Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 2. szám

3. A K-j-F koncepciót komplexen, „alulról” és „felülről” egyaránt építkezve kell kialakítani. Figyelembe kell venni a népgazdaság egészére vonatkozó fő irányokat, a tudományos kutatás és műszaki fejlesztés fő irányait (MTA, OMFB), a szakágazati koncepcióikat, de emellett építeni kell az érdekelt környezetvédelmi és vízügyi szervezetek (KÖVIZIG-ek, FORRÁS, VIBESZ, VGI, KVI, nemzeti parkok stb.) együttműködésére. A kooperációs készség fokozásával biztosítani kell a felülről és alulról igényelt, illetve kezdeményezett elemek optimális szintézisét. Ugyanakikor a VII. ötéves terv tapasztalataira is építve el kell határolni a valóban minisztériumi feladatokat a helyi vállalati feladatoktól.

4. Az elmúlt évek kutatás-fejlesztési tevékenységek eredményei is nyilvánvalóvá tették, hogy a környezet passzív védelmére, vagy helyreállítására irányuló erőfeszítések nem hozhatják meg a kívánt eredményt. Ezt a stratégiát főleg a kibocsátó szennyezőanyagok koncentrációinak, határértékeinek előírása, és az ehhez fűződő szankciók, hatósági kötelezések jellemzik.

A problémakört, annak megoldási ütemét egyetlen szenynyezőanyagra, a környezet savasodásáért nagymértékben felelős kén-dioxidra szeretném néhány számadattal illusztrálni:

— A jelentősebb légszennyezést okozó ipari üzemeink öszszes kén-dioxid-kiibocsátása: 618 176,0 tonna/év.

— Ebből határérték túllépés: 260 695,0 tonna/év.

— A határérték feletti szennyezőanyag-kibocsátás csökkentési üteme ezekre az üzemekre — tehát nem számítva a többi szennyezőforrásokat — 8100 tonna/év.

Röviden — és talán túl sommásan —, azt mondhatjuk el, hogy eredmények elsősorban az egyes környezeti elemek mennyiségi védelmében (termőföld, víz stb.) jelentkeztek, minőségükben azonban még nem következett be kedvező fordulat. A jövőben a károk megelőzésére, a természeti folyamatok és a termelőtevékenység hosszú távú összehangolására van szükség. E stratégia további megalapozása érdekében a K-|— F munka során alapvetően nagyobb hangsúlyt kell helyezni:

— a nagy időtávú folyamatok összerendezett előrejelzésére,

— a környezetgazdálkodás komplex rendszerének megalapozására,

— a környezeti rendszerek terhelhetőségének — mint (kiinduló alapnak — meghatározására, és ehhez kapcsolódva az egyensúlyi állapotok fenntartásának feltételeire, a folyamatok modellezésére,

— a döntéshozatal megalapozására alkalmas információrendszer továbbfeji esztés é re.

A K+F koncepciónak végső soron hozzá kell járulnia a környezet terhelhetőségét, az életminőség javításának lehetőségét figyelembe vevő, a társadalmi érdekeket feltáró új környezetpolitika kialakításához.

Személyes véleményem, hogy a környezetvédelem jelenlegi helyzetéért hiányos ismereteink is „felelősek":

— a társadalmi tevékenységekből eredő terhelések és azok hatására bekövetkező környezeti változások, sőt azok hatásláncolata közötti összefüggések nem eléggé feltártak,

— a környezeti terhelések közül csak a főbb elemre szorítkozik a megfigyelés, adatgyűjtés (pl. hulladék, zaj, rezgés, radioaktív szennyezés),

— az egyes környezeti elem, vagy elemek tulajdonságaiban bekövetkező változásoknak az ökoszisztémára gyakorolt hatása és várható következményei pontosan nem ismertek,

— a környezeti elemek társadalom számára hasznos tulajdonságai, a természeti erőforrások kapacitásai csak részben meghatározottak,

— a környezeti elemek hasznosított tulajdonságai változásának gazdasági (társadalmi) következményei korlátozottan mérhetők, számszerűsíthetők,

— kellően nem feltárt az ökológiai egyensúly fenntartásához, továbbá az ökoszisztéma állapotjellemzőihez kapcsolódó társadalmi hasznosság,

— és végül kiemelve a legfontosabbat, nem eléggé ismert a környezeti terhelések, szennyezések hatása az ember testi-lelki egészségére.

Meggyőződésem, hogy ha a környezeti terhelések okozta károkat komplexen ismernénk, akkor a környezetvédelmi tevékenység jelentős része rövid távon is „gazdaságos" lenne.

Mielőbb ki kell dolgozni a környezetgazdálkodás hatékonyságának a „produktív” ágazatokéval adekvát vizsgálati módszertanát, amelynek alkalmazásával ma már egyértelműen bizonyítható, hogy a környezetvédelem útján megmenthető „nemzeti vagyon” értéke meghaladja (meghaladhatja) a „produktív” ágazatok ráfordításainak gazdasági eredményeit.

5. A kutatás-fejlesztési tevékenység feladataink többségében szinte elválaszthatatlanul összefonódik, egymásra épül. Bár az alapkutatás a KVM szintjén a jövőben sem lehet meghatározó, kiemelése, súlyának növelése (4—5%), a többi K+F munkától eltérő tervezése és finanszírozása mindenképpen indokolt. Ezen belül az olyan alapkutatásokat kell támogatni, amelyek a K+F feladatokhoz szorosan kapcsolódnak. Általános célkitűzés lehet a 30% alap+aíapozó kutatási és a 70%-os alkalmazott kutatás + műszaki fejlesztési arány kialakítása.

6. A környezetvédelem és a vízgazdálkodás hazánkban a legtöbb területen technikailag, műszakilag közepesen vagy gyengén fejlett. A világiban már sok mindent megoldottak, ami számunkra hasznosítható, adaptálható.

Rendkívül gazdaságtalan újra kikísérletezni azt a megoldást, amelyet másutt már sikerrel alkalmaznak. Éppen ezért kutatásunk és főleg műszaki fejlesztésünk leggazdaságosabb iránya az, ha kiemelt feladatként a nemzetközi eredmények hazai alkalmazását, hazai sajátosságok kielégítését célozzuk meg, kiegészítve a specifikus területek önálló kutatásával és fejlesztésével.

Az eddigiek során nem fordítottunk elég gondot arra sem, hogy a hazai K+F tevékenység, valamint a nemzetközi műszaki-tudományos együttműködés egységes, összehangolt rendszert alkosson.

Fontos K+F feladat tehát a nemzetközi tapasztalatok feldolgozása, értékelése, a nemzetközi eredmények hazai alkalmazásának és a nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos tevékenységek megalapozása. E gondolatkörhöz kapcsolódva ösztönözni javasoljuk a licencvásárlásokat, hiszen a tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy licenc, know-how vétele lényegesen felgyorsítja és olcsóbbá teheti a fejlesztést.

7. Talán a legnehezebb feladat, de mindenképpen növelni kell a K+F munkák eredményeinek gyakorlati hasznosíthatóságát, hasznosulását. Az alacsony hasznosulás egyik oka a kutatói és termelői szféra érdekei között még mindig létező különbség és a súlyos gazdasági helyzet miatt megerősödő rövid távú szemlélet.

Növelni kell a feladatok problémaorientáltságát, tehát mindig a megoldandó feladatból kell kiindulni, nem pedig a „felajánlott” K+F kapacitásokból. A szerződésekben a hasznosítás módját is szerepeltetni kell, illetőleg be kell vonni — anyagilag is — a munkákba a hasznosításban érdekelteket.

A tervezés során a K+F tevékenységek és az azt követő beruházások közötti kapcsolatot szorosabbá kell tenni, pl.: egymásra építő tervezéssel.

Feltehetően javít a helyzeten a témakörök projekt rendszerű irányítása is.

8. Mivel a körülmények (és ezért a megoldandó problémakörök is) gyorsan változnak, a koncepciónak és a tervnek is rugalmasnak, nyitottnak kell lenni. Meggondolandó a merev 5 éves tervei ki ások alkalmazása is. A menet közben felmerülő fontos problémák megoldására tartalékokat kell képezni.

9. A K+F tevékenységgel meg kell alapozni a környezetvédelmet és a vízgazdálkodást a jelenleginél jobban alátámasztó közgazdasági, hatósági és jogi eszközöket. Fel kell tárni a környezet megóvását és fejlesztését gátló közgazdasági-társadalmi ellentmondásokat, hiszen a téves vagy hibás gazdasági értékrend a lehetséges források és tevékenységek mobilizálását akadályozza.

Példaképpen említhető a szennyvíziszap mezőgazdasági elhelyezése. A szennyvíziszap-kezelés és -elhelyezés műszaki, technológiai, agrokémiai, agronámiai stb. kérdéseiről ma már nagyon sok ismerettel rendelkezünk, a mezőgazdasági elhelyezés érdekeltségi viszonyai viszont sokszor alapvetően gátjai e megoldásnak a környezetvédelmi követelmények teljesítésének esetében is.

10. A KVM megalakulása következtében kibővült K+F feladatkör ellátásához a pénzügyi lehetőségek nem elegendőek. A jövőben feltehetően a források növekvő része a költségvetésen kívül képződik, ott, ahol az eredmény közvetlen

21