Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 8. szám
1. ábra egységes megfelelő terjedelemmel — egy önálló tanulmány keretében a közeljövőben kerül megtárgyalásra. 2. HELYZETELEMZÉS 2.1. A közműellátottság jelenlegi helyzete és arányai Az ország 93 ezer km2 területén öszszesen 3060 településen 10,6 millió fakos él. A tanulmány készítése idején 2080 településen 9,43 millió fakos — 89°/o — részesült vezetékes ivóvízben. A bekötött lakások aránya 70%. A kiépített névleges vízműkapacitás 5,25 millió m3/d. A kiszolgáltatott egyidejű maximális vízmennyiség' 4,15 millió m3/d, az átlagos vízmennyiség 3,0—3,2 millió m3/d. A szállítást és elosztást 'ellátó (hálózat hossza kb. 45 ezer km. Az ellátatlan településék közül 650 minősül ivóvízminőség szempontjából veszélyeztetettnek, mélyeknek felszámolása felgyorsulás előtt álló folyamat. A fentebb jelzett kiindulási adatokhoz viszonyítva — 1988-ban 320 településen van egységes szennyvízcsatorna-bálózat, s a kiépített csatornáik hossza kb. 11 000 km. A csatornázott területen élő lakosság ~ 5,3 millió (50%). A bekötött lakások aránya kb. 40%. A ~ 300 db szennyvíztisztító telep össztisztítási kapacitása 1,38 millió m3/d (75% biológiai fokozatta'!, kb. 4% Hl- tisztítási (lépcsővel ellátott). A tisztított szennyvizeik 99,5%-ának szolgái befogadójául felszíni víz, s csupán 0,5%-a hasznosul közvetlenül mezőgazdasági területen. Ipari vagy egyéb újrahasznosítás sajnos még elenyésző mennyiséginek sem tekinthető. 'A mellékéit diagram bemutatja a két szakterület eddigi előrehaladását, s rávilágít a vízellátás-csatornázás hosszú távú (fejlesztési koncepciójában megvalósítandó további feladatokra;, illetve azok tervezett ütemezésére. Az ábráiból (kitűnik továbbá az ivóvízellátás és csatornázottság, valamint a csatornázás és a szennyvíztisztítás között kialakult álló, melynek felszámolására évezredünkben sajnos kicsi a valószínűség. (Lásd 2. ábrát.) 2.2. A szennyvíztisztítás jelenlegi helyzete Az üzemelő telepek jelentős része már nagy részben amortizálódott. Az összes állóeszköz-állomány értéke 1988-ban 11 milliard Ft. Az 1,38 millió m3/d kapacitás újraelőállítása 1988. évi árszinten megközelíti az 50 milliárd forintot, s ez a tény egyben rámutat a rekonstrukció alapvető gondjaira. A tisztítótelepeken keletkező w, = = 96—65% közötti nedvességtartalom mellett kikerülő iszapok összes volumene 686-103 t/a, melyből az összes szárazanyag-tartalom 96-103 t/a. A képződött iszapok százalékos megoszlása elhelyezés szerint (nyers szennyvízre vonatkoztatva): — átmeneti depóniába 19%, — végleges depóniába 15%, ‘— szántóföldön 25%, — erdőben 2%, — komposzttelepen 12%, — egyéb (ismeretlen) módon 27%. 100-A telepek között — tisztítástechnológiai szempontból — a különböző töltetű csepegtetőtestes, a teljesoxidációs és az anaerob iszaprothasztássaf párosuló nagy terhelésű eleveniszapos rendszerek találhatók meg. Méretében kiemelkedik a tervezett kapacitás 1/4 részében kiépített 140-103 m3/d kapacitású É-Bp-i telep, amelynél az iszapkezelés csak részlegesen megoldott. A települési szennyvizek átlagos szennyezettségi értékeit és a befogadóba vezethető minőségi paramétereket figyelembe véve a tisztítótelepeken г] = 80—95%-os lebontási hatásfokot kell biztosítani. A tisztítótelepek egy része a 3/1984. sz. rendeletben előírt vonatkozó határérték közül nem mindegyiket (képes teljesíteni. Ennek oka egyrészt a korszerűtlenségire, a mérési és beavatkozási rendszer hiányosságára, nem utolsó sorban a túlterhelésre vezethető viszszai Igen gyakori a hálózati hiányosságokból származó hidraulikai túlterhelés (infiItrá'ció, csapadékvíz, talajvíz-, orvbekötés). A tisztítótelepek szennyezettségi túlterhelését egyrészt az ipari termelésből származó anyagok, másrészt — igen sok település esetében — a települési folyékony hulladékok is okozzák. Az ipari termelés gyártási technológiái nincsenek összhangban a vízvédelmi szempontokkal. Ipari előkezelők vagy nincsenek, vagy csupán egy-egy szelektív anyag leválasztására alkalmasak. A komplex előkezelő rendszerek darabszá(ma sajnos még mindig kevés. Az előkezelők megvalósításának, illetve hatékony működésének 'legnagyobb gátja, hogy általában nem megoldott sem a visszatartott anyagok gazdaságos újrahasznosítása, sem az ártalommentes lerakás feltétele. A mérgező anyagaik befolyásolják, sőt akár meg is gátolják a szennyvíztisztítási folyamatból kikerülő folyadék vagy szilárd fázisok hasznosítását. E kérdésben — elsősorban az iszapkezelés szempontjából — a bírságok ki-2
