Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 7. szám
feladata, hatásköre a környezetvédelem és vízgazdálkodás követelményeinek érvényesítése minden szintű és fajtájú oktatásban. Ebből következik, hogy a meglévő környezetgazdálkodási részképzés továbbépítésének szándéka is megjelenik a minisztérium oktatási törekvéseiben. Ha oktatásról beszélünk, nem lehet elégszer hangsúlyozni témánk jelentőségét. A magyar ipar vízigénye 7,3 milliárd m3, d, a népgazdaság összes vízigényének 75%-a, a frissvízigény 3,2 milliárd m3'd, a népgazdaság összes frissvízigényének 55%-a, az ipari vízszennyezés a befogadók szennyezésének 3/4-ed részét jelenti, a környezetvédelmi beruházások 60—70%-a vízgazdálkodási, ami 80 milliárd Ft vízgazdálkodási állóeszközértéket jelent. A környezetgazdálkodásban, így a vízgazdálkodásban is, az ipari vízgazdálkodásért alapvetően felelős hidrotechnológus kulcsszerepben van, szakmai ismeretei jelenleg a vízgazdálkodásra terjednek ki, de az egységes környezetgazdálkodói ismeretekre tovább építhetők, így képes lehet az ipari tevékenység okozta környezetterhelés mérséklésére, belső őre lehet a környezettel harmonikus gazdaságfejlesztés megvalósításának. A 2/1979. jogszabály 22. §-a értelmében kb. 3000 ipari hidrotechnológusra van igény, 50—50% közép-, illetve felsőfokú szakemberre, ezzel szemben az alapozó tanfolyamokon mintegy 800- an, a szakosítókon mintegy 400-an végeztek, de ezek egy része már nem hidrotechnológus munkakörű. Éppen ezért kritikusan meg kelj állapítanunk, hogy a még oly nagy erőfeszítéssel létrehozott és működtetett tanfolyami oktatási rendszer nem hozott megnyugtató megoldást a vállalat szakemberképzésében. A tanfolyami oktatás a kezdeti tömegszerűségéből nagyot veszített, a tanfolyami úton szerzett képesítés általában nem megfelelő presztízsű, az, érdeklődés ezért az iskolarendszer felé fordult. A tanfolyami oktatás kialakult alapozó-szakosító szerkezete és az időbeni, szervezésbeni elkülönültség lemorzsolódásokhoz vezetett, a szakosító szakasz specializációja túlzottnak bizonyult, nem ésszerű és nem népszerű a különböző képzettségi szintűek egységes alapozó tanfolyami oktatási sem. Nem kívánom áttekinteni a kialakult oktatási-képzési vertikumot, csak megemlítem, hogy a tízéves fejlesztés során az ipari vízgazdálkodási ismeretrendszer számos eleme beépült a graduális és posztgraduális iskolarendszerű oktatásba, míg az elgondolt, szükséges ismeretrendszert a tanfolyami szakképzés közép- és felsőfokú szintje és tananyagai dolgozták fel. Az oktatás számszerű eredményeiről néhány információt szükségesnek tartok megemlíteni. Betanító képzésben 1977 óta 300 fő vett részt, a képzés általános, illetve a vállalati igényekhez rugalmasan igazodó szakosító blokkokból állt. Mintegy 2000 fő víz-csatornaműkezelő szakmunkás végzett 1978 óta, de ebből csak kb. 50—60 főt foglalkoztat az ipar. Szakmunkás továbbképzésre, átképzésre (bár oktatási kínálat van) nem került sor. Középfokú hidrotechnológusképző tanfolyamon 1981 óta 454-en alapozó, 1984 óta 198-an szakosító képzésben vettek részt. Kilenc szakközépiskolában 1988-ig 7600 fő végzett, a víz-szennyvíz-techaológus technikus kibocsátás 100 fő évente, azonban az iparba néhány fő kerül, év, mint év. A felsőfokú hidrotechnológus képzésben alapozó oktatásban részesült 1981 óta 359 fő, szakosító képzésben 224 fő. Meg kell jegyezzem, hogy a jogszabályi képesítési határidő 1983. január 1. volt, ami a képzettek létszámával összevetve több, mint elgondolkoztató. Tapasztalataink alapján, a 2/1979. sz. jogszabály átdolgozásával összefüggésben szükség van a kialakult oktatási szabályozás, a dokumentumok, a struktúra és a vizsgáztatás rendszerének átgondolására és módosítására. Szükség van a jogszabályban megfogalmazott szakmai követelményrendszerre, a képesítésre, képesítési felmentésekre, illetve az oktatás előírt időtartalmára vonatkozó részek kiemelésére, a már nem képviselhető túlszabályozás megszüntetésére. Egyre inkább érzékeljük, hogy szükség van a környezetgazdálkodás egységes követelményrendszerének megfogalmazására, s ezzel együtt az üzemi környezetgazdálkodásért általában, vagy részeiben felelős szakember iránti igény jogszabályi megjelenítésére is. Elvileg, és jól működő piacgazdaságokban a valóságban is, az általános környezeti követelmények érzékelhetően hatnak a gazdaságira, a vállalat működésére, s ezáltal szinte természetes, hogy vállalati érdekké válik a környezettudományokban és technológiákban jártas, képzett, felelős szakember foglalkoztatása is. Nos, ez az idő még nem érkezett el, ez azonban nem menthet fel bennünket a szükséges lépések megtétele alól. Mit kívánunk tenni a szubjektív feltételek fejlesztéséért? Néhány elképzelésünket bemutatom. A jövőben az oktatás-képzésben csak kimeneti szabályozást kívánunk alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az egyértelműen megfogalmazott elméleti és gyakorlati tudásszint (standard) elérése esetén független és minősített vizsgabizottság tanúsíthatja az ipari vízgazdálkodásban, környezetvédelemben, később egységesen környezetgazdálkodásban megszerzett képzettséget. Természetesen a képzettség megszerzését megfelelő oktatási kínálattal kívánjuk előmozdítani. Ebben a szolgáltatásban a tanfolyami és az iskolarendszer vállalkozásként egyaránt részt vehet. El kívánjuk érni, hogy a vállalati környezetgazdálkodás személyi feltételei beépüljenek a hatósági engedélyezésbe és az ellenőrzés folyamatába is. Erre a 2/1979. jogszabály átalakítása máris lehetőséget ad. Néhány tervünk és feladatunk a részleteket illetően. Alapos, mindenki számára megismerhető és értelmezhető képzési célmeghatározást kívánunk megfogalmazni. Ennek feltétele a tevékenységi kör és a szakmai követelmények igényes szakértői analízise. Feladataink között szerepel az eddig kiadott tananyagok felülvizsgálata, az egyes tananyagnészek célszerűbb súlyozása, karcsúsítása, időtálló törzsanyag és cserélhető, korszerűsíthető modul tananyagok kidolgozása. Az oktatás lebonyolítása során az eddig kizárólagos tanfolyami oktatás mellett támaszkodni akarunk a középiskolák és egyetemek posztgraduális kínálatára is. Elmondhatom, hogy ebben az évben megkezdődött az ipari vízgazdálkodó technikusminősítés a győri, szolnoki és kazincbarcikai szakközépiskoláikban. Ez év őszén, egyelőre tanfolyami úton, megkezdődik az egységes környezet- és hidrotechnológusoktatás a Környezetgazdálkodási Intézet szervezésében. A Budapesti Műszaki Egyetem vízellátás-csatornázási szakmérnökképzése keretében speciális ipari vízgazdálkodási oktatás kezdődött meg. Ugyanekkor más egyetem és más szakok környezetvédelmi szakmérnöki képzése is tartalmazza az ipari környezetgazdálkodás elismerhető szakmai témaköreit. Ezek differenciált megítélését tervezzük a képesítések elismerése során. Bármely megoldású oktatásunk lényeges vonása marad a hallgató üzemi környezeti problémáinak megoldására irányuló ösztönzés és igénytámasztás, és a reális, igazolható szakmai követelményrendszer figyelembe vétele. Kialakult oktatási rendszerünkből hiányzik a továbbképzés, ami iránt jelentős igény mutatkozik. Az egyes képzettségi szinteken a következőket tervezzük. A munkástovábbképzést elsősorban periodikus minősítésként működtetnénk aktuálisan meg ható rozottt vizsgaszintekhez, elméleti és hangsúlyosan gyakorlati követelményekhez mérve. A középfokú környezeti és vízgazdálkodási felelősök (technológusok) továbbképzésével a munkaköri specializációt és a szintenmaradást célozzuk meg. A továbbképzés terveink szerint rövid időtartamú, rendszeres, általános és iparági, illetve üzemi elméleti és gyakorlati problémákat dolgozna fel. A felsőfokú környezeti és vízgazdálkodási szakemberek továbbképzését a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően 2—3 napos időtartamokban tervezzük. A továbbképzések témája a nemzetközi és hazai aktualitást jelentő technológiai-gazdasági-jogi, illetve multidiszciplináris témakörök feldolgozása lenne kiemelkedő hazai és külföldi elméleti, illetve gyakorlati szakemberek bevonásával. Szükségesnek véljük az egy KÖVIZIG működési területén dolgozó környezeti és hidrotechnológusok képzettségi szinttől független, periodikus tanácskozását, konzultációját, pl. a Hidrológiai Társaság területi szervezetének kezdeményezésére és gondozásában. Ugyancsak célszerűnek és hasznosnak látszik a maihoz hasonló országos, vagy iparági találkozók, tapasztalatcserék szervezése is. Dr. Lovretity Zsigmond Hírek A Budapesti Műszaki Egyetem Tanácsának javaslatára a művelődési miniszter dr. Vágás Istvánt 1989. szeptember 18-án címzetes műegyetemi tanárrá nyilvánította, 13
