Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 4. szám
Hunyó István Halaidra Sok-sok emlékem közül kiválasztok egyet a múlt tárházából, hiszen 25 esztendőn át mellette éltem, vele voltam, mindig nyitott ajtóval fogadott, ha bekopogtattam hozzá, letette ilyenkor írótollát, eltolta maga elől írólapját, amelyen finom gyöngybetűivel írta emlékeit, élményeit, s azt kérdezte: „Hogy vagy, öcskös?" Utoljára múlt év karácsonyán kerestem fel, akkor vittem el neki a róla szóló utolsó riportot. Beszélgettünk. Borral kínált. Emlékeket elevenítettünk fel. Boldogan mesélte: semmi baja, jól érzi magát, csakhát egyre nehezebb felállni, meg leülni, érzi a 93 esztendőt. De ha már feláll, akkor megy, sétál itthon, a szobában. — Sok ám a 93 esztendő — figyelmeztetett. Már talán egy éve is volt, hogy bent járt a szakszervezetben — amelynek 1958 januárjától kezdve az elnöke volt —, én csináltam vele az első interjút, én az utolsót. — Emlékszel, Pista bácsi — kérdeztem karácsonykor —, hogy milyen jó volt egyszer Tokajban? — Nem tudom, melyik találkozásra gondolsz? — hárította el magától a szót, azt akarta, hogy én mondjam el, amit akarok. — Amikor szerkesztő bizottsági értekezletet tartottunk a tanyahajón — feleltem. Elmosolyodott a bajusza alatt. Szerettem a mosolyát. Szerettem bölcs tekintetét. Ahogyan kinézett szemüvege fölött. Ahogyan megszűrte száján a szavakat. — Na, meséljed . . . Talán 1973-ban történt, vagy 1974-et írtunk már? Nem is tudom. De arra emlékszem, hogy kihelyezett szerkesztő bizottsági ülést tartottunk Tokajban, az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság szervezésében, Vezse Sándor közreműködésével az egyik tanyahajón. Mert a kellemest össze akartuk kötni a hasznossal. Mert még soha senki nem tartott találkozót az olvasókkal ilyen romantikus helyen és környezetben. Mert tavasz volt. Május. Annyian jöttünk össze, ahányon csak elfértünk. És Hunya István felállt (milyen furcsa így leírni a nevét, amikor nekem és másoknak is, csak Pista bácsi, vagy jobb esetben Pista bátyám volt!) És beszélni kezdett. Sokan hallották az országban beszélni, szava olyan volt, mint a víz folyása, lassú, nyugodt, folyamatos, csendes, mint mikor egyik hullám lassan éri utál a másikat. És Pista bácsi — a helyhez illően — arról beszélt, hogy mi köti őt a vízhez, a folyóhoz. Beszélt, beszélt, felelevenítve a múltat, beszélt a Körösökről — hiszen a közelükben nőtt fel —, a Tiszáról, beszélt hajdani kubikos emlékeiről, a társakról, akikkel de sokszor tolta a talicskát, beszélt olyan szép szavakkal, hogy csak álméíkodtunk. Egy másik Hunya Istvánt ismertünk meg ott, a tokaji tanyahajón, az emlékezőt, a vallomásos szép szavakkal emlékező embert, aki himnuszt mondott a vizek munkásairól, azokról akik hajdan és most az elemekkel harcolva, dacolva, küzdve és teremtve dolgoztak és dolgoznak. Ha pohár lett volna előttünk, akár pohárköszöntőnek is felfoghattuk volna ezt az ünnepi negyedórát, mert ha Pista bácsi belejött, nehezen hagyta abba. Talán több is volt negyedóránál, egyik mondatát a másikra léptetve, annyira megfogta a jelenlevők szívét, hogy amikor véget ért ez a rögtönzött megemlékezés (amire nem volt még példa a szerkesztő bizottsági ülések történetében), megtapsolták az öreget. Mert magunk között csak így hívtuk: az öreg. Vagy ha nagyon szépen akartuk megtisztelni, így emlegettük: a kisöreg I — Hát te így emlékszel még most is, öcskös? —■ mondta nekem a karácsonyfa alatt, s megsimogatta bajuszát — vélekszem én is, de tudod, nálam mindig könnyen jön a szó és nagyon szerettem a vízügyi embereket. Értéket védenek, és ez nagy szó! És Hunya Pista bácsi nincs többé. Milyen életet hagyott maga mögött! Gyerekként kondás, aztán béres, fiatalon az úri rend ellensége, pap, csendőr ellenfele, aztán viszik a háborúba, fogságba esik, eltelik az új világ eszméivel, a forradalom katonája, hazatér, itthon harcol, aratósztrájkok szervezője, a földmunkásság bátor szószólója. Börtönbe kerül, ír, lázit, nincs helye itthon, s a végén kikerül családjával a Szovjetunióba. És a kinti évek! S amikor hazatér, újra beleveti magát a mozgalomba, a földmunkásság harcosa, szerkeszti a Dózsa Népe című lapot, ír, agitál, szervez, félreállítják. Vagyis sorsa éppen olyan, mint az örök jobbítok sorsa. 1958-ban, a MEDOSZ januári kongresszusán lett a MEDOSZ elnöke. S haláláig betöltötte ezt a tisztséqet. Közkedvelt, szeretett ember volt Hunya István. Az utóbbi időben megcsendesedett utazási láza, egyre kevesebbszer vállalkozott vidéki útra, egyre ritkábban jött be a szakszervezetbe, hogy megnyisson, elnököljön, bölcs szavakat osztogason, mint a kenyeret szokás. Két nappal szeretett felesége halála után belehalt a magányba. A család kívánságára a Farkasréti temetőben temették el, fia és felesége mellé. Sírjánál az egykori harcostársak már nem állhatták ott, de tisztelői, hívei dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkárának szavai kíséretében örök búcsút vettek Hunya Istvántól. Emlékét megőrizzük. Velünk maradsz, Pista bácsi. Takács Tibor Együttműködés 3. piacokon Vízügyi tárgyalások az NDK-ban Berlinben folytatott megbeszéléseket Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke június 1—4. között az NDK környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterével, Hans Reichelt miniszterelnök-helyettessel. A két vízügyi vezető aláírta az OVH és az NDK Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériuma közötti 3. piacokon történő együttműködést. A magyar és NDK-beli vízügyi szervek együttműködnek a fejlődő országokban létesítendő vízellátó és szennyvíztisztító berendezések és létesítmények tervezésében és szállításában. A tárgyalások során Kovács Antal és Hans Reichelt elismerően nyilatkozott a műszaki-tudományos együttműködésről, amely jól szolgálja a két ország közötti vízügyi gazdasági kapcsolatok erősítését. Ennek jó példája a váci Dunamenti Regionális Vízmű által gyártott ADVANCE típusú klórgázadagoló berendezések NDK piacokon történő megjelenése. Megállapították azt is, hogy a magyar és NDK-beli vízügyi szakemberek eredményesen dolgoznak együtt a különböző nemzetközi szervezetekben. A magyar vízügyi küldöttség megismerkedett a baráti ország vízgazdálkodásának kiemelkedő eredményeivel, felkeresett több vízügyi létesítményt. Vízgazdálkodási napok Tiszaföldváron A MÉM, az OVH, a KISZ KB, a Magyar Kereskedelmi Kamara és további kilenc szerv közreműködésével Tiszaföldváron rendezte meg június 18—19-én az Országos Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Napokat. A megnyitón dr. Szabó Béla, a tiszaföldvári Lenin MGTSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Cselétei László akadémikus, a technikának az öntözéses termelésben betöltött szerepéről tartott előadást. Az esemény során nívódíjak átadására is sor került, öntözéses bemutatót és gabonakiállítást tekintettek meg a résztvevők. Megalakult a Magyar Kereskedelmi Kamara vízgazdálkodási tagozata, amelynek nyitó ülésén Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke tartott előadást. 25
