Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 3. szám
Marsigli nagy műve A Danubius Pannonico-D/hfsicus Buda várának török alóli felszabadításával kapcsolatban — melynek 300. évfordulóját nemrég ünnepeltük —, többször szó esett L. F. Marsigliről, aki nemcsak katonaként, hanem tudósként is nagy szolgálatokat tett Magyarországnak. Emlékét és nevét legékesebben 6 kötetes, gazdagon illusztrált Duna-monográfiája őrzi. Az impozáns műről úgy tűnik, az idők folyamán már mindent elmondtak, amit első megközelítésre el fehetett mondani. Gondos tartalmi értékelésre azonban még senki sem vállalkozott. Talán éppen azért nem, mert aki erre leginkább avatott lett volna, nem tudott hozzáférni: a könyv ugyanis ritka — mindössze 600 példányban jelent meg —, s a nyelve pedig latin. A magyar nyelvű kiadása azonban még mindig várat magára. Pedig hát ki volna hivatottabb arra, hogy megismerje, mérlegre tegye, méltán értékelje, mint mi, magyarok? 1986-ban, hogy legalább egy kis rést nyissunk, melyen át Marsigli gondolataiba és a Dunáról írt nagy művébe bepillanthatunk, lefordítottuk az I. könyvet, melyet a szerző 3 részre osztott: 1. rész Magyarország történetét és földrajzát ismerteti. A Dunáról 18 részlettérképet, Magyarországról 3 áttekintő térképet közöl. 2. rész azokat a csillagászati méréseket és számításokat hozza, melyeket a szerző a térképek készítésénél felhasznált. 3. rész — úgy tűnik, a legeredetibb, legegyénibb — az ország vízrajzát nyújtja. A fordítás a Magyar Vízügyi Múzeum tulajdonában levő példány alapján készült. Lektorálta: dr. Révész Mária. Deák Antal András * * * Az alábbiakban részleteket közlünk a fordításból. A köves vagy sziklás partokról, melyek a Duna-meder felépítésének több helyen meghatározó tényezői A Duna elhagyván Ausztria hegyeit, melyeknek határa, ahogy a mi választott szakaszunknak is, a Kopasz hegy, vagyis Kahlenberg, a tengerbe való torkollásáig nem folyik többet hegyek között, kivéve a Garam torkolatától Vácig és Szerbiában Columbactól a Strabon által említett Duna zugokig terjedő szakaszokat, ahol hihető, hogy a partok is ugyanolyan anyagból vannak, mint a kőszirtek, vagy annál kissé puhább másféle sziklából. Az említett két hegyes szakasz között nagy különbséget találunk; az egyiken ugyanis, Visegrád hegyének csúcsát kivéve, a vidék sziklás jellege csak néhány helyen tűnik ki, a part két oldalán levő hegyeket termékeny talaj és dús erdők borítják, melyek a két hatalmas sziklás tömb vad arculatát szinte teljesen eltakarják. A budai részen a partot fehér, szürke, sárga és vörös mészkősziklák alkotják, melyeket előszeretettel használnak fel házak építésénél, és rendesen S.S.S. erezetű szokott lenni. Columbacztól az említett sziklás zúgókig terjedő hegyek szakasza szinte zabolája, ill. börtöne ennek a hatalmas folyónak, melynek falait még ama felettébb sebes és rohanó folyásával sem bírta szétrombolni. És a világnak ezen bilincse miatt délen a Balkáni hegység, északról a Kárpátok fogják közre, szemet gyönyörködtető ez a rész, melynek kegyetlenül kemény sziklafalára edzett vasvésővel támadtak egykor a rómaiak, hogy a sziklákat kivájva utakat nyissanak, melyekről a Dunáról szóló művünk II. köt. 1. részében beszélünk. Ezeknek a szikláknak a felszínén zöld, sárga és hamuszürke szín keveredik, a bennük levő fémek és más anyagok miatt, belsejük pedig hamuszínű. Keménységük felismerhető a rómaiaknak már említett bevágásaiból; és a zúgok ama sokaságából, mélyek egyik parttól a másikig nyúlva a hatalmas folyó ostromának úgy ellenállnak, hogy az több ezer éven át ezeket a kikezdhetetlen sziklákat szinte teljesen eredménytelenül ostromolja. Midőn a Duna szorosaiban gyönyörködtem, melyeket 30—40 ölre becsülnek, vizsgálva a szikla meredekségét és keménységét mindkét parton, gyakran lenyűgözve csodáltam, amint a sziklák a folyó hatalmas tömegét azokba a szűk szorosokba kényszerítik. És először határoztam el, hogy Horban és sok más helyen is az efféle hegyeknek az eltérő sajátosságait köveik alapján behatóbban megvizsgálom. Ezeknek a képeit a „Torn. III. de Fossilibus, seu Mineralibus" hozzuk azért is, hogy az őket összetartó bilincsek titkába bepillanthassunk, és hogy lássuk, hogy a természetet alkotó gondviselő Istennek milyen hatalmas munkát kellett végeznie, hogy a Dunának — a sziklák eme mérhetetlen tömegén át — utat nyisson. A Duna medrét alkotó talajfajtákról Sok helyen a Duna partjait is és medrét is csupán a környező talajok képezik, néhány helyen azonban más talajok is. Azok, amelyek saját természetes állapotukban képezik a medret, vagy a partot, a vizsgálódó tekintet számára olyannak látszanak, amilyenek, a mederben levő talajok viszont nemcsak az idegen anyagok belekeveredése miatt vesztették el természetes állapotukat, hanem a vizek folytonos áramlása miatt is — a földből iszappá változtak. Az eredeti Duna-talajféleségek között, melyek nem a beléje ömlő folyókból származnak — t. i. a Morava és a Száva vöröses, a Tisza fekete, a Dráva sötét hamuszürke hordalékot szállít bele — a homok vagy kavics hordalékából származó feketés, meszes vagy agyagos talajok ugyancsak megtalálhatók a Dunában. Azok a talajok, melyek a Duna-menti területeket alkotják, Bécstől le egészen a Száváig, és főként a déli részen, nagyon finom sziksót tartalmaznak, úgy, hogy a Lajta és Győr közötti szakaszon március hónapban a mezőkön frissen ásott árkokban kivirágzik a sziksó, és a szokásos és ismert módon a puskapor gyártására való alkalmassága miatt minden évben fegyvertárakba gyűjtik; ugyanezt teszik Magyarország sok más helyén is, főként a tiszántúli Szatmár és Kalovia környékén, valamint a Dráván innen is a pécsi püspökség területén, meg Mohácsnál. A Tiszán inneni területeken, nem messze a szakaszunktól, illetve a folyónktól, bőségben található sziksó, még természetes salakjától is mentes, nagyon dús és zsíros. Talán ennek köszönhetik termékenységüket a földek, és az oly kövér halakban való bővelkedését a Tisza. A déli part többnyire jobban kiemelkedik, meredek és inkább szakadékos, mint az északi, alulról három láb magasságig valamiféle fekete, vizenyős talaj képezi, ezután más, meszes föld következik, mely 20, 25 és 30 láb magasságig folytatódik, különösen Buda alatt egészen a Sárvíz torkolatáig, valamint a Dráva torkolatától a Száva 19
