicső természet/ Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz." A téma további fejtegetésére a következő számunkban visszatérünk. dr. László Ferenc c. egyetemi tanár Gondolatok a környezetvédelmi hatósági munka tévelygéseiről A környezetvédelemről szóló 1976. évi II. tv. messze megelőzte társadalmunk jogi, gazdasági és erkölcsi felkészültségét. A hetvenes évek végén az államhatalom gyakorlását a centrális, ugyanakkor szakmailag parciális irányítás jellemezte és még napjainkban sem alakult ki az egységes környezetvédelmi szakirányítás és szakigazgatás. Megjelentek a törvény végrehajtását szolgáló, de a társadalmi, természeti és műszaki összefüggéseket figyelmen kívül hagyó MT-i és tárcarendeletek. Külön került szabályozásra mint környezeti ártalom a veszélyes hulladékok, a zaj és rezgés, a levegőtisztaság, a sugárzó anyagok károsító hatása elleni védelem. Külön szabálya van a mérgező hatású anyagokkal kapcsolatos eljárásnak. Külön szabályok születtek továbbá a fenti ártalmak ellen a nemzetgazdaságon belüli ágazatok szintjén is. A környezetvédelem társadalmi szervezetében és irányításában egyidejűleg megjelent a döntési szintek centralizálása. Ezen ellentétes társadalmi érdekek és hatások a jogalkalmazói munkát is kedvezőtlen helyzetbe hozták. Centralizáltuk a környezetvédelem irányítását. Olyan káros hatások elleni védelem is a környezetvédelmi hatóság feladata lett, amelyeknél a védendő elsődlegesen az ember, a maga természetes személyében. Ilyen többek között a zaj- és rezgésvédelem, a levegőtisztaság-védelem, a vízminőség-védelem, a veszélyes hulladékvédelem helyi problémáinak köre. A veszélyes hulladékokra vonatkozó 56/1981. évi MT sz. r. a centrális államigazgatás, a minden áron történő mennyiségi termelés, az önkéntes erkölcsi normák követésének prioritása a gazdasági érdek feletti hamis illúziója, az ország teherbírásának túlbecsülése, a gazdasági folyamatok végén történő büntető beavatkozások korszakának terméke. Azóta a gyakorlati alkalmazáson túl a laikusok előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a fenti elképzelésekkel nem igazolható és irányítható a környezetre különösen ártalmas, tehát elsősorban az embert veszélyeztető hulladékokkal való tevékenységek sokasága. A veszélyes hulladékok elleni védelmet célzó rendelet adminisztrációs kötelezettségek tömegével szabályozza a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzését. Szabályozza a már létrejött veszélyes hulladékok átmeneti tárolását — amelytől még nem lesz kevésbé veszélyes állapot —, szállítását. A termelő részére előírja az ártalmatlanítást, mindezen esetekre igen magas bírságösszeg fizetésével fenyegetve a termelőt, csak éppen reális lehetőségünk nincs meg a keletkező hatalmas tömegű veszélyes hulladék ártalmatlanítására. Csupán a társadalom számára legfontosabbat nem tudjuk ténylegesen befolyásolni, a környezetkímélő technológiák kötelező alkalmazását a termelési folyamatokban. Jelenleg a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos államigazgatási feladatunk nem több mint csendőrfeladat, ahol a felderítetlen esetek száma nagyságrendekkel haladja meg a felderítettekét. A veszélyes hulladékok rendeletében foglaltak nem terjednek ki a radioaktív hulladékokra, a kommunális hulladékokra, a környezetszennyező anyaggá vált veszélyes hulladékokra. A radioaktív hulladékokkal kapcsolatos tevékenységet a szociális és egészségügyi miniszter, azokat a veszélyes hulladékokat, amelyek a talajba a felszín és a felszín alatti vízbe, a levegőbe kerültek — azaz környezetszennyező anyaggá váltak — az adott tárca minisztere, a veszélyes hulladéknak minősülő állati hullák, állati eredetű hulladékok ártalmatlanítását úgyszintén külön jogszabály szabályozza. Részfeladatok, külön jogszabályok, végrehajthatatlan feladatmeghatározások jellemzik környezetvédelmünket. A környezetvédelem jelenlegi jogi szabályozása szerinti munkánk hasonlít ahhoz az iskolához, ahol minden tanár jót akar, de azzal a rossz módszerrel, hogy a maga tantárgyát a többitől elkülönítve, az egészből kiragadva oktatja és követeli meg a nebulóktól, elvéve tőlük a rész és egész összefüggése megismerésének lehetőségét. Igen komoly problémát okoz a döntési szintek megválasztása is. Az újonnan ismertté vált hulladékok veszélytelenségét vagy veszélyességi osztályát két minisztérium, a termelők veszélyes hulladékkal összefüggő tevékenységéről anyagforgalmi diagram és anyagmérlegkészítés alóli felmentést, veszélyes hulladék ártalmatlanító berendezés, vagy lerakóhely létesítése előtti hozzájárulást, ártalmatlanítási tevékenységre jogosítványt csak a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium adhat. A volumenében csekély, társadalmi veszélyességében jelentős mértékű veszélyes hulladék gyűjtés, tárolás módjának meghatározása a területileg szervezett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság feladata. E döntési mechanizmusban nehéz rációt felfedezni. Vissza kell helyezni a döntési szinteket oda, ahol a döntések a köz érdekében a leghatékonyabban érvényesülnek. így helyi jelentőségű ügyekben a helyi önkormányzat feladat-és hatáskörét, regionális ügyekben a területi szervezeteknek, az egész társadalomra befolyást jelentő szakirányításban a minisztérium(ok)nak kell szerepet biztosítani. Ugyanakkor a még mostoha gyermekként külön úton tévelygő talajvédelmet levegőnk és vizeink védelmét megillető környezetvédelmi elbírálás alá kell vonni. Gyakorlati jogalkalmazói problémáink jelentős része abból adódik, hogy a jelenleg érvényes környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásánál a 5
