Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám

(vagy jól becsült) költségekkel, gazdasági paraméterekkel, indokolásokkal is támasszuk alá célkitűzéseinket, terveinket. Ezzel együtt a kárbecslést is szorgalmazni kell. Ha a műszaki téren jelentkező igényt a „kár—haszon elmélettel” ötvözzük, könnyebben eljuthatunk a műszaki-gazdasági optimumhoz. Különben a „hulladékproblémák" elodázódnak, gyengébb, kisebb értékű megoldások születnek.

Előrelépést jelent, hogy a korábbi passzív hulladékkezelési gyakorlattal szemben előtérbe kerül a gazdálkodás lehetőségének és szükségességének gondolata. Sajnálatos tény azonban, hogy a melléktermék- és hulladékhasznosítási program a preferenciák és kedvezmények megszüntetése, a szolgáltatások és környezetvédelmi beruházások adóztatása következtében fokozatosan leépül. Így a hulladékgazdálkodás hosszú távon érvényesülő környezeti és gazdasági előnyei, anyag- és energiatakarékossági vonatkozásai sajnos háttérbe szorulnak. A hulladékhasznosítási program pedig a begyűjtő és előkészítő kapacitás növelése mellett a hulladékok fokozott hasznosítását és a hulladékszegény technológiák elterjesztését is célozza. A hulladékok hasznosítása, illetve a hulladékszegény technológiák bevezetése viszont csak beruházások árán történhet; a kis ráfordítást igénylő megoldások lehetősége sok helyen már kimerült, így e téren az előrehaladás üteme is lelassult. (6.)

A cikkem előző fejezetein is végigvonul a gondolatsor: a hazai „hulladékprobléma" kizárólag jelentős szemléletváltoztatással, a helyes hulladékgazdálkodási célkitűzések érvényre juttatásával, egységes szervezeti keretek között működő irányítással, a korszerű ismeretek alkalmazásával, a mai kor igényének megfelelő egységes jogi szabályozással és — nem utolsó sorban — nagyobb ráfordításokkal oldható meg. Ha ebben a szellemben munkálkodunk, és a jelenlegi feltételeinknél már akár rövid időn belül is jobb állapotokat tudunk teremteni, az eredmény nem marad el. Biztos vagyok benne, hogy ekkor az ipari szennyvízből kinyert hulladékok gyűjtése, kezelése, hasznosítása és ártalmatlanítása ügyében is jelentős előrelépésről számolhatunk majd be.

IRODALOMJEGYZÉK

1. Benedek P.—Valló S.: Víztisztítás —szennyvíztisztítás; Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982.

2. Cynthia Pollock: A hulladékok újrahasznosítása — Egy erőforrás kiaknázása; The State of the World, New York, 1987.

3. Hershkowitz: Garbage Burning Lessons; Hinchey: Lessons for New York; Martha Gildart: California Waste Management Board, 06. 11. 1986.

4. Illés I.—Kelemen L.—öllös G.: Ipari vízgazdálkodás; VIZDOK, Budapest, 1983.

5. Kató E.: Cukorgyári üzemi vízgazdálkodás; Műszaki egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1986.

6. Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium: Hazánk környezeti állapota. Vitaanyag; Budapest, 1989. január.

7. Neil Seldman: New Visions of Waste Disposal, RE-SOURCES (Environmental Task Force, Washington D. C.) 1986. (Tony Abatanti: Fiber Market News, 03. 11. 1986.)

8. Országos Vízügyi Hivatal: A vízgazdálkodás 40 éve számokban 1945— 1985., Budapest, 1986.

9. Robert Cowles Letcher—Mary T. Sheil: Source Separation and Citizen Recycling (William D. Robinson: The Solid Waste Handbook. New York, John Wiley and Sons, 1986.)

10. Takáts Attila: A hulladékgazdálkodás néhány elvi kérdése; Magyar Vízgazdálkodás 89/1.

11. VGI: A hulladékok hasznosításának és ártalmatlanításának korszerű módszerei; M. sz.: 587. Budapest, 1988.

12. Waste Reduction, RE-SOURCES, Environmental Task Force, Washington D. C„ 1986.; Cost of Packeging Food Could Exceed Farm Net: Journal of Commerce, 12. 08. 1986.

13. KVM Hulladékgazdálkodási Főosztály adatai alapján (1989. június).

Dr. Kató Ernő Fotó: Várhelyi G.

Benesóczky József

1927—1990

Munkáját, hivatását szerető kollégától, Benesóczky Józseftől búcsúzott ez év februárjában a környezetvédelmi és vízügyi ágazat közössége. Mindig tevékeny, állandóan fokozott munkatempóban élő ember volt.

1950-ben eljegyezte magát a mezőgazdasági vízgazdálkodással, öntöző agronómusi, majd öntözési és talajjavítási előadói beosztásokat látott el Hajdú-Bihar megyében.

1960—1965 között Gödöllőn agrármérnöki diplomát szerez. A MÉM, majd az OVH dolgozójaként kapcsolatba kerül a vízgazdálkodási társulatok munkájával, amit élete végéig életcélnak, gondolatvilága egyik mozgató rugójának tartott.

1970—1985-ig a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmánya önálló Titkárságának megalakulásáig ellátta az Országos Választmány titkári feladatait is.

1987. december 31-én, mint az OVH Társulati Osztályának vezetője ment nyugdíjba.

Életpályája során nem adott az élet ingyen semmit számára. Az egyes szakmai területeken, különböző szerveknél végigjárta a ranglétra különböző lépcsőfokait, ahol széleskörű szakmai ismereteket szerzett, szorgalma és hivatásszeretete egyetemi továbbtanulásra ösztönözte, melyet végül a

gyakorlati ismeretekkel ötvözve közel három évtizedes minisztériumi beosztásban jól tudott hasznosítani.

Benesóczky József életpályájából mintegy 18 évet közvetlen a vízügyi szolgálatban a társulati mozgalomért, a társulatokért dolgozó osztályvezetőként tevékenykedve ismerhette meg mindenki.

1970—1987-ig a Társulati Osztály vezetőjeként aktív részt vállalt a társulati mozgalom szervezésében, továbbfejlesztésében, a társulatok szakmai, technikai színvonalának növelésében.

Munkája és szorgalmának eredményeként megélhette, hogy az 1980-as évek elejére a vízgazdálkodási társulatok már fontos tényezővé váltak a helyi vízgazdálkodási feladatok ellátásában.

Munkája elismeréseként többször kapott ágazati és vállalati kitüntetéseket. Számára a kitüntetéseken túl nagyobb elismerést jelentett az a kapcsolati rendszer és bizalom, amely a társulati vezetők és dolgozók részéről megnyilvánult felé. Magatartását az őszinte segítőkészség jellemezte.

Halálával nemcsak egy hivatásának élő, jól felkészült kollégát veszítettünk el, hanem egy olyan igaz embert, akinek emlékét mindazok megőrzik, akik őt ismerték és tisztelték.

13