Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 6. szám
Budapest és az agglomeráció A térségi csúcsvízigények időbeli eltolódásának hatása 1. BUDAPEST SZEREPE HAZÁNKBAN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN Magyarország településszerkezeti sajátossága, hogy a főváros, Budapest az ország lakosságának kb. 20%-át jelenti. A gazdasági életben is kiemelkedő szerepet játszik, hiszen a fővárosban gyárak, ipari üzemek sokasága működik. A megállapítások igazak intézményi rendszerünkre is, sőt itt a centralizáltság még lényegesen magasabb fokú, mint más területeken. Budapest állandó lakossága kb. 2,0 millió fő. Az elmúlt két évtizedben a lakásépítési program eredményeként a lakások jelentős része összkomfortos ellátási fokozatú. Az új lakótelepeken a fajlagos vízfogyasztási értékek már igen magasak, esetenként elérik az 1,0 m3/d/lakás értéket. 1.1. Budapest vonzása a közvetlen térségekre A munkahelyek száma — a még mindig érezhető centralizáció hatásaként — lényegesen meghaladja Budapest munkaképes lakosságának számát. Ez a centralizáció különösen érzékelhető a közvetlen térségben, az agglomerációban. Az agglomeráció jellemzője, hogy ún. „alvótelepülések" alakultak ki. A fővárosi nehéz lakáshoz jutási lehetőségek miatt a környező települések lakosszáma jelentős mértékben emelkedett, míg a munkahelyek többnyire Budapesten maradtak. így az ingázás szinte természetessé vált a vonzáskörzetben is. A nem munkaképes lakosság nagy része is ingázik. A diákok a közép- és felsőoktatási intézményekbe utaznak Budapestre. Ezenkívül még meg kell említeni a vásárlási célú ingázókat, valamint a távolabbi vidékekről (pl. Borsod, Nyírség, Hajdúság) a fővárosi munkahelyekre történő ingázást is. Az ingázások a munkanapokon, a hét öt napján történnek Budapest felé. A hétvégeken az agglomerációs települések állandó lakossága, illetve annak jelentős része lakóhelyén tartózkodik. 1.2. A térség Budapestre gyakorolt vonzásának vizsgálata Az ingázás másik iránya a hétvégi utazás, mely a térségben pontosan fordított irányú. A főváros lakossága indul a közeli települések felé. Ezt magyarázza, hogy a Budapest környéki települések természeti adottságaik révén üdülőkörzetté váltak. Ez a megállapítás elsősorban a Dunakanyar, a Soroksári—Dunaág környékére és a Budai-hegység, valamint a Pilis egy részére, Érd körzetére érvényes. Az elmúlt20 évben üdülők sokasága épült fel ezeken a területeken. Az üdülők tulajdonosai természetesen elsősorban a főváros állandó lakói. így a nyári időszakban a budapesti lakosság egy része a környező, agglomerációs településekre vándorol. Az üdülőövezet települései közül néhány feltétlenül megemlítendő. A Dunakanyarban: Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre, Sződliget, Göd, Kisoroszi, Pócsmegyer, Szigetmonostor A Pilisben és a Budai-hegységben: Pomáz, Budakalász, üröm, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Solymár, Nagykovácsi Budapesttől délre: Érd-Érd liget, Taksony, Dunavarsány, Ráckeve, Délegyháza. Természetesen a budapestiek közül sokan a nyári hétvégeket a Balatonon, a Velencei-tónál és az ország egyéb üdülőterületein töltik. Ez ismét csak Budapest ún. „hétvégi lakosszámát” csökkenti. Az utóbbi 10—15 évben tért hódított Magyarországon a kiskertmozgalom is. Ez is azt a tendenciát erősíti, hogy a főváros lakosságának egy része a tavasztól késő őszig terjedő időszakban a hétvégeket kiskertjében tölti. A téma tárgyalásánál az előzőekben vázoltak miatt nem szorítkozhatunk a szorosan vett agglomerációs települések vizsgálatára. Figyelembe kell venni azokat a településeket is, melyek a Budapest környéki üdülőkörzetbe tartoznak: A VÁTI településfejlesztési tervei, koncepciói szerint e térségben a pihenő lakosság két részre tagolható: — tartós üdülő — hétvégi üdülő Az üdülőkörzetben 2000-re előrejelzett adatok szerint: — tartós üdülő: 77 500 fő — hétvégi üdülő: 61 000 fő A tartós üdülőknek természetesen kisebb aránya adódik Budapest lakosságából, míg a hétvégi üdülők döntő többsége ide sorolható. A fenti adatok nem tartalmazzák az ún. zártkerti ingatlanok tulajdonosait, a kiskertmozgalom aktív híveit. Szintén hiányzik ezen adatokból a fővárosi lakosságnak az a része, mely a nyári hétvégek jelentős részét az ország más üdülőterületein tölti. Az ezredfordulóra a számítások szerint Budapest lakosságának 7—8%-a a hétvégeket nem a városban tölti. Ez az adat 150—160 000 főt jelent, melyből közel 100 000 fő a térség településeibe vándorol ki. Budapest hétköznapi lakosszáma viszont mintegy 100 000 fővel nő, a munkahelyre történő beutazások miatt. Természetesen a fenti adatok csak közelítőek, de nagyságrendileg helytállónak tekinthetők. 2. A „KÉTIRÁNYÚ INGÁZÁS” HATÁSA A TÉRSÉG VÍZFELHASZNÁLÁSÁRA 2.1. A főváros vízigényének ingadozása Az előzőekben leírtak természetesen a vízgazdálkodásra, ezen belül elsősorban a vízellátásra is jelentős hatással vannak. A térség lakosságának ingázásával együtt a „vízigények is vándorolnak, ingáznak". Vízellátás szempontjából természetesen a nyári időszak tekinthető mértékadónak, a kiugró csúcsigények ekkor jelentkeznek. Budapestet tekintve a helyzet a következő: A főváros vízfogyasztása a nyári időszakban a maximális. A Fővárosi Vízművek és a FORRÁS vizsgálatai, mérései szerint a csúcsigények az elmúlt időszakban az alábbiak voltak: — nyári hétköznapi csúcs: 1 100 000 m3/d — nyári hétvégi csúcs: 850 000 m3/d Az adatok szerint a nyári csúcsok mindig hétköznapokon jelentkeztek. Ezt magyarázza egyrészt az ipari üzemek, közintézmények hétvégi munkaszünete, másrészt a korábbiakban vázolt lakossági mozgás is. Ezek a tendenciák állandósultak, változásukra nem lehet számítani, sőt az életszínvonal emelkedésével a budapestiek hétvégi kiáramlása tovább fog fokozódni. Hétvégén a csúcsigény Budapesten jelenleg a hétköznapi maximális igénynek 77%-a. A Fővárosi Vízművek „hétvégi szabad kapacitása" kb. 200 000 m3/d. Ez természetesen önkényes és nem teljesen helytálló, mivel a hétközi csúcsok kielégítésében a víztárolók is szerepet játszanak. Az Országos Vízügyi Hivatal 1983-ban tervpályázatot írt ki Közép-Magyarország regionális vízellátására. A pályázati kiírásban meghatározta Budapest távlati vízigényeit is. 4
