Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 3. szám
féleségenként szétválasztott gyűjtést és tárolást legtöbbször a biztonsági szempontok is megkövetelik. Az egymással biztonsági szempontból összeférhetetlen és ezért egymástól elkülönítetten gyűjtendő hulladékok kezelésére — az erős reakció, a tűz- és robbanásveszély, a gyúlékony vagy toxikus gázok keletkezése stb. miatt — különös figyelmet kell fordítani. A hasznosítás alapvető feltételét jelentő elkülönített gyűjtés lényegében csak a veszélyes hulladékoknál történik meg. A cselekvési tartalékokat jellemzi, hogy az éves szinten keletkező nem veszélyes termelési hulladék és melléktermék mintegy fele, a begyűjtött szilárd települési hulladéknak közel 9C%-a nem kerül feldolgozásra. A hasznosított termelési hulladék értéke csak mintegy 3—4%-a az éves termelői anyagfelhasználásnak, ami közel fele a fejlettebb országok hasonló mutatóinak. A termelési folyamatok során felhasznált nyersanyagnak ugyanakkor mintegy 65%-a hulladékban jelenik meg. A további 35% a felhasználás következtében hosszabb-rövidebb idő után szintén hulladékká válik. A hulladékok hasznosítása mellett tehát jelentős gazdasági érdekek is szólnak. Nem halasztható a települési szilárd hulladékok hasznosíthatóságának növelése és a toxikusságának csökkentése érdekében a hasznosítható (üveg, papír, műanyag, fém) és a toxikus (kémiai áramforrás, növényvédő szer, gyógyszer stb.) összetevők elkülönített gyűjtése. Az előbbiek révén jelentős mennyiségű másodlagos nyersanyaghoz jutunk, az utóbbi következtében pedig a települési szilárd hulladéknak csak egy kisebb hányadánál (0,5—1,0%) kell fokozott gondossággal eljárni a környezeti károk megelőzése érdekében. Ua. a visszamaradt hulladékok hasznosításának, komposztálhatóságának esélyei előnyösen javulnának. A települési folyékony hulladékok jelenlegi 1%-os hasznosítási arányát a mezőgazdasági felhasználás lehetőségeinek feltárásával és a biológiai hulladékfeldolgozási eljárások széles körű elterjesztésével jelentősen növelni lehet. Jelentősen növelheti a települések szennyvíztisztítási iszapjainak hasznosítási lehetőségét az ipari üzemek előtisztítása. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a termelési hulladékok hasznosítása terén közelítünk az átlagos nemzetközi színvonalhoz, de azt csak a papírhulladékok felhasználásában érjük el, illetve haladjuk meg. A hulladékhasznositá|s területén a nemzetközi viszonyokhoz hasonló gondokkal kell megküzdenünk, így a nagy tömegű erőművi és kohászati salakok, bányameddők hasznosításával az értékes ritka fémek kinyerésével, a vegyi hulladékok, a halogén-, nehézfém- és cianidtartalmú hulladékok hasznosíthatósági lehetőségeinek feltárásával. 5.3. A hulladékok ártalmatlanítása A hulladékok ártalmatlanítása — értelmezésem szerint — a keletkezett és nem hasznosuló hulladékok veszélyeztető hatásának csökkentését, illetve kóros hatásainak megakadályozását jelenti. A Magyarországon nem hasznosított, veszélyesnek nem minősülő termelési hulladékok nagy részét ma még ellenőrizetlenül, környezetszennyező módon elégetik, vagy a szervetlen eredetű hulladékok hányákra, illetve települési hulladék lerakókra kerülnek, ami elsősorban esztétikai problémát okoz. Egyes hányákra veszélyes (pl. folyékony) hulladékot helynek, melynek következtében kóros hatás alakulhat ki. A termelési hulladékok biomassza eredetű része nagyobb részt visszakerül a természeti körfolyamatokba. A helyszínen elégetett szalma és kukoricaszár azonban súlyos környezetszennyezést és károsítást okoz (légszennyezés, talajkárosítás, vadon élő állatok pusztítása). A veszélyes hulladékok többsége korábban települési hulladék lerakókra, hányákra került és nem kis mennyiséget helyeztek el a termelők ismeretlen helyre. A veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről és azok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységekről szóló 56/1981. (XI. 18.) MT számú rendelet hatályba lépése óta a helyzet gyökeresen megváltozott. Az ártalmatlanítást megelőző technológiai folyamat a hulladékok gyűjtése terén jelentős előrelépés, hogy a vállalatok törekszenek a szelektív gyűjtésre, így elősegítik hulladékaik hasznosítási vagy értékesítési lehetőségeit. Gondot általában a mezőgazdasági üzemek gyűjtési gyakorlata jelent, valamint azok a részben elavult termelési technológiák, amelyek nem teszik lehetővé a szelektivitást. Az összegyűjtött veszélyes hulladékok ártalmatlanító vagy hasznosító helyre szállítása, begyűjtése csak egyes hulladékfajtáknál megoldott megfelelően, általában érződik — a nemzetközi helyzethez hasonlóan — a hulladékszállítás szabályozásának hiánya. A hulladékok előkezelésére jellemző, hogy az összes veszélyes hulladék mennyisége megfelelő víztelenítés után közel 0,5 millió tonnával csökkenthető volna. E téren csak nagyon szerény előrelépés tapasztalható. A veszélyes hulladékok ártalmatlanítására hazánkban meglehetősen szűkösek a lehetőségek, bár az ártalmatlanított mennyiség 20%-os növekedése bizonyos javulásra utal. Jelenleg a gazdasági vagy technikai okokból nem hasznosítható, illetve nem ártalmatlanítható hulladékok vállalati átmeneti tárolóba kerülnek. E tárolóhelyek azonban várhatóan 1990-ig fokozatosan betelnek, ezért bővítésük szükséges. Ugyanakkor a már elkészült Borsod-Abajúj-Zemplén megyei és Heves megyei átmeneti tárolók kapacitása kihasználatlan, üzemelésük óta csak néhány száz tonna hulladékot helyeztek el, ezt is inkább más megyében üzemelő vállalatok. Ez az érdektelenség érthetetlen, különösen, hogy a vállalatok hiányolják az ártalmatlanítási lehetőségeket. A veszélyes hulladékok végleges lerakására — az állati tetemek dögkutakban való elföldelése kivételével — az aszódi telep elkészültéig nincs lehetőség. Az ártalmatlanított mennyiség növekedése gyakorlatilag a hulladékégetés és a kémiai ártalmatlanítási eljárások terjedésének eredménye. Több vállalat vállalkozott veszélyes hulladék égetésre, elsősorban hagyományos energiatermelő kazánokban, valamint a Magyarországon gyártott SUS—11 és PIROTHERM—CV1 hulladékégetők telepítésével. E két utóbbi azonban csak hagyományos települési vagy ilyen jellegű hulladékok égetésére alkalmas, a veszélyes hulladékok közül csak a hagyományos tüzelőberendezésekben is ártalmatlanítható hulladékokat égethetik el. Kimondottan a veszélyes hulladékok ártalmatlanításához csupán három közepes kapacitású, vegyes anyagokra telepített forgódobos égető üzemel. Továbbra is gondot jelent a nemzetközileg sem megoldott halogén és nehézfémtartalmú hulladékok, továbbá a festék-, lakk- és cianidtartalmú hulladékok ártalmatlanítása, ezeknek ma még csak az átmeneti tárolása lehetséges. A begyűjtött szilárd települési hulladékok 86%-a lerakással kerül ártalmatlanításra. Az egyre fokozódó — a nagyvárosokban már kritikussá váló — környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból is megfelelő — lerakóhelyhiány csökkentésére meg kell oldani a hulladék lerakás előtti tömörítését, a veszélyes és a hasznosítható összetevők kiválogatását. A szilárd települési hulladékok körzetesített gyűjtése mellett törekedni kell a művi és az égetéses ártalmatlanítás feltételeinek megteremtésére. A települési folyékony hulladékoknak egy kisebb hányadát szennyvíztisztító telepeken kezelik, nagyobb része azonban sokszor nem megfelelő helyre kerül. A megfelelő ártalmatlanítás elősegítése érdekében a szennyvíztisztítókat alkalmassá kell tenni a folyékony települési hulladékok fogadására, előkezelésére és tisztítására, a szippantókocsik ürítését csak az engedélyezett és ellenőrzött lerakóhelyeken lehet megengedni. Fokozott figyelmet kell fordítani a szikkasztásra megfelelő területek kijelölésére. A települési hulladék környezetterhelő voltát jelentősen növeli, hogy a mintegy 2600 üzemelő hulladéklerakó helyből közel 900 hatósági kijelölés nélküli, és csak kb. 100 — függetlenül a kijelölés megtörténtétől — felel meg többé-kevésbé a környezetvédelmi előírásoknak. Megjegyzem, hogy a települési hulladékok kezelésének infrastrukturális ellátottsága válságos. Az elmaradás felszámolása mind környezetvédelmi, mind közegészségügyi, mind pedig gazdasági okokból tovább nem halasztható. Dr. Árvái József 9
