Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
Arvizi évfordulók A lakosság mentése után az állatokat is biztonságba helyezték A sokat szenvedett falvak egyike r Jánkmajtis Emberek állnak félmeztelenül a zuhogó nyárban a feltört, s homokzsákokkal körülkerített, fóliákkal bélelt buzgárok körül, amelyek a Dunából szöktek föl, s a hajszálcsövek törvényei alapján olyan magasságot érnek el, mint a Duna szintje. Mesebelien hatalmas vakondtúrásoknak hatnak a rózsabokrok, s lángvirágok között. Néhány ősfát ledőlve látok. A feltörő víznek iszonyú lehet az ereje. A gyökereket körülfonja, a földet föllazítja és fölemeli, s ledönt fákat, melyek többszáz évesek. Melyik erő a nagyobb: a villámé, viharé, vízé? A félmeztelen férfiak —■ munkások, mérnökök, „vizesek" — majdnem izomszakadtáig dolgoznak a kihalt, hévült nyárban. (Ruffy Péter) Bajban látszik meg, hogy ki az igazi jóbarát: magyar—jugoszláv védekezés embereinek testvéri megértése, összedolgozása megható. Szívnek és léleknek mindenütt így kellene találkoznia a Duna-völgyében, Európában, az egész világon. Sok mindenre gondolok én itten, ezen a gáton, ebben a harcban és alig bírom magamat meg-Két jelentős eseményre emlékeztek ebben az esztendőben a vízügyi szolgálat dolgozói. Az 1965-ös dunai és az 1970-es tiszai árvízre. A Duna gátjain 25 évvel ezelőtt 120 napon át folyt a küzdelem. A Tisza mentén két évtizeddel ezelőtt több mint 6 héten át viaskodtak az árral. Rendkívüli erőfeszítéssel, nagy anyagi és műszaki összpontosítással mindkét árvíz ellen sikeres volt a védekezés. Emberek tízezrei álltak őrt és küzdöttek a gátakon éjt nappallá téve. Mindkét árvíz mondhatni az egész ország ügye is volt. Az 1965-ös dunai árvíz levonulása után az árvízkárosultak megsegítésére gyűjteményes kötet jelent meg, amelyben írók, újságírók, grafikusok, fotósok örökítették meg a helytállás résztvevőit. A kötet Árvíz 1965 címmel látott napvilágot a Kossuth Könyvkiadónál. Az 1970-es Tisza-völgyi árvíz küzdelmei után, amikor ugyancsak vizsgázott az emberi tudás, erő, akarat, a bizalom és összefogás, antológia jelent meg: Mégis az ember az úr... címmel. A szerzők — írók, újságírók — legtöbben maguk is ott voltak a védekezés „frontvonalain”, résztvevői, szemtanúi voltak az eseményeknek, összeállításunk válogatás a két antológiából. 1965 Eredményes és tanulságos hadgyakorlattá vált a gátvédslem, a dagadt folyam másik oldalán győztes folyammá duzzasztva az emberi akaratot. Hallgattam a töltésen, a mohácsi főtéren a dunai hajókon megkérdezett embereket. A nyilatkozásnak van egy rádiónyelve, annyi, amennyi a lojalitást kimutatja, s amiért az ismerősök még nem csúfolnak ki. A szavak itt is ezek voltak — „ez a kötelességünk”, „hát bizony süpped, de menni kell” — s mégis egy nagy, értelmes ütközet szelleme lengte át a már induló dömperes odavetett, lihegő szavát, amint a köz ügyeit a fejesekre hagyó polgár is megérzett valamit abból, milyen lehet másokkal, küszködő emberbrigádokkal egy nagy, értelmes ügyben összetartozni. Igen, így kell az országos veszéllyel szembemenni, a nemzetet ellene mozgósítani. (Németh László) A Duna magyar szakaszán szilárd maradt a gát. Nem a homokzsákok, az uszályszámra egymásra hordott kövek és az ezrével levert pátrialemezek óvták meg hazánkat a nagyobb csapástól, hanem a megfeszített munka, a közös akarattá ötvöződött erő, amely a lehetetlenen kívül mindent legyőzött. Ezt az együttérzést kell felszabadítanunk az újjáépítés napjaira is. (Barabás Tibor) 12
