Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 6. szám
lyet kell betöltenie az ökonómiának, melyre nem kisebb feladat vár annál, mint hogy járuljon hozzá a természeti értékeik harmóniájának, az újratermelés összhangjának és egyensúlyának fenntartásához, s mindezt oly módon, hogy a természeti adottságokban rejlő gazdasági értékeket felszínre hozza, Ezt a feladatát az ökonómia azonban csalk aikkor tudja teljesíteni, ha kellőképpen tudatosul az a felismerés, hogy a környezetvédelem nem kerete a gazdasági íolyamatoknak, hanem azok immanens része. Ha az ökonómia és az ökológia nincs jó viszonyban, megjelenik a környezeti probléma. Meghatározó alapelviként kell szem előtt tartani: a gazdasági folyamatokat úgy kell lebonyolítani, hogy azok ne befolyásolják károsan természeti értékeink minőségét és a nyersanyag, valamint az energia készletek ésszerű menynyíségi felhasználásával menjenek végbe. Alapvető követelmény a károk megelőzése, miivel azok utólagos rendbehozatala, a bekövetkezett bajok orvoslása egyrészt költségesebb, másrészt gyakran visszafordíthatatlan következményekkel jár. Ennek az elvnek keli iránytűként szolgálnia — a területfejlesztésnél, — az ásványvagyon kitermelésénél, — az ipari, mezőgazdasági és egyéb beruházásoknál, —• a termelő berendezések üzemeltetésénél, stb. mégpedig oly módon, hogy a gazdasági mérlegeléseknél ne csak a közvetlen, hanem a közvetett, valamint a jövőben érvényesülő kihatásokat is vegyük számításba. De mindezeken túlmenően a környezetvédelmi intézkedések realizálásának módozataival, az alkalmazott technikai stb. eszközökkel kapcsolatos mérlegelésnél is érvényesíteni kel! az ökonómiai megfontolásokat. A természeti értékek hasznosításával kapcsolatos következmények gazdasági vizsgálata, illetve a környezeti ártalmaik ökonómiai elemzése a legutóbb időkig nem szerepelt a közgazdasági jellegű vizsgálatok, kutatások tárgykörében, csak napjainkban kezd előtérbe kerülni. Ez bizonyos mértékig azzal magyarázható, hogy korábban a levegő, a víz és a többi természeti elem gyakorlatilag szabad javak voltak, korlátlanul rendelkezésre álltaik. Ezek az elemek nem tartoztak senkinek a tulajdonába, tehát sem használatukért, sem a bennük keletkezett károkért nem kellett senkinek fizetni. Az egykori szabad javaik — a víz, a levegő, a föld, a zajmentes, kedvező életfeltételeket nyújtó környezet — azonban a felgyorsult gazdasági-technikai fejlődés következtében előállt körülmények miatt a felszámítható költséget nem okozó kategóriából átkerültek a csaik jelentős költséggel újratermelhető, tehát nagy társadalmi munkaráfordítást igénylő értékek közé. Ez pedig jelentős gazdasági következménynyel járt. Ha a természeti elemekben keletkezett károk helyreállítása — az eredeti állapot újratermelése — költségként kerül felszámolásra, akkor az a vállalati jövedelem alakulását is befolyásolja. Ennek a ténynek a figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat a nemzeti jövedelem nagyságának megállapításéiban, a fejlesztés eredményeinek értékelésében. Elengedhetetlenül szükséges olyan kantrollszámítás bevezetése — az utóbbi években már clkalmazott számítási módszerek mellett —, mely minden évben megállapítja a nemzeti vagyon-értték különbözetét. Figyelembe veszi a természeti értékeket, a lakosság egészségi állapotában végbement értékcsökkenést, továbbá a helyreállítás, az elővédellmi és a kutatómunkák. ráfordítások értékét. A környezetgazdálkodás révén el kell érnünk: a nemzeti vagyon növekedése olyan módon valósuljon meg, hogy a vagyon környezeti jellegű összetevőinek értéke és ezen ikerésztül állapota egyenként bizonyos meghatározott színt alá rém kerülhet (azaz a vagyonértéket nem a környezeti összetevők rovására igyekszik a gazdaság növelni). A környezetgazdálkodás megfelelően működő rendszeréiben, amikor az egyik ilyen összetevő állapota a meghatározott szint alá kerül, a gazdaság minden haszonszerzési célját félretéve finanszírozza a szint elérését. A szint feltett pedig a társadalom számára a legnagyobb haszonnal bíró megoldásokat keresi. Tehát a környezeti elemek állapotának egy meghatározott szint alá kerülését a kijelölt célt a legkisebb költséggel megvalósító gazdasági gondolkodásmód kíséri, míg a szint felett a meghatározott erőforrással a legnagyobb haszon elérésének elve érvényesül. A környezetg'azdálkodás — miután a környezeti problémák főleg helyi jellegűek — elsősorban alulról fölfelé építkezik. A szintek meghatározónál eleve regionális vagy helyi problémák játsszák a legnagyobb szerepet. (A környezetvédelem tipikusan olyan rendszer, ahol az átlagok és főleg az országos átlagók kis jelentőségűek a védekezés szempontjából.) Makroszinten a környezeti elemek állapota az erőforrás elosztást befolyásolja. A gazdasági mérlegelések rendező elve A gazdasági mérlegeléseknél azt a rendező elvet kell szem előtt tartani, hogy az üzemi, vállalati, intézményi, egyéni, területi érdekeknek összhangban kell lenniök a társadalmi érdekekkel. A magasabb rendű érdekek rovására elért előny sokszoros — számos esetben jóvátehetetlen — károkat idézhet elő. Erre számtalan példát lehetne felsorolni, de tanulságként itt csak két esetet említünk meg. Elsőként a váci vízbázis elszenyeződésére utalunk, melynek hátterében a leszűkített vállalati érdekék húzódtak meg. Itt az történt ugyanis, hogy Vác mellett néhány vegyipari üzem megfelelő előkészítés nélkül olyan hulladékanyagokat deponált (pl. gyógyszermaradványok stb.) melyeik néhány év múlva először a talajt szennyezték el, majd azon keresztül azt a vízbázist, mely az ide telepített vízmüvet táplálta. A szenynyezés olyan mértékű volt, hogy a víz emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált. A kialakult helyzetet több száz millió forintos költséggel lehetett csak elfogadhatóvá tenni, míg Ha a hulladékokat itt elhelyező vállalótok a depóniát szakszerűen alakították volna ki, ez költségkihatáséiban csak töredékét jelentette volna a bekövetkezett baj orvoslásához felhasznált összegnek. Végső fokon tehát a látszólagos vállalati megtakarítások miatt a népgazdaság jelentős terhet volt kénytelen magára vállalni. Másik példaként a Balaton kedvezőtlen vízminőségi helyzetét említjük meg — ez természetesen jóval nagyobb horderejű probléma, mint az előző —, ami ugyancsak a rész-érdekek előtérbe kerülése miatt alakult ki. Amint a gyakorlat mutatja, a bekövetkezett bajok orvoslásának a népgazdaságot terhelő anyagi kihatása jóval felülmúlja azokat az előnyöket, melyekhez a különböző vállalatok, intézmények stb. jutottak a tó értékeinek kiaknázása révén. Ez is meggyőzően igazolja, hogy a költség—haszon kérdésével kapcsolatban nem szabad üzemgazdasági szinten maradni, hanem a következmények költségeit is számításba kell venni. Sokkal olcsóbb előre bekalkulálni a környezetvédelmet, mint utólag kijavítani a károkat. Ahhoz, hogy az érdekek szövevényében szükségessé váló „rendteremtés” eredményeként mindig a magasabbrendű, vagyis az össztársadalmi érdek kerüljön ki győztesen, elsősorban olyan szervezési és gazdasági mechanizmusokat kell működtetni, amelyek ebbe az irányba „húznak” és csak szükségmegoldásként kell a szankciók eszközéhez folyamodni. Természetesen nem mellőzhető a mély társadalmi felelősség sem, amelynek mindenkit vezérelnie kell természeti értékeink megóvásáért. Olyan morális magatartásra van szükség, amely akkor is eligazítást nyújt, amikor adott esetben sem a gazdasági motivációk, sem a jogi eszközök nem nyújtanak megfelelő iránytűt a konkrét cselekvéshez. A környezet-moralitás állandó eleme kell, hogy legyen az emberi tevékenységnek. A megalapozott tettek hosszú távú optimális következményekkel járnak. Minden kis apró tett később felbecsülhetetlen érték lehet. Ugyanakkor a hibás, vagy elmulasztott (kihagyott) tettek, különösen jelentős környezeti kérdések kapcsán, kimeríthetik a társadalom elleni bűntett fogalmát is. A moralitás kérdését itt azért tartottuk szükségesnek felvillantani, mivel számos példa azt igazolja, hogy a környezeti károsodások sok esetben ennek hiánya miatt következtek be. Ez azzal magyarázható, hogy a közösségi tulajdonért való felelősség nálunk még nem mindenkiben alakult ki kellő mértékben. Dr. László Ferenc c. egyetemi tanár 13
