Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 4. szám
A .В kemény kő rendesen előjő az ilyen helyeken, ezeket tűz és eczet által repesztik széjjel, s hogy a benn dolgozó munkásokat a füst és a gőz meg ne fojtsa, az elvált darabokat félmázsás kalapácsokkal verik szét, A kőomladványokat vállaikon viszik ki a bányaüregből éjjel nappal; — a setéiben egyik a másiknak nyújtja, napvilágot csak az utolsó lát. Aztán a hegynek oldalai ásatnak alá, mi egyike a legfárasztóbb munkáknak, mert a tűz és eczet általi elrothasztást itt nem vehetik igénybe; azonban számba sem vehetik a terhes munkát, mert úgy tartják, hogy az arany utáni szomj a legnehezebb. S ha aláásták a hegyet, — következik a hegynek az összeomlasztása, mire a jelt a felvigyázó adja, a nélkül azonban, hogy a számtalan odúban dolgozó munkás tudná. Az összefúrt, aláásott és szétrepesztett hegy emberi fogalmat meghaladó zajjal, morajjal roskad ősze, s a kik ezt okozták, távolról bámulják a természet bukását. — Azonban ez még nem arany, azt sem tudták bizonyosan: hogy tartalmaz-e a hegy aranyat. Ily óriási munka megtételére, annyi akadály leküzdésére elég volt reménye annak, amire vágytak . ..” Hasonló módon alakult a Csetátyé. És a századok, melyek a rómaiak óta lefolytak, meghozták embereiket, kik emberi vágyakkal, emberi természettel bírtak szintén. Ezek mind közreműködtek abban, hogy a Csetátyékat nagyszerűségük mián bámulásunk egyik tárgyává tegyék . . A későbbi aranybányászattal kapcsolatban (múlt század) még okvetlenül kell írnom, idéznem néhány mondatot, hogy az olvasónak némi fogalma legyen róla, hiszen szervesen összefügg az aranymosással és ennek eredményeit is sok esetben befolyásolta. Staubért Ödön ezt írja: „. . . A kivájt követ többnyire gyermekek (karucások) hordják az aknákból a rakodorra (Füllort), honnan a főalagon át ló által vont, vagy ember által taszított kis kocsin jut a szabadba, hol az aranyat nem tartalmazó meddő kőzet (Taubesgestein) rakásra hányatik, az arany tartalmú pedig apróbb darabokra töretvén, a bányabirtokosok között rész szerint szétosztatik. Ha az arany szabadon jő elő, felügyelet alatt érték vagy súly szerint történik az osztozás . . . ... A szétosztott követ, melyben az arany apró szemcsékben találtatik, többnyire lóháton szállítják a zúzdákhoz, melyek éjjel-nappal hangos, de tompa zajjal munkálódnak; az ezekhez szükséges vizet a várds felett fekvő nagyszerű tóból, illetve medencéből nyerik . . . E víztartó a múlt század végén készült, és másfél millió forintba került (a 18. században), mely összeget az állam kölcsönzé. E víztartó-medencze nagyságát eléggé kifejezettnek hiszem az által, ha megemlítem, hogy jó télen és tavasszal annyi vizet képes magába fogadni, hogy a számtalan zúzda 5—6 hónapon át szünet nélkül működhetik. Innen van az, hogy a bányász: „Ha vize van, bort iszik, ha vize nincs, vizet iszik." A zúzdaütő-cölöpjei alatt szétzúzódott kő nagyobb részét elmossa a víz, a használható rész pedig leülepedik, mely üledék tökéletesen olyan színű, mint a Tisza kiöntésénél hátra maradt, s úgynevezett „iszap", ti. zöldesszürke. Ez üledékben arany, ezüst, ón s még több idegen rész találtatik, melyek eltávolítása akként történik, hogy egy maroknyi a tömegből a fateknőbe tétetik (mint az aranymosóknál), melynek fenekén, a víz feletti folytonos ide-oda mozgatás következtében az arany, mint legsúlyosabb rész, leülepedik, de nem egészen tisztán. A végleges tisztítást eszközlendő, az arany vasmozsárban higannyal addig dörzsöltetik, míg a higany az aranynak minden szemecskéjét magához nem ragadja. Ezen művelet után a higany egy vászondarabon átnyomatván az arany, poralakban (?) hátra marad. Az olvasztás a lehető legegyszerűbb módon történik, ui. az aranypor újólag vászondarabba tétetvén, beköttetik, s egy vaskanálba tétetvén, s egy vaskanálba helyezett szén között a tűz felett addig hevíttetik, míg az apró szemcsék felolvadván, egy tömeggé nem egyesülnek. Az olvasztás nem igényel több időt 25—30 percnél . .." Tudjuk, hogy a római birodalomban a tulajdonképpeni kitermelés mellett víztároló medencéket is létesítettek a folyók felső folyásánál, hogy ezekkel biztosítsák az aranymosáshoz szükséges vízmennyiséget aszály idején is. A római hódoltság idejéből származó mesterséges tavakat már a bányászat történetével foglalkozó első kutatók is leírták, például Verespatak, Körösbánya és Nádas környékén. Pantó Dezső szerint az erdélyi aranyászok 45 fokos lejtésű, meredekre állított deszkákon mdssák az aranyat, s ezért igen nagy az aranyveszteségük. Szavait igazolja a régi rajz is, mely az Aranyos völgyében dolgozó aranyászokat mutatja be munkájuk végzése közben. Csakhogy Erdély területe — az aranymosás szempontjából — igen nagy, s tévedés lenne, ha azt állítanám, hogy ott csak a képen látható módon és mosódeszkán végezték az aranymosást. Két rajzon még két erdélyi mosóalkalmatosságot mutatok be. Csakis olyan helyeken használták mindkettőt, ahol a patak vagy a folyó vizét rávezethették a mosópadra, s ez a mód megkímélte az ilyen padokon dolgozó aranyászokat a munka nehezétől, a vízmeregetéstől. A) a — az egyszerűbb mosóalkalmatosság, nem padnak, hanem inkább mosóládának nevezem; b — a vízvezető vályú (hosszában kettéhasított és kivájt fatörzs régente, később már csak egy darab ereszcsatorna; c — vonókapa, húzókapa, amivel az aranyfövenyt ide-oda húzogatják a láda alján; d — egy darab durva posztó vagy vitorlavászon, esetleg háziszőttes, mely — kis lejtéssel — a földön fekszik. B) a — mosóláda; b — vízvezető vályú; c — vonókapák, egyik a kavicsos fövenyre, a másik a már kavicsmentes aranyfövenyre; d — a dunai aranyászok saroglyáját helyettesítő rosta (lyuggatott vaslemezből), minden lemosás után ki kell emelni a mosóládából, hogy az aranyász láthassa a láda alján levő fövenyt; e — lécekre, deszkákra fektetett posztó, vitorlavászon vagy háziszőttes. Szemre bizony eléggé nehézkes alkotmánynak tűnik mindkettő, viszont Erdély több helyén különböznek is az adottságok a Duna mentiektől. Míg itt tiszta fövennyel dolgozik az aranyász, ott bizony sokszor földből, sárból, agyagból mossák ki az aranyat az aranyászok és az aranyásók, s így a vdnókapa a göröngyök szétnyomására is szolgál. N. László Endre 19
