Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 2. szám
— zárt recirkuláció esetén a kondenzátorban felmelegedett hűtővizet a levegővel közvetlenül nem érintkezve hűtik vissza (lemezbordás Heller— Forgó hűtőtorony). — Egyéb hűtési igények: generátor és csapágyak hűtése. Hőkörfolyamat vízhasználatai: a tüzelőanyag elégetésekor keletkező hőt a kazántápvíz felveszi és ebből gőz keletkezik, a gőz pedig a turbinákon energiát állít elő, majd kondenzálódik (1 kWh energiához 3—4 kg gőz kell). A víz—gőz körfolyamat veszteségei: — a rendszer feltöltése, ürítése, — lelúgozás, — különféle gőzlebocsátások (gáztalanítás, tömszelencegőz, kondenzátor elszívás), — egyéb elfolyások, gőzölgések, — ipari vagy egyéb gőzszolgáltatás. A hőszolgáltatás veszteségei igen jelentősek, mert a szolgáltatott gőz kondenzátumát, illetve a primer vizet a forróvizes fűtés esetében a partnerek nem minden esetben szolgáltatják viszsza, vagy annyira szennyezetten juttatják vissza, hogy újrakezelés nélkül nem használható. Pótvíz előkészítés a fent ismertetett veszteségek pótlásához szolgáltat megfelelően kezelt vizet. Vízkezelési eljárások hűtővíz pótlására : — szűrés kavicsszűrőn, — karbonátmentesítés hűtővíznél, — Na+ ioncserés lágyítás. Kazántápvíz céljára: — meszes karbonátmentesítés, —• szűrés kavicsszűrőn, — H+-ciklusú ioncsere, — OH_-ciklusú ioncsere, — kevertágyas ioncsere. Salak—pernyeszállítás vízhasználatai Széntüzelésű erőműveknél a salak és pernye hidraulikus szállítására jelentős mennyiségű vizet használnak. A szállítóvíz minőségi követelményei nem magasak, itt célszerű a különböző hulladékvizek felhasználása, illetve a zagytérről visszavezetett vizek újrafelhasználata. Léghevítő mosására viszonylag kis mennyiség szükséges, de erősen szenynyeződnek (alacsony pH 3, magas szulfátkoncentráció, sok lebegőanyag). A frissvíz-felhasználás csökkentésének lehetőségei A frissvíz-felhasználás a hűtési rendszer megválasztásától függ elsősorban. Látszólag úgy tűnik, hogy víztakarékossági szempontból a recirkulációs rendszereket kell előnyben részesíteni. Itt azonban elsősorban a vízveszteségeket kell figyelembe venni, mert ezek többsége nem kerül vissza az ország vízkészleteibe. Az átfolyó (frissvíz-hűtésű) rendszerű erőműveknél a fajlagos 170 m3/MWh frissvíz-felhasználás több mint 99%-a visszakerül a befogadóba és csak hővel (6—9 °C) szennyezetten, így a többi felhasználó részére ismételten rendelkezésre áll. A recirkulációs rendszereknél az „elvesző" vízmennyiség a teljes vízforgalom 2,5—4%-a és a visszakerülő víz bizonyos mértékig szennyezetten kerül vissza a befogadóba. Ez azt jelenti, hogy míg az átfolyó rendszerű hűtésnél a teljes veszteség 1,5—2,5 m3/MWh, addig a recirkulációs rendszereknél 4—7 m3/MWh az a mennyiség, ami az országos vízkészletet csökkenti. A fentiek miatt a villamosenergiaipar vízhasználatát nem a feltétlen víztakarékosság szempontjából kell értékelni, hanem az alábbi két tényező mérlegelése alapján: — a rendelkezésre álló frissvíz-készletek mennyisége és minősége, — a frissvíz-beszerzés költsége. Ha elegendő (más vízhasználatok korlátozása nélkül) frissvíz áll rendelkezésre, mindenképpen a frissvízhűtés a gazdaságos és célszerű. így a jövőben is bármiféle vízmegtakarító intézkedésről, technológiai változtatásról csak gazdaságossági számítás alapján szabad dönteni. Ha korlátozott, vagy túl drága a beszerezhető frissvíz, annak mennyisége csökkenthető: — hűtővizek összegyűjtve salakszállításra, póttávízhez, szűrőmosatásra sorosan újrahasználva, — hűtőtornyos rendszernél a leiszapoló és egyéb hulladékvizek salaköblítésre kombinált vízújrahasználattal, — városi, ivóvizet használó hőerőműveket recirkulációs rendszerűvé kell átalakítani. A recirkulációs rendszerek besűrítés miatti pótvízigénye (lebocsátás) csökkenthető : — a pótvíz minőségének javításával, — a vízkör vegyszeres kezelésével (inhibitorok, biocidek, diszpergáló adalékok). A kondenzátor hűtővizigénye csökkenthető a kondenzátorfallak tisztántartásával (golyós vagy nagy nyomású vízzel), hidegebb hűtővízzel, illetve az optimálisan méretezett jó hatásfokú kondenzátor beépítésével. A pótvízelőkészítésnél csökkenthetők a veszteségek, ha a mésziszap ülepítőkből a vizet visszaforgatják a vízelőkészítőbe. A mészzagy salaktérre vezetésével a csurgalékvíz ismételten felhasználható szállításra csakúgy, mint a szűrőöblítő-vizek. Ioncserélőknél az ellenáramú regenerálás vízigénye 30—- 40%-kal kisebb. A hőszolgáltatásnál törekedni kell a kondenzvíz fokozott visszavezetésére. A villamosenergia-ipar szennyvízelvezetése A villamosenergia-iparnak nagy vízhasználata ellenére viszonylag csekély a szennyezőanyag kibocsátása. A kibocsátott szenny- és használtvíz mennyisége 1985-ben 3700,9 millió m3 volt, melyből szennyezett vízként közcsatornába került 2,5 millió m3, a felszíni vizekbe visszavezetett szennyezett víz mennyisége 8,7 millió m3. A szennyvízzel kibocsátott szennyező anyagok fajtáit és mennyiségét a mellékelt tábázat tartalmazza. A szennyezőanyagok közül az iparágra jellemző a sószennyezés. A sótartalom főleg a sótalanító berendezések regenerálásakor kerül a lebocsátandó vizekbe, de növeli a sótartalmát a recirkulációs körök bedúsult vizének leiszapolása is. Az iparágban évente átlagban több mint 1 millió m3 regenerálási hulladék keletkezik. Ennek zöme a folyókba, kisebb vízfolyások mellett a zagytérre vagy csatornába kerül. A villamosenergia-ipar vízgazdálkodásának értékelése Az iparág igen nagy vízfelhasználó, így az 1,4-es ismételt vízhasználati mutató jó számnak mondható. A frissvízfelhasználás csökkentése itt igen gyakran nem szükséges és nem is gazdaságos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itt további víztakarékosságra nincs szükség. A víztakarékosságot abban az esetben kell erőltetni, amikor ivóvíz minőségű vizet használnak, és ha lehetőség van rá, ipari vízzel kell pótolni. Sajnos, hőszolgáltatás esetén KÖJÁL- előírás az ivóvíz használata. Vízminőségvédelmi szempontból az iparág feladata a sószennyezés csökkentése. Az elvárásoknak megfelelően az iparág javasolt tennivalói: — hűtővízkörök (rekonstrukciónál) olyan kialakítása rendszervizsgálat alapján, mely biztosítja a leggazdaságosabb megoldást a vízveszteségek optimális szinten tartása mellett, — törekedni kell a kondenzvizek fokozott visszavezetésére és újrahasználatára (őrszűrők, olajtalanítók, esetleg ioncserélők közbeiktatásával), ha kell, adminisztratív intézkedéssel kell a felhasználókat kényszeríteni a szerződésben rögzített mennyiségű és minőségű víz visszaforgatására, — a pernye- és salakszállításnál keletkező zagyvizek teljes mennyiségét vissza kell forgatni, ezzel párhuzamosan olyan műszaki megoldásokat kidolgozni, ami a hidraulikus szállítás vízszükségletét minimálisra csökkenti. Törekedni kell arra, hogy a pernye- és salakszállításhoz hulladékvizeket használjanak fel, — az ioncserélő regeneráló vizeket elvezetés előtt semlegesíteni kell minden esetben, — törekedni kell az iparágban korszerűbb, jó fajlagos mutatókkal (sav-, ill. lúgfelhasználás) rendelkező sótalanító berendezések rendszerbeállítására (szükség esetén az ipari háttér fejlesztésével, automatikus szűrés—regenerálás szabályozással). Az erőművekből kikerülő sószennyezés csökkentési lehetőségei: — korszerű ellenáramú ioncserélő regenerálási technológia alkalmazása, — a regenerálásnál összegyűjteni és visszavezetni azokat a hulladékvizeket, amelyek minősége nem rosszabb, mint a nyersvízé (pl. vegyszerhígításra, autómosásra használható), — a lágyvíz előállítására fordított ozmózis alkalmazása a legkörnyezetkímélőbb eljárás. A befogadó csak annak alkotórészeivel szennyezi, ugyanakkor a maradó sótartalom ioncserés eltávolításához sokkal kevesebb sav és lúg szükséges. (A besűrűsödött víz salakszállításra alkalmas.) Dr. Bakonyi Árpád 4
