Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
Útkeresés a szennyvízelvezetés terén 1. BEVEZETÉS Az elmúlt néhány év kényszerű megtorpanása után a szennyvízelvezetés kérdése — melybe beleértendő a gyűjtés, a kezelés és az elhelyezés — hazánkban nemcsak a szűkebben számon tartott szakmai körökben, hanem a környezetvédelem legkülönbözőbb fórumain is az érdeklődés középpontjában áll. A civilizációs folyamatok dinamikus előretörése a szennyvízzel kapcsolatos problémák mennyiségi és minőségi megoldására vonatkozó fejlesztési munkákat felgyorsította. Ehhez egyformáin hozzátartozik a korszerű technológiai színvonal, a gazdaságosság s az egészségügyi és környezetvédelmi követelmények egyre szaporodó szempontjainak betartása. Az iparosodással növekszik a szennyező források száma, a szennyező anyagok mennyisége és változik a szennyvízben lévő anyagok összetétele. E jelenség egyre szembetűnőbben rombolja a környezetet, s egyre nagyobb mértékben veszélyezteti az amúgy sem bő ivóvízbázisainkat. A szennyeződéseknek az élővízre, talajra, stb. kifejtett hatását a meglévő és egyre inkább avuló infrastruktúra sem mennyiségi, sem minőségi értelemben nem képes meggátolni. A tisztító berendezések túlterheltsége mellett az üzemeltetés színvonala, sok esetben tudatossága is elmarad nemcsak a kívánatostól, hanem a lehetségestől is. A fejlesztésnek a teljes struktúrára ki kell terjednie, azaz a technológiai rendszerek és berendezéseken túlmenően az építési módozatokra és rekonstrukciós feladatokra, a műszaki-jogi és gazdasági szabályozási kérdésekre, a tervezési alapelvekre, s nem utolsó sorban a különböző képzésre. A címben megjelölt témakörre létrehozott bizottság azt a célt fűzte ki maga elé, hogy értékelve a szennyvíztisztítás, a iszennyvíziszap-kezelés és elhelyezés jelenlegi hazai helyzetét, adjon további útmutatást a közép- és hosszú távlat fejlesztési irányaira. A fejlesztések során a fejlett országokban kialakult trendek ésszerű alkalmazása mellett figyelembe kell venni a sajátos hazai feltételeket is, ezek azonban a szükséges strukturális változásoknak nem állhatják útját. A magasabb műszaki színvonalú szennyvíztisztítási technológia megvalósítása a hozzá tartozó valamennyi „háttér médium” megteremtése nélkül sohasem lesz kellően és tartósan eredményes. 1.1. Alapelvek A fejlesztés irányvonalának körvonalazásához szükséges néhány fontos kiindulási elv rögzítése. — A korszerű szennyvíztisztítás célja a szennyvízben előforduló káros oldott vagy szilárd részek gazdaságos módon történő visszatartása abból a célból, hogy azok sem a vízbázisainkat, sem a környezetet, s különösképpen a befogadó Vizek ökológiai viszonyait ne veszélyeztessék. A visszatartott anyagokat minél nagyobb mértékben újrahasznosíthatóvá kelt tenni. E technológiai tevékenységeket úgy kell kialakítani, hogy közben környezetükre önmaguk se fejtsenek ki káros hatást. (A jó szennyvíztisztítás a vízbázisvédelem egyik alaptényezője, melynek elhanyagolását a víztisztítás során később rendszerint többszörösen kell megfizetni!) — A szennyvíztisztítás — beleértve a szilárd fázis átalakítását is — egyrészt az elhelyezéstől, illetve a hasznosítástól, másrészt az étkező szennyvíz minőségétől függő, célszerűen megválasztott technológiai elemek sorozata. E megállapítás egyértelműen arra utal, hogy a szennyvíztisztítás „telepen belüli” létesítményeinek megtervezése előtt mind a folyadék, mind a szilárd fázis elhelyezésének, illetve hasznosításának módját meg kell határozni. E tekintetben el nem hanyagolható szerepet követel magának — elsősorban az iszap kérdésénél — a szállítás. — Tudomásul kell venni, hogy eredendően a szennyvíziszap bár fertőző jellegű, de nem tekinthető veszélyes hulladéknak, (azzá válását preventív úton meg kell akadályozni), hanem a tisztítás folyamatából szükségszerűen kikerülő olyan környezetbarát anyag, mely meghatározott feltételek mellett mezőgazdasági vagy egyéb területen hasznosítás céljából elhelyezhető, lehetővé téve — különösképpen a szerves részének — a természeti körfolyamatba történő beépülését. — A szennyvíz jelentős energiapotenciállal rendelkezik. A volumenének függvényében törekedni kell e felhalmozódott energia minél nagyobb mértékű kinyerésére és gazdaságos módon történő hasznosítására (hő, villamosenergia). — A termelési struktúrák átalakulásával a hagyományos települési szennyvíz összetétele is változik. Nemcsak a szennyezettségi értékek növekedése okoz gondot, hanem az újabb, eddig ismeretlen anyagok biológiai bonthatósága, vagy ezeknek a hasznosításra gyakorolt hátrányos befolyása. Ez nehezíti a műszaki megoldások megválasztását. A rögzített alapelveket is figyelembe véve a szakterület műszaki haladásának fő irányát az energiatakarékosságra, a reaktorvolumenek csökkentésére, a folyamatok műszaki ellenőrzésére és irányítására, az egyszerűbb építési technológiák fejlesztésére, az üzemeltetési feltételek javítására, a beavatkozások hatékonyságának növelésére, s ezeken keresztül a teljes tevékenységi kör fajlagos költségeinek csökkentésére kell összpontosítani. 1.2. A hosszú távú fejlesztési koncepció célkitűzései A vízellátás-csatornázás hosszú távú fejlesztési koncepciója körvonalazza és időben behatárolja az alapvető tennivalókat. Az abban rögzítettek szerint legkésőbb 2005—2008-ig el kell érni, hogy: — az ország lakosságának 65—68%-a részesüljön közcsatorna ellátásban, — a szennyvíztisztítási kapacitást a jelenlegi 1,38 millió m3/d-ről 3,6 millió m3/d mennyiségre kell emelni. Ez azt jelenti, hogy valamennyi város és minden 3000 lakost meghaladó népességű település rendelkezzék egységes szennyvízgyűjtő hálózattal és biológiai szennyvíztisztítással. Ez azonban nem zárja ki egyéb szempontok miatt az enné! kisebb települések ellátását. A számítások szerint a tisztítótelepek darabszáma több mint megkétszereződik, továbbá mintegy 11 ezer km csatornát és 3—4 ezer db hálózati átemelőt kell építeni. A műszaki megvalósítások során komoly anyagi teher fog nehezedni a lakosságra elsősorban a gyűjtőcsatorna-hálózatok finanszírozása területén. A fejlesztések ésszerű ütemezése és hatékonysága érdekében a társulatokban rejlő és közvetlenül jelentkező anyagi ösztönzőket ki kell használni. A meghatározott célkitűzések szem előtt tartásával a közreműködők olyan átfogó irányelveket kívánnak rögzíteni a kutatás-fejlesztésre, a háttéripar, a tervezés, az építés és szerelés, az üzemeltetés, s nem utolsósorban az oktatás számára, amelyek lehetővé teszik, hogy a mai ismeretek alapján megvalósuló létesítmények hosszú ideig korszerűnek minősüljenek. Az anyag figyelembe veszi az „Elektronizáció a közműellátásban" és „A vízellátás-csatornázás energetikai kérdései” című tanulmányokat, melyek az albizottság előtt korábban ismertetésre és elfogadásra kerültek. Vitathatatlan tény, hogy a szennyvíz gyűjtése (csatornázás), a szennyvíz tisztítása (kezelés) és az e folyamatból származó szilárd és folyadékfázis (tisztított szennyvíz, iszap) elhelyezése egymástól elválaszthatatlan egységes rendszert képez. A csatornázási szakterület problémaköre — fontosságának megfelelő terjedelemmel — egy önálló tanulmány keretében a közeljövőben kerül megtárgyalásra. 2. HELYZETELEMZÉS 2.1. A közműellátottság jelenlegi helyzete és arányai Az ország 93 ezer km2 területén összesen 3060 településen 10,6 millió lakos él. A tanulmány készítése idején 2080 településen 9,43 millió lakos — 89% —1 részesül vezetékes ivóvízben. A bekötött lakások aránya 70%. A kiépített névleges vízműkapacitás 5,25 millió m3/d. A kiszolgáltatott egyidejű maximális vízmennyiség 4,15 millió m3/d, az átlagos vízmennyiség 3,0—3,2 millió m3/d. A szállítást és elosztást 8
