Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 8. szám
Negyedszázada nyílt meg a siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum Amikor az 1988-ban huszonöt esztendős Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum megnyitásának előzményein tekintünk végig, akkor a hazai múzeumügy egyik szakterületének viszontagságos, de nem eredménytelen útjáról is számot kell adnunk. A vízgazdálkodás több mint két évszázados történetének emlékeit a múltban számos alkalommal próbálták már összegyűjteni eleink, de a szándék — többnyire megfelelő lehetőségek és adottságok híján — nem jutott el a megnyugtató megvalósulásig. A megmegújuló igény a vízügyek tudományának természetéből fakadt, hiszen pl. a vízszaibályozásokra vonatkozó tapasztalati következtetéseket csak hosszú időszakokra visszamenő adatok, dokumentumok alapján lehetett leszűrni. A tárgyi és írásos emlékek összegyűjtésére az első igazi alkalmat az ezredéves kiállítás vízügyi bemutatója kínálta, ahol az állami hivatalok és a társulatok festményeik, fényképek, térképek, modellek és makettek segítségével adtak képet a „második honfoglalás" koráról és eredményeiről. A bemutatott gazdag anyagra ma már csak az egykor kiadott díszes albumból és a Magyar Vízügyi Múzeum fénykép- és térképgyűjteményének egyes féltve őrzött darabjaiból tudunk következtetni. A későbbiek során a vízügyi szolgálaton belül különösen a vízrajzi részleg jeleskedett a múlt emlékeinek megőrzésében. Századunk harmincas éveinek elején jelent meg Sajó Elemérnek, a szolgálat akkori nagynevű főnökének egy körlevele, amely egy vízügyi múzeum felállításáról intézkedett a Vízrajzi Intézet kebelén belül. Az évek során szépen gyarapodó gyűjtemény nem is annyira a háborús események, hanem az intézet hányattatott elhelyezési viszonyainak esett áldozatul. A vízügyi műszaki emlékek gyűjtésére és feldolgozására a háborút követő években jó ideig semmiféle intézkedés nem történt. Nem volt ez persze másként az általános műszaki múzeumügy terén sem, míg 1954-ben meg nem alakult az akkori művelődési tárca keretén belül a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoport. A csoport, amelyből később az Országos Műszaki Múzeum fejlődött ki, hatalmas feladatot vállalt az ország műszaki kultúrkincsének (e кultúdeines fellelhető maradékának) felkutatásával, folyamatos összegyűjtésével. Felhívásukra a vízügyi ágazat is nekilendült, s az igazgatóságok segítségével számottevő vízügyi emlékanyag került raktárukba, s később az Országos Műszaki Múzeum gyűjteményébe. Ezzel együtt a vízügyi ágazat akikori vezetőiben (itt elsősorban Dégen Imrét kell megemlíteni) is felmerült egy önálló vízgazdálkodási múzeum létrehozásának gondolata. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Kollégiuma végül 1961-ben határozatot hozott a múzeum felállítására, s ezzel kezdetét vehette az előkészítő munka. Hogy a vízügyi ágazat első vízügytörténeti kiállítása és múzeuma éppen Siófokon nyílt meg a nagyközönség előtt, annak előzményei az ötvenes évekre nyúlnak vissza. Akkoriban tevékenykedett ott a lelkes és tudós Balaton-barát dr. Lukács Károly, a Balatoni Halászati Igazgatóság egykori vezetője. Az ő kezdeményezésére döntött úgy a helyi idegenforgalmi bizottság, hogy a halászati és a hajózási igazgatóság anyagi támogatásával egy elhagyott villaépület négy helyiségében létrehozza a Balaton vízgazdálkodásáról és halászatának történetéről szóló bemutatót. Az 1952-ben megnyílt kiállítás Lukács Károly halálát követően a siófoki tanács közömbössége folytán, alig kétévi fennállás után megszűnt, az összegyűjtött anyag közprédává vált. A szépen fejlődő idegenforgalom láttán a siófoki lokálpatrióták szorgalmazni kezdték egy siófoki Balaton-múzeum létrehozását, s ehhez a mai Sió utcai épületet sikerült a siófoki tanácstól megszerezni. A kiállítás anyagának összegyűjtésére és bemutatására megnyerték a Közlekedési Múzeum akkori főigazgatójának, dr. Mészáros Vincének támogatását, s az ő segítségével 1956-tól a hatvanas évek elejéig több közlekedési tárgyú kiállításnak adott helyet a Sió-parti épület. Ilyen előzmények után következett el az 1963-as esztendő, a Balaton szabályozásának történetében nagy szerepet játszó első siófoki zsilip megépítésének centenáriuma. Ezt a lehetőséget ragadta meg a vízügyi ágazat egy állandó jellegű balatoni vízgazdálkodás-történeti kiállítás megrendezésére. A Közlekedési Múzeum hamar megegyezett az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, amely az épület nagyobb részét kibérelte, s a rendelkezésre álló értékes történeti anyagokból 1963. május 18-án megnyílt a kiállítás. A Múzeum ezen alkalomból vette fel Beszédes József kiváló vízmérnökünk nevét, akinek az épület előtt álló mellszobrát Dégen Imre, a vízügyi szolgálat vezetője avatta fel. Az azóta többször felújított kiállítás a Balaton természeti viszonyait, a tó szabályozása érdekében végzett vízügyi munkálatok történetét, s Siófok TÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY sokáig egyetlen múzeumaként a fürdőváros kialakulását és fejlődését mutatja be. Az önálló gyűjteménnyel nem rendelkező Beszédes-múzeum ma a VGI Magyar Vízügyi Múzeum kiállítóhelyeként működve az elmúlt években több sikeres időszakos kiállítással gazdagította a Balaton déli partjának kulturális életét. Dr. Lukács Károly Az első vízügyi múzeumról szólva a visszapillantást nem lehet anélkül befejezni, hogy fel ne sorolnánk azok neveit, akik a legtöbbet fáradtak negyedszázaddal ezelőtt a múzeum létrejöttéért: dr. Bendefy László, dr. Bernolák Jenő, dr. László Ferenc, Ligeti László, dr. Schilling Ferenc. FEJÉR LÁSZLÓ 21
