Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 6. szám

A lecsökkentett létesítési költségekhez általában nagyobb üzemeltetési költség párosul. A működtetéshez szükséges pénzeszközök előteremtését viszont csak bonyolult melléktevékenységekkel képesek a vállalatok — több-kevesebb sikerrel — pótolni. A létesítéskor „megtakarított" összegeket később a fenntartási keretből kell kiegészíteni, aminek elszívó Hatása az üzemeltetési színvonal terén okoz beláthatatlan nehézségeket.

2.4. A csatornapótló kisberendezések és a folyékony települési hulladékokkal kapcsolatos problémák

Az ivóvízellátás fejlesztési üteme változatlanul meghaladja a csatornázás fejlődését, ezért a csatornapótló berendezések és az abból eitávolítandó anyagok problémakörével még hosszú távon kell foglalkozni.

Becslések szerint az országban jelenleg 1 millió csatornapótló berendezés (o'ldómedence, szikkasztó, zárt tároló stb.) üzemel, melyeknek legfeljebb 35—40%-a tekinthető szakszerűnek. Az első vízadó réteg általános elszennyeződése — településen belül — elsősorban ezek nem kielégítő működésére vezethető vissza.

A csatornapótlókból kikerült anyagok szennyvíztisztító telepi előkezelése, az iszapok elhelyezése stb. műszaki, közgazdasági és jogi szabályozásra szorul.

A folyékony hulladékok gyűjtésével az országban jelenleg — a magánvállalkozókat is beleértve — mintegy 600 szerv foglalkozik. Ezeknek sem szervezeti rendszere, sem ellenőrzése nem ad biztosítékot élővizeink és ivóvízbázisaink védelméhez.

3. A tisztított szennyvíz és szennyvíziszap elhelyezésének feltételrendszere

A korszerű szemlélet követendő elvként határozta meg, hogy mind a szennyvizeket, mind a tisztítási folyamatból kikerülő szennyvíziszapokat a természeti körforgásba — minél kisebb zavart okozva — vissza kell vezetni. A Visszavezetés azonban különböző negatív és pozitív hatásokat fejthet ki. A káros hatások kiküszöbölésére olyan feltételrendszert kell meghatározni, mely kizárja az egészségügyi és környezeti ártalmakat, ugyanakkor a pozitív hatásokat gazdaságos módon elősegíti.

Az elhelyezés ikövetelményrendszerét azért:

— talajra,

— vízre,

— levegőre

külön-külön meg kell határozni, s a szükséges technológiai eljárásokat, ezen belül a legalkalmasabb berendezéseket megválasztani.

Nem szorul magyarázatra, 'hogy a tisztított anyagok élővízbe történő bevezetése csupán „elhelyezés" jellegű, míg a talajon, méginkább a talajban történő elhelyezés általában a hasznosítást jellemzi.

3.1. A mezőgazdasági területen történő hasznosítás lehetőségei és feltételei

A szennyvíz (folyadékfázis) mezőgazdasági hasznosításának számításba vehető módozatai általában a következők szerint csoportosíthatók:

— szántóföldön különböző öntözési módszerekkel,

— szőlőben, gyümölcsösben,

— halastóban,

—1 gyepterületen,

— fa ültetvényen.

Hasznosítás zavartalan üzeme érdekében bizonyos mértékű kezelésre van szükség. A darabos anyagokat (homok, hordalék) gyorsan bomló és ülepedésre képes szervesanyagokat — a szállítás szempontjait is figyelembe véve — el kell távolítani. A mesterséges tápanyagok kiváltására, illetve csökkentése érdekében a hasznosítható növényi tápanyagok (N, P, K) szennyvízből való kivonása nem, míg a veszélyes és fertőzést előidéző anyagok — lehetőleg preventív leválasztása — feltétlen szükséges. Az öntözésre nézve a mechanikai és legfeljebb biológiai résztisztítás jelenti a szükséges „kellő” hatásfokot.

A szennyvíziszapok (szilárd fázis) elhelyezésének módozatai közül megjelölendők:

— stabilizált folyékony (sűrítés nélküli) vagy sűrített iszap elhelyezése faültetvényekben öntözéssel,

— nyers vagy stabilizált folyékony sűrített iszap talajba injektálással,

— sűrített vagy rothasztott iszap barázdatéknős talajba

helyezése,

— stabilizált víztelenített szennyvíziszap talajfelszínen történő hasznosítása,

— szárított, granulált szennyvíziszap hasznosítása,

—- komposzt anyag hasznosítása.

A szennyvíz és szennyvíziszap talajon történő elhelyezésének, illetve hasznosításának talajtani szempontjai:

—■ az elhelyezés azért előnyös, mert a talaj saját lebontó szervezetekkel rendelkezik, így a lebontás megfelelő feltételek mellett kedvezőbb, mint ami a vízben létrejöhet. Ugyanakkor e lebontó képesség irányított, szabályozott körülmények között tehermentesíti az élővizet. E tevékenység a szerves és tápanyagtartalom hasznosítása miatt előnyös a növénytermesztésben.

A tisztítási folyamatból kikerülő anyagok (víz, fázis, Iszap) hasznosítása, vagy átmeneti tárolása csak akkor tervezhető, ha:

— nem veszélyezteti a talaj termékenységét,

— nem gátolja a talaj élőszervezeteinek működését,

— nem károsítja a termesztett növényzetet és nem korlátozza annak felhasználását,

— nem szennyezi a környezetet, különösen a talajvizet.

A szennyvíz mezőgazdasági hasznosításánál a folyamatos keletkezés és a szakaszos elhelyezhetőség részben természetes, részben kényszerű utókezelést eredményez. Az időszakos tározás során kedvező minőségi átalakulások jönnek létre. A faültetvényeknél tarozás! igény nem merül fel. Halastavas elhelyezésnél ugyanakkor oxigénpótlás (hígítás, levegőztetés) elkerülhetetlen, továbbá a hasznosítás idényjellegű.

A tározási igény a szennyvíziszap esetében is fennáll, s itt is további szervesanyag átalakulás (érés) nedvességtartalomcsökkenés történik. Bűzképződéssel, rovarokkal, rágcsálók megjelenésével számolni kell, ez azonban megfelelő intézkedésekkel csökkenthető vagy meg is akadályozható. A fertőzőképesség további csökkenése gyakorlatilag a talajban megy végbe.

Fontos tudni, hogy a magyarországi termőtalajok jelentős része alacsony pH-val rendelkezik. Éppen ezért a pH-t javító segédanyagokkal (elsősorban a mésszel) való iszapkezelési megoldások a hasznosítás szempontjából ezeken a területeken általában kedvezőbbek.

Az iszap szárítása, granulálása utókezelésnek fogható fel, s itt a tárolás, a szállítás az előzőkhöz képest problémamentes.

Komposztkészítés esetén az iszap nedvességtartalmát úgy kell meghatározni, hogy a stabilizált iszap akár önmagában, akár idegen anyaggal (települési, mezőgazdasági, egyéb környezetbarát hulladékkal) keverve 1 :1 rézsűvel prizmázható legyen.

A mezőgazdasági területen történő hasznosítás és elhelyezés feltételeit a 9003/1983. MÉM, EüM, OVH együttes utasítás rögzítette, s e rendelkezés 1989. évben módosításra került.

3.2. A szennyvíz élővízi bevezetésének feltételrendszere

A folyadékfázis élővízi (vízfolyás, tó stb.) elhelyezése esetén a tisztítási hatásfokigény összefügg a hígítás mértékével. A vízfolyás terhelhetőségét a jövőben fokozott mértékben kell figyelembe venni.

Nagyvízfolyások esetében ha: K>1:800 hígításnál, a tisztítás elhagyható,

K> 1:500 a szennyvizet rácson kell átvezetni, bevezetés mint előbb,

K/>1:300 rács, homokfogó és ülepítő alkalmazandó, K>1:150 biológiai résztisztítás szükséges,

K<1:150 teljes biológiai tisztítás szükséges.

Kis vízfolyások esetében mindenkor teljes biológiai, vagy azzal egyenértékű egyéb tisztítást kell megvalósítani. Időszakos vízfolyás esetén — a felhasználás függvényében — a Ml. tisztítási fokozatot is előtérbe kell helyezni.

10