Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 7. szám
Bács-Kiskun megye öntözésének fejlődése Napjainkban a hazai öntözési tevékenység és az alkalmazott technikai berendezések jelentős változásán mennek keresztül. Ez a folyamat Bács-Kiskun megyében is tapasztalható, ezért nem érdektelen a megyében folytatott öntözési tevékenységről illetve az öntözésre berendezett területek alakulásáról rövid áttekintést adni. E rövid áttekintés megállapításai és adatai a megye területén működő Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok adataira épül és a megye jelenlegi területére vonatkozik. A megye három fő termelési körzetre tagozódik, úgy mint: 1. Homokhátság 52% 2. Dunamente 29% 3. Bácska 19% Az öntözési lehetőségek a Dunamente kivételével korlátozottak. Már a bevezetőben szükséges megemlíteni, hogy a nagyüzemi öntözések fejlődése a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez kötődik. Az első termelőszövetkezeteket 1948— 49-ben hozták létre, 1949 végén 93 tsz, 12 ezer ha területen gazdálkodik. A teljes átszervezés az 1960-as évek elején fejeződik be. Az 1945 előtti időszakban csak jelentéktelen nagyságú magán területek öntözéséről vannak ismereteink, amelyeket belvízlevezető csatornák mentén, azok vizeinek duzzasztásával, gravitációs vízellátással felületi öntözésként valósítottak meg. Korabeli tervdokumentáció tanúskodik pl. 1937-ből, Réz Mihály és társai Madaras község határában megvalósított 104 ha rét árasztásos öntözéséről. A felületi öntözőtelep évtizedeken át üzemelt, majd 1960- ban felújításra került. 1945—50. évek között, szintén fellelhető rét-legelő árasztásos vagy csörgedeztető, valamint rizs árasztásos öntözése. Ezekre a felületi öntözésekre az a jellemző, hogy az öntözővizet szivattyús átemeléssel juttatják az öntözött területekre. Ezen időszakban magán gazdálkodók, Földműves Szövetkezetek, Legeltetési Társaságok létesítenek öntözőtelepeket és mintegy 600—800 ha-ra becsülhető azon megvalósult öntözőtelepek berendezett területe, melyek legalább 1 éven át üzemeltek. 1950-től kezdődően már több és pontosabb információ áll rendelkezésre, bár az időszak elején az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság még nem, csak jogelődje létezett. Az egyre másra megvalósuló öntözőtelepek elsősorban rizs, rét-legelő és kisebb területen szántóföldi növények öntözését tették lehetővé. Az uralkodó öntözési mód a felületi öntözés volt a termesztett növényektől függően árasztásos, csörgedeztető, barázdás és bolgár rendszerű. Az egyes öntözőtelepek nagysága 10—60 ha között változott, kivételes esetekben néhol elérte a 170 ha-t is. Az 1953—54—55-ös években az öntözőtelepek építése erősen fellendül. Sajnos, az építés nem volt mindéin esetben műszakilag és gazdaságosságát tekintve kellően megalapozott, ezért ebben az időben készült öntözőtelepek közül nagyon sok már az építést követő esztendőkben használhatatlanná vált. A barázdás és főleg az árasztó (rizs) öntözés fejlesztése során nagy hiányosság volt az, hogy nem készült sehol előzetes talajvizsgálat. Sok elkészült rizstelep üzeme vált lehetetlenné azért, mert nagy volt a szivárgási veszteség. A csatornák okozta helyfoglalás kiküszöbölése, valamint a vízveszteség csökkentése érdekében bizonyos fejlődést jelentett a felszín alatti vasbetoncsövek alkalmazása. A fővezeték és esetleg néhány mellékvezeték vb. csőből készült és a vizkivételi hidránsokról kivett vizet már ideiglenes csatornákon ill. barázdákon vezették tovább. A vb. csöves felszíni öntözőtelepeket az esőztető szórófejek megjelenése után megpróbálták átalakítani több helyen esőztető öntözőteleppé. Az átalakítás nem járt minden esetben sikerrel, ugyanis a felszíni telepek alacsonyabb nyomásigényét a szórófejek magasabb nyomásigényei váltották fel, amit a csővezeték nem bírt el. Az 1956—57-es években kevés öntözőtelep épül, de ekkor készülnek el az első felszín alatti azbesztcement (ac) nyomócsöves esőztető öntözőtelepek. Ilyen öntözőtelep épül ekkor Solton és Hartárn. Ezen öntözőtelepeik kezdetben a hidránsokra szerelt nagy intenzitású szórófejekkel üzemelnek, majd szárnyvezetékként kézi áttelepitésű gyorskapcsolású acél és alumínium csőhálózatot alkalmaztak. Az öntözőtelepek ma is üzemelnek azzal az eltéréssel, hogy az öntözővíz kijuttatását gépi áttelepítésű öntözőberendezésekkel végzik. Ebben az időszakban az öntözőtelepek a Duna, a Tisza mentén és az öntözővízzel ellátható belvízlevezető csatornák mellett valósulnak meg. Az öntözésre berendezett területek erőteljesebb növekedését eredményezi a megyében végrehajtott csőkutas program az 1960-as években. A csőkutak megjelenése jelentős fejlődést hozott elsősorban a Homokhátság területén, mivel ott egyéb viznyerési lehetőség nem volt. Probléma ezen a területen létesített 20— 30 m talpmélységű csókátoknál, hogy vízhozamuk csak mintegy 400—600 l/perc. A megye más területein jellemzőbbek a 800—1200 l/perc vízhozamú csőkutak. A csőkutak létesítéséről és az azokból öntözhető területekről az alábbi táblázat nyújt áttekintést. megépült kút önt. terület év (db) (ha) 1960 126 — 1961 126 1115 1962 368 2588 1963 1030 6801 Az öntöző csőkutakból történt vízkivételek jellemző problémájaként jelentkezett, hogy a kisebb vízhozamú kutakhoz legtöbbször nem volt hasonló kis vízszállítású szivattyús aggregét. (gy szakszerűtlenségből vagy az adott helyzettel való megalkuvásból a kút vízhozamát meghaladó szivattyút üzemeltettek, mely előbb-utóbb a kút tönkremenetelét jelentette. 1961-ben üzembe helyeznek Tiszakécskén egy Tiszára telepített úszás vízkivételi művet. A vízkivételi mű teljesítménye 1,5 m3/sec, mely lehetővé teszi jelentős területek öntözésbe vonását. A mobil szivattyúk (MA) és az azokhoz rendszeresített kézi áttelepitésű nyomóoldali csőhálózat elterjedésével az 1960- as években jelentősen megnövekedett az öntözhető területek nagysága. A mobil berendezések bárhol üzembe állíthatók és áttel építhetők, ahol az öntözővíz rendelkezésre áll. A megye öntözésre berendezett területei 1950—1980 között a jellemző változások figyelembevételével: év ha év ha 1950 460 1965 25 800 1953 1 730 1967 29 110 1955 4 370 1970 38 210 1960 4 260 1975 42 500 1961 7 200 1979 44 500 1962 13 370 1980 36 400 Az öntözés fejlődése 1960—70 között valóban nagyarányú a megyében. A fejlődést nagyban előremozdítják a főművek, illetve az öntözőrendszerek kiépítése. Megvalósulnak a Kiskunsági és a Fűzvölgyi öntöző Főcsatornák, melyek gerincét alkotják a Kiskunsági—DVCS öntözőrendszernek. Az öntözőrendszer üzembe állításával jelentős belvízlevezető csatornákat vonnak be az öntözővíz szállításba, ezzel kettős működésűvé minősülnek. Az öntözőrendszerbe 17,4 m3/sec öntözővíz bevezetésének feltételei valósulnak meg, amely a jelenleg is érvényben lévő országos vízszétosztási rendbe illeszkedik. 1964-ben megvalósul a 4007 ha-os felszín alatti nyomócsöves kalocsai esőztető öntözőfürt, Bátya, Fájsz, Miske és Dusnok községek termelőszövetkezeteinek területén. 10
