Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 5. szám
valamint támogatni kell a kevésbé energiaigényes ágazatok fejlesztését. Ezzel együtt meg kell fogalmazni a harmonikus fejlesztés környezettudatos energiapolitikáját, 9 Az energiapolitika alakításában fokozott mértékben kell figyelembe venni a megújuló források lehetőségét. A hazai adottságok figyelembevételével fokozottan hasznosítani kell a geotermikus energiát és a mezőgazdaságban keletkező égethető hulladékok energetikai hasznosítását. Általában törekedni kell nagy energetikai egységek helyett a helyi, kis teljesítményű energiaszolgáltatásra. 9 Az egyedi és a tömegközlekedésre egyaránt jellemző a korszerűtlen konstrukció és az elöregedés, ennek eredménye a túlzott energiafogyasztás, a jelentős levegőszennyezés és az elviselhetetlen zaj. A problémák megoldása a járműpark korszerűsítése, jelentős hányadának cseréje nélkül már nem oldható meg. A másik lehetőség a gépjárműhasználat csökkentése, az éves futás mérséklése, a kritikus pontokon a mozgások időbeli és térbeli korlátozása. Bár az egyéni közlekedés nem szüntethető meg, törekedni kell arra, hogy a tömegközlekedés vonzó legyen. 9 A levegő szennyezettségének mérséklése érdekében hatékonyan csökkenteni elsősorban az energiaipar, a cementgyártás, a kohászat, a kommunális tüzelés és a városi közlekedés okozta levegőszennyezést kell. 9 A mezőgazdaság minden országban a hozam növelésére összpontosított. A kimagasló terméseredmények jelentőségét csökkentik az együttesen jelentkező gazdasági és ökológiai válságok. Hosszú távon csak akkor fejleszthető harmonikusan, ha a föld, a víz, az erdők, a termelés alapjai nem károsodnak. Ezért a mezőgazdaságnak alapvető érdeke a környezetvédelem mind teljesebb érvényesítése. Alapvető feladat olyan új mezőgazdasági technológia kutatása, kifejlesztése, elterjesztése, amelyek biztosítani tudják a mezőgazdasági termelés hosszú távon történő harmonikus fejlesztését, pl.: a biotechnológiai módszerek, a génsebészet, a biológiai növényvédelem, a szaporítóanyag-előállítás technológiája, biokertészet stb. A hulladékszegény technológia egyben anyagtakarékos és legtöbbször energiatakarékos eljárást is jelent. A gyártási (szolgáltatási) technológia kiválasztása 50—80%-ban definiálja a keletkező hulladékok mennyiségét és minőségét. Preferálni kell az újrahasználatot, amely csökkenti a hulladék elhelyezése, kezelése iránti igényt. Meg kell oldani az újrahasznosítható szemétalkotók szelektív gyűjtését. A környezetgazdálkodás szempontjainak érvényesüléséig szükségszerűen párhuzamosan létezik egymás mellett a passzív — vagyis a már bekövetkezett károk és károkozók mérséklése — és az aktív környezetvédelem azaz a környezettel harmonizáló technológiák (kifejlesztése, környezetbarát termékek előállítása. Ebből következően az aktív környezetvédelemre, a környezetgazdálkodásra áttérés szakaszában egyaránt szükséges a környezetet nem károsító technológiák és termékek elterjesztése és a szennyezőanyagok kibocsátásának különböző berendezésekkel történő hagyományos csökkentése, a már bekövetkezett károk mérséklése. Ebben jelentős szerep hárul a környezetvédelem ipari hátterére. Fel kell mérni, hogy milyen és mennyi környezetvédelmi eszköz hiányzik és az adatok ismeretében meg kell állapítani, hogy melyek azok a berendezések, amelyeknek hazai gyártása reális, meg kell teremteni a gyártás pénzügyi és műszaki feltételeit. A saját fejlesztési megoldások mellett fokozatosan keresni kell a bevált megoldásokat és tapasztalt gyártókkal lehetséges kooperációt. A hazai piac mellett célszerű az export lehetőségeinek elemzése is. 9 Hazánkban eredeti állapotú ökológiai rendszerek már nincsenek, éppen ezért a génállomány fenntartása és megóvása érdekében nagy jelentősége van a védett területeknek, fajoknak és egyéb, védelmet élvező és védelemre szoruló elemeknek, a természethez közeli állapotú ökoszisztémák megóvásának, a megzavart területek eredeti állapota visszaállításának. Általában is meg kell állítani az ország élővilágának elszegényedését, a táj esztétikai arculatának romlását. 3. A JOGI ÉS GAZDASÁGI ESZKÖZÜK A környezetvédelem jogi szabályozását ma világszerte sajátos kettősség jellemzi. Egyrészt éles ellentét feszül a meglehetősen szigorú környezetvédelmi törvények és a valóság között, másrészt sok esetben szabályozatlan szakterületek okoznak nehézségeket. Jelentősek ezen felül a bírságolási rendszer és a gazdasági szabályozórendszer ellentétei. A vállalatok többsége a ránehezedő környezetvédelmi problémákat kizárólag saját anyagi erőforrásból megoldani nem képes. Olyan gazdasági szabályozórendszer kialakítására van tehát szükség, amely alapul szolgál ahhoz, hogy a jogi szabályozás működőképes legyen. A jogi és igazgatási szabályozásnak a szennyezői felelősség elvéből kell kiindulnia. A jelenlegi jogszabályrendszer bírságolja ugyan a megtűrhetőnél nagyobb környezetszennyezést, de lényegében eltűri. Felül kell vizsgálni a jogszabályok büntető szankcióit korlátozó, a gazdasági ellehetetlenülésre vonatkozó részeit, mivel ezek jelentik elsősorban a jogi kibúvó lehetőségeit. A vezetői felelősséget a jelenleg kiróható bírság alig motiválja, ennél súlyosabb szankciókra van szükség. Új elemként szükséges bevonni a „halmozott” szennyezések esetében megemelt bírságtételek alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy szennyezőforrás több környezeti elemet egyidejűleg szennyez, akkor a bírságtétel nem a két, vagy több szennyezésre (pl. levegő- és vízszennyezés) kiróható bírság mechanikus összegzéséből képződik, hanem progresszíven kell megállapítani. Jogi szabályozást kíván az országos jelentőségű létesítmények telepítése is. Nyilvánvalóan károsodás éri azt az állampolgárt, akinek ingatlanjában értékcsökkenést okoz egy — a közelben létesülő — szemétégető vagy atomtemető, ugyanakkor a létesítménytől távol élő polgárok élvezik a beruházás előnyeit. Felül kell vizsgálni a Környezetvédelmi Törvényt és az új környezeti politikával és a megváltozott társadalmigazdasági viszonyokkal összhangban lévő, végrehajtást és szankciókat is tartalmazó törvényt kell az Országgyűlés elé vinni. A környezetvédelem egy része környezetgazdálkodási probléma, melynek lényege a természeti környezet termelési tényezőként való értékelése, piaci vagy piacszerű módszerekkel. A környezetvédelem egy további tartománya állami feladat, költségvetési kiadási tétel az ország ökológiai biztonságának, illetve a regionális ökológia biztonság állami garantálása. A környezetvédelmi követelmények vagy — beépülnek az önszabályozás mechanizmusába és/vagy — beépülnek az állami redisztribúció rendszerébe és/vagy — társadalmi öntevékenységgé fejlődnek. A piac csak akkor és annyiban tekinthető a gazdasági erőforrások hatékony allokációja végrehajtójának, ha és amennyiben a termelőnél mutatkozó költség megegyezik a társadalmi költséggel. Mivel környezetünk dinamikus védelme nem bízható kizárólagosan a szabadpiacra (az állami környezetvédelmi döntéseknél pedig nagy a veszélye annak, hogy másodlagos jelentőségűvé válnak a környezeti szempontok, éppen gazdasági nehézségekre hivatkozva) a makró környezetgazdaságtant népgazdasági tervezésbe szervesen kell illeszteni. Az állam felelős az ország területén a környezeti értékek megőrzéséért. A társadalmi öntevékenység mindinkább a szabadpiaci és az állami redi sztri búciós mechanizmusok kontrolijává (és egyben kiegészítőjévé) válik. Felül kell vizsgálni a gazdasági szabályozó rendszert. A környezetgazdálkodás szabályozásához újra kell értékelni az árutermelés, mint értéktermelés és a természeti környezet, mint használati értékek viszonyát. A környezet, mint erőforrás, illetve mint befogadó kapacitás igénybevételét — annak mértéke szerint — meg kell fizetni. A jelenlegi gyakorlat (azzal, hogy a környezetvédelem pótlólagos korrigáló beruházások formáját ölti, s a szabályozás ezt erősiti meg a támogatási rendszerrel) azt a gazdasági látszatot 4
