Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 2. szám
Az ipar vízgazdálkodása napjainkig BEVEZETÉS A közéletben, vagy akár szakmai körökben, ha a vízkészletek csökkenése, a vizek elszennyeződése kerül szóba, ezért elsősorban az ipart okolják. Ebben természetesen sok igazság van, de ma már az ipar vízgazdálkodási tevékenysége, hosszú éveken keresztül jelentős vízgazdálkodási célú beruházásai — igen sokat javítottak a helyzeten. Az ipar vízgazdálkodását több tényező kedvező irányba befolyásolta. Az ipar dinamikus fejlesztése csak a növekvő vízigények kielégítésével volt biztosítható. Bruttó termelés Frissvíz felhasználás* Év % 106 m3/év % 1950 100 600 100 1955 185 980 163 1960 266 1300 217 1965 391 1600 267 1970 524 1810 302 1975 709 2101 350 1980 837 3052 509 1985 909 4390 731 * Villamosenergia-iparral és élelmiszeriparral együtt. Magyarország a hasznosítható felszíni és felszín alatti vízkészleteivel globálisan hosszú távon is ki tudja elégíteni a növekvő vízigényeket. A vízbázisok és vízigények területi és időbeli eloszlása azonban gyakran nem esnek egybe, és az igényelt víz minősége sem minden esetben optimális. Ezért a helyi adottságok és a gazdaságosság kikényszerítette igen sok helyen a korszerű vízgazdálkodást. 1961-ben megjelent az első szennyvízbírságos rendelet, majd ezt sorozatos szigorítások követték (1978, 1983). A kibocsátott szennyvizek tisztítására az ipar folyamatosan jelentős összegeket fordít, összefüggésben a technológiák korszerűsítésével, anyagtakarékossággal. A határértéken felüli szennyezőanyag kibocsájtás az elmúlt években lényegesen csökkent, bár az 56/1981-es MT sz. rendelet hatására átmenetileg a veszélyes hulladékok egy része ismét a szennyvízbe került. Az ipar jelenlegi és várható vízgazdálkodási helyzetét, feladatait iparáganként mutatom be, majd ezt követően megpróbálok az ipar vízgazdálkodásáról általános összképet adni. BÁNYÁSZAT Az iparág helyzete és várható fejlesztése A bányászati tevékenység Magyarországon két főcsoportba sorolható: — szénhidrogénbányászat (olaj, földgáz), — szilárd ásványbányászat (szén, bauxit, érc és egyéb ásványok). A szénhidrogén- és olajbányászatban — melynek súlypontja az Alföidön található, de a dél-dunántúli olajmezők is jelentékenyek — a cél az ezredfordulóig a termelés szintentartása. Ennek érdekében általánosan alkalmazni tervezik a másodlagos (víz- vagy gázbesajtolást a rétegenergia pótlására) és esetenként a harmadlagos (víz -j- vegyszer besajtolás) kitermelési módszereket is. A szénbányászat jelenlegi évi termelése 24 millió tonna. A fejlesztési előirányzat 1990-re 26,5—29,0 millió tonna a fejlesztési források és a megvalósuló energiakoncepciók függvényében. A bauxitbányászat termelése ma 3 millió tonna/év. A termelési szint 1990-re várhatóan szinten marad, vagy kismértékben csökken. Ez a termelési szint megköveteli a meglevő bányák mellett, új bányák nyitását. A bányászat víztermelése, vízfelhasználása A bányászatban — eltérően a többi iparágtól — a vízhasználatnak két teljesen különálló területe van. Az egyik a klasszikus ipari vízhasználatok — szociális és technológiai vízellátás, a másik a bányák vízvédelmével kapcsolatos vízhasználat. Az ásványi nyersanyagok kitermelése során több-kevesebb víz megjelenésével kell számolni. A művelési mélység növelésével nemcsak termelési költséget növelő tényező a víz, hanem élet- és vagyonbiztonságot is veszélyeztet. A gépesített technológiáknál már kis vízbetörések is akadályozzák a munkavégzést, így követelménnyé vált a vízmentes környezet. A megvalósuló aktív vízvédelem főleg a szén- és bauxitbányászatban jelentősen módosítja a vízháztartást. Jelenleg átlag 1—30 m3 vizet kell kiemelni 1 tonna szén kitermeléséhez, egyes bauxitbányáknál pedig 200 m3/t fajlagos értékű a vízkitermelés. A bányászat összes kitermelése és vízbeszerzése 1985-ben 422,8 millió m3 volt, melyből saját használatra került 38,2 millió m3. Az ismételt vízhasználati mutató a bányászatban 1,4. Szociális vízigények kielégítése — a kőbányászat kivételével — általában nehézség nélkül (többnyire a vízvédelemhez kapcsolódva) megoldott, illetve megoldható és menyiségileg nem számottevő. A technológiai vízhasználatok a szí -lárdásvány-bányászatban az alábbiak: Földalatti technológiáknál — Porlekötés vízhasználatai, melyet egészségügyi előírások alapján ivóvízből kell kielégíteni. Ennek mennyisége — a természetes nedvességtől függően — 0—140 l/t termelvény. Gazdaságossági szempontból célszerű a tűzivízhálózatróil ezt biztosítani, ami szintén ivóvíz minőségű; — fejtési hidraulikus tárnok és önjáró biztosító berendezések vízhasználatai. Visszaforgatásos rendszerben történik, 2—5% olajat tartalmazó emulzió formájában. Csak minimális pótvíz igénye van; — lőtt betonos vágatbiztosítás vízhasználata, a biztosított terület nagyságától függ, de nem jelentős mennyiség ; — kőzetszilárdítás, kőzettömítés vízhasználata, mely esetenként igen jelentős lehet. Mennyisége a földtani adottságoktól függ. Itt a vízújrahasználatra nincs mód. Célszerű ipari vízből biztosítani a vízigényt; — biztonsági vízigény — bányatüzek megelőzésére vagy oltására. Tűzoltóvezeték kiépítése általában követelménye, de tűzveszélyes bányákban még iszapvezetéket is ki keli építeni. Ez nem állandó és ritkán jelentkező vízigény, és jellege miatt itt takarékosságról szó sem lehet; — karbantartás vízigénye — jelentéktelen, de a vízkészletet szennyezheti az ilyenkor kikerülő nagymennyiségű olaj; — hűtővízigény — a nagyobb mélységben szükséglet lehet a bányatér hűtése (mobil vagy központi). Jelenleg a vízhűtéses technológiákban többnyire a tűzi-vízhálózatról — egyenes vízhasználattal •— biztosítják az ivóvíz minőségű vizet, amelyet pazarlásnak kell tekinteni. Itt meg kell vizsgálni a hűtővízkör kiépítésének lehetőségeit. Külszíni technológiáknál — Gépkarbantartás, javítás vízhasználata. Főleg a gépmosás jelent nagy igényt. Itt feltétlen meg kell vizsgálni a visszaforgatás lehetőségeit; —- kompresszorhűtés vízhasználata. Túlnyomórészt léghűtéses kompresszorokkal dolgoznak, de a vízhűtés esetén meg kell vizsgálni a visszaforgatás lehetőségeit mind üzembiztonság, mind vízgazdálkodás szempontjából; — kazánházi vízelőkészítés vízigénye nem jelentős. Vízelőkészítését a más iparágakban (villamosenergia) alkalmazott elvek szerint kell megoldani. A szénelőkészítés általában bányaüzemtől független egységben történik. Szénmosás vízigénye 5 m3/t szén. Az olajbányászat vízforgalmára jellemző, hogy olajjal együtt vizet termel ki, viszont vizet sajtol vissza az olajtartó rétegbe. A bányászat kezdeti időszakában viszonylag kevés vizet termelnek ki, amit — szennyezettsége miatt — általában egy másik, nem olajat tároló rétegbe sajtolnak vissza. A rétegenergia csökkenésével a másodlagos, vízbesajtolásos termelési módot alkalmazzák, amikor a kitermelt vizen felül még más vízforrásból származó vízre is szükség van. A termelés végső szakaszában ismét víztöbblet jelentkezik (pl. dunántúli mezők). A bányák vízvédelmével kapcsolatos vízhasználatok A bányaüzemekben három típusú vízvédelmet lehet folytatni: Passzív vízvédelmet, amikor csak a bányatérségbe bejutott víz összegyűjtéséről, elvezetéséről és a külszínre való juttatásáról kell gondoskodni. 2