Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 3. szám

II Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium ökológiai karakterű*

Kedves Elvtársnők, kedves Elvtársak!

Az első magyar Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium munkatársai most első alkalommal gyűltek egybe és a jelenlevők között talán többen vannak, akik először látják egymást. Ezért a mai összejövetelünk egyrészt indítója egy alakuló új szervezetnek, másrészt kezdete azoknak a kollegiális kapcsolatoknak, amelyek az eredményes munkához nélkülözhetetlenek.

A minisztérium szervezésének munkáját befejeztük, rendelet határozza meg feladatunkat, a szervezeti rend kialakult, a vezetői kinevezések megtörténtek. Az eltávozottak közül már mindenki új munkahelyen dolgozik.

Ki mit hozott ebbe a házasságba? A vízügyi apparátus a megítélésem szerint hozta mind azt a tradíciót, ami születését is motiválta, és ahogy én hoszszú évek óta ismerem ezt a csapatot, ma is a zsigereiben érződik, hogy mindig a nagy társadalmi alakulások időszakában formálódott. Vehetjük úgy is, hogy a magyar reformkornak köszönheti létét, annak egyik terméke. Ügy ítélem meg, hogy ennek köszönthető, hogy a vízügyi szakma nálunk ilyen szintre emelkedett. Ezért ez politikai is, társadalmi pozíció is, és ezt tudva kell megítélnünk a vízügyi szervezetet, amely nagy és jól megalapozott szakmai kultúrát tudhat magáénak és ezt a jól megalapozott szakmai kultúrát adja a minisztériumunk tevékenységéhez. Ezt a jól működő szervezetet hozzáértő, nagytudású emberek formálták úgy, hogy közben mindig próbának tették ki, amire a vízügyi szolgálatnak jócskán volt lehetősége az elmúlt időkben. Van egy olyan vonása, amit a szakírók szívesen használnak, akik közelről ismerik — ilyet mondanak és írnak —, hogy „ez a szervezet tettrekész és tetterős". Úgy hiszem, hogy a mi nemzetközi reputációnkban és hazánk nemzetközi reputációjában is, éppen a szakmai szolgáltatások és vállalkozásai révén ez a szervezet nagyon sokat hozott a szakmai elismerésén kívül a magyar népnek is.

Külön szeretnék szólni a természetvédelemről is.

Aki e területen egy kicsit is búvárkodott, és itt elég sokan vagyunk, akik nagy kedvvel foglalkoztak ezzel, azok tudják, hogy a természetvédelem tradíciói évszázadosak, hosszan, messze nyúlnak vissza a múltba. Ez a tevékenység jócskán századokra visszamenően beivódott a magyar történelembe, a szakmaiba is, és ez a szakterület is magában hord egyféle tradíciót, mint ön* Dr. Maróthy László miniszternek a KVM apparátusi értekezletén 1988. április 15-én elhangzott előadása alapján szerkesztett szöveg.

becsülésének egyik forrását, és mint kötelességtudatának, kötelességszintjének egyik mércéjét.

Mindenki számára, aki e szakterületet ismeri, külön is tetszik, hogy igen szakmaszerető emberek művelik, és ha valakikre jellemző a jó értelemben vett megszállottság, akkor e szakterület művelőire ez, egy az egyben ráillik.

Akiknek valaha is feladatuk volt munkatársakat válogatni, csapatban dolgozni, — résztvevőként, vagy irányítóként — azok tudják azt, hogy felbecsülhetetlen erő a lelkesedés, ha az szaktudással társul, és végeredményében is többet hoz, mint az egyszerű maximális szakmai elkötelezettség. Számomra sokat mond az is, hogy Magyarország természeti értékeinek a megítélésében, a természeti értékek felkutatásában, annak megóvásában nagy eredményeket tudnak felmutatni, és ha körülnézünk, akkor látjuk, hogy ez a szakterület a világban elfogadott, igazi parnerként kezelik és nagy nemzetközi elismertsége van.

A környezetvédelem szűkén vett rövid történetét ebben a teremben ülők meglehetősen jól ismerik. Azért mondom a rövid történetét, mert a hosszú története messzire nyúlik. Az már a régi erdővédelemben is megtalálható és a korai vízügyi törvénykezés is foglalkozik vele, de az egy másféle dolog volt, mint ahogy ma az ökológia formájában végülis a világba berobbant, mint globális kérdés. Nem hiszem, hogy túlzás lenne — amint Gorbacsov mondta —, hogy a globális kérdések között a környezetvédelem ügye most már a béke ügye után következik és a második legfontosabb dolog az emberiség részére.

A környezetvédelem, mint új tevékenység, felfelé ível a világban és nálunk is. Saját környezetvédelmi múltunkban látjuk, hogy milyen nagy gonddal, ügyszeretettel és szakmai szeretettel művelték azok, akik alapozták ezt a tevékenységet és teremtették a környezetvédelmi kultúrát szakmai, jogi kereteit, tevékenységének valamennyi mozzanatát.

Külön szeretném kiemelni ennek a tevékenységnek azt a vonását, amelyik a tömegkapcsolatokra való törekvésében nyilvánult meg, ami rendkívül becsülendő.

Tetszik és elismerésre méltó, ahogy éppen a probléma globális voltából eredően a nemzetközi kapcsolatokat igyekeztek kiépíteni és juttatták el olyan szintre, hogy a nemzetközi horizontot a mi mértékünkben be tudják fogni.

Mindezekkel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a KVM nem kezd, hanem folytat: jó tradíciókat, jó tradícióra épít, az eddigi értékeket megőrzi és ápolja, mert ez ad erőt ahhoz, hogy a munkánkat kellő színvonalon végezzük.

Úgy gondolom, hogy ha egy házasság kezdetén vagyunk, akkor a leányzónak és a legénynek a másik oldaláról és más vonásairól is szólni kell, mert csak így tisztességes és csak ettől remélem, hogy ennek a házasságnak a kötelmei is igazak lesznek. Ezek a vonások olyanok, amelyeket meg kell változtatni, vagy amelyeken gondolkodni kell, hogy miképpen illeszthetők a tevékenység egészéhez, mint karakter, mint magatartási forma, vagy mint ami ötvözésre alkalmas az integráció további lépéseiben.

A vízügyi tevékenységnek van egy magábazártsága, ami a szakmai körnek a jellemzőiből is következik. Ez a magábazártság vagy ennek a túlzott erőltetése káros, nem folytatható. A Gabcikovo—Nagymarosi műről nem beszéltünk vagy öt éven keresztül, amikor mindenki beszélhetett, csak a szakma nem. Következésképpen a kérdőjelek és a kétségek tömege fogalmazódott meg, és kár volna észre nem venni, hogy ez sajnos visszahullott a szakma fejére. Ezt lehet tudomásul venni, ennek lehet hátat fordítani, de ez akkor is ott van és jobb ezzel nekünk számolni, jobb erről tudni, és jobb foglalkozni vele, hogy még ami lehetőségünk van, azt megtegyük, öt év késedelmét nehéz lesz behozni, minden akaratunkat és tudásunkat össze kell szedni, hogy népünket és a nemzetközi közvéleményt tisztességgel tájékoztassuk afelől, hogy ez a mű végülis milyen érték, hol vannak a veszélypontjai, mire figyelünk oda. Igazat és csakis a tiszta igazat kell mondani.

Amikor érdemi vezetőkkel négyszemközt megbeszéltük a szakterületüket, azt mondták nekem, hogy a vízügyi szolgálat erőteljesen műszaki szemléletű. Ennek örülök, mert a műszaki kultúra az országban eléggé aláhanyatlott, becsületében is, művelésében is és a műszaki kultúrának nem lehet már lejjebb menni. De ha valaki azt mondja, hogy ez a fő vonás és csak ez a fontos, akkor azt mondom, hogy egy hivatalnál vagy egy minisztériumnál ez kevés. Nem lehetséges, hogy a szolgálat csak műszaki beállítottságú legyen, és csak ezen az alapon végezze a tevékenységét.

Jobban figyelembe kell venni a vízügyi szakmának az ökológiai aspektusokat, ami nem nehéz, mert amióta a vízügy létezik, ez a társa, csak valahogy nem domborodott ki olyanképpen, mint kellene.

A szimpatizáns társadalom is sokszor teszi szóvá nekünk, hogy túl sokat