Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 8. szám

Művészeti tábor a Bodrogon Szemközt a Rákócziak várával, a las­sú, szelíd Bodrogon két tanyhajó áll kikötve. A Környezetvédelmi és Vízgaz­dálkodási Minisztérium Hajói. Egykor a nagy vízi építkezéseken szolgáltak, Tiszalöknél és másutt — munkásszállások voltak. Ma Sárospata­kon horgonyoznak az év nagyobbik felében. Tavasszal felvontatják őket To­kajból és csak ősz vége felé térnek vissza a téli kikötőbe. A tavaszi és nyá­ri hónapokban turisták laknak a két és több személyes kabinokban. Változnak az idők, az egykori építkezések két ta­nújából afféle vízi szálloda lett. Augusztusban egyetemisták, középis­kolások vendégeskedtek a fedélzeten, ötven-hatvan diák, Dunántúlról, Buda­pestről és a folyó túlsó partjáról, Pa­takról. A nemrégiben alakult Berzsenyi Dá­niel Irodalmi és Művészeti Társaság rendhagyó tábort rendezett a Bodrogon és a folyó partján: a társaság ifjú tag­jai itt beszélgettek irodalomról, művé­szetekről, politikáról. írók, politológu­sok, képzőművészek, történészek láto­gattak ide, s tartottak sikeres előadá­sokat. Esténként is volt program a víz­parton. Táncház, irodalmi vetélkedő, filmvetítés. Sok szó esett arról a kulturális kör­nyezetről, amelyben élünk, s amelynek hatásai nem egyszer kedvezőtlenül érintik az ifjabb nemzedéket. A meghívott előadók sokszor emle­gették a kulturális környezetszennyezést. S ha már a környezetszennyezés szóba került, kínálkozott a párhuzam: a tu­datot, az agyakat érő szennyeződés ugyanazon veszélyekkel jár, mint a ter­mészetet érő ártalom. A felelőtlenség, a meggondolatlanság, amely a vizeket, az erdőket megfertőzi, mindenütt tet­ten érhető az életünkben. A két tanyahajó ifjú lakói meg-meg­­mártóztak a folyóban. És fürdés után alig győzték szappanozni magukat — a víz marta a bőrüket, csípte a szemü­ket. Azaz... nem a víz, hanem a Bodrog hátán úszkáló olajfoltok, a ki tudja miféle vegyszerek, és — a fel-feltüne­­dező emberi ürülék. A beszélgetések gyakran idézték Széchenyi Istvánt: kiművelt emberfők kellenek! Olyan ország-, és hazalakók, akik ösztönösen óvják, védik környeze­tüket. A szellemit is, a természetit is. K. Cs, Környezetvédelmi propaganda A Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat a környe­zetvédelmi és vízügyi kiadványok, valamint egyéb tájékoztató és propagandaanyagok (dia-képek, plakátok) terjesztésére és érté­kesítésére létrehozta Terjesztési és Marketing Osztályát, amely a könyvesbolttal együtt a 1051 Budapest V,, Guszev u. 25. szám alatt található. Telefonszáma: 327-739 138 aiŰNLATlIINK: Dr. Ollós Géza: Vízellátás A könyv segítséget nyújt a jövő vízügyi szakembereinek egyetemi képzéséhez, és a gyakorló mérnökök munkájához egyaránt. Ismerteti a külföldi és hazai elméleti kutatások legfontosabb eredményeit, a már jól bevált alkalmazott műszaki megoldásokat. Ára: 320,— Ft Dr. László Ferenc: Környezetvédelem korszerűen A kiadvány korszerű megközelítésben komplex áttekintést ad a környezetvé­delemmel, természeti értékeink megóvásával összefüggő kérdésekről, bemutat­ja azokat az eszközöket, melyek konkrét eligazítást nyújtanak a köryezetvé­­delem terén jelentkező feladatok gyakorlati megoldásához. Ára: 449,— Ft Bős—Nagymaros. Változó Dunatáj A füzet a Magycr Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közösen épített, közös tulajdonú és energetikailag összekapcsolt, egységes rendszert alkotó beruházását, a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszert mutatja be. Betekintést nyújt a vízlépcsővel kapcsolatos környezeti hatásvizsgálatokba, figyelemmel kísérve a munkálatokat az építkezés kezdetétől napjainkig. Ara : 30,— Ft Védett növények Négy részből álló, a védett növények eszmei értékét is feltüntető, színes ki­vitelű plakátsorozat. Ara: 12,— Ft/db Védett madarak Négy részből álló, a madarak eszmei értékét is feltüntető, színes kivitelű plakátsorozat. Ára: 8,— Ft/db Könyvjelző sorozat A védett növények és madarak színes képeivel. A könyvjelzők hátoldalán információk olvashatók a bemutatott növény-, il­letve madárfajról. Ara: 2,— Ft/db Magyarország nemzeti parkjai képekben Nemzeti parkjainkat bemutató 36 dia-képből álló színes dia-sorozat. Ara: 294,— Ft Környezetvédelmi órarend A heti és napirend beírására szolgáló 67X47 cm méretű, színes kivitelű lap. Ára: 30,— Ft A kiadványok és egyéb propagandaanyagok megtekinthetők, megvásárolhatók könyvesboltunkban, vagy postai szállítással megrendelhetők a vállalat címén is: 1368 Budapest, Pf.: 178. Telex: 22-5530 25

Next

/
Thumbnails
Contents