Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 4. szám

A Környezetvédelmi Világnapra

A tapasztalatok azt igazolják, hogy a kiemelkedő eseményeket jelző évfordulók az idő múlásával nem hogy veszítenének jelentőségükből és megkopnának, hanem ellenkezőleg: egyre inkább elgondolkodásra és cselekvésre késztetnek. Ez állapítható meg a Környezetvédelmi Világnappal kapcsolatban is, melyet az ENSZ 27. közgyűlése június 5-ben jelölt meg.

Ez a dátum ismét elérkezett és azt sugallja, hogy tekintsük át környezetvédelmi tennivalóinkat. Megítélésünk szerint célszerűnek látszik ez alkalommal felidéznünk az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Helsinkiben aláírt záróokmányának alábbi megállapításait:

,,A résztvevő államok, megerősítve, hogy a környezet védelme és javítása, valamint a természetvédelem és a természeti erőforrásoknak a ma élő és a jövő nemzedékek érdekében történő ésszerű felhasználása nagy jelentőségű feladat a népek jóléte és valamennyi ország gazdasági fejlődése szempontjából, továbbá, hogy számos környezeti probléma . . . csak szoros nemzetközi együttműködés útján oldható meg hatékonyan, elismerve, hogy minden részt vevő államnak a nemzetközi jog elvei értelmében, az együttműködés szellemében olyan intézkedéseket kell tennie, hogy a területén folyó tevékenység ne okozzon környezeti károsodást más államokban vagy a nemzeti fennhatóság határain kívül eső területeken, úgy ítélve meg, hogy bármilyen környezeti politika akkor lehet csak sikeres, ha a környezet védelmét és javítását a lakosság minden csoportja és az összes társadalmi erő felelőssége tudatában elősegíti. A tapasztalatok szerint a gazdasági fejlődésnek és a műszaki haladásnak összeegyeztethetőnek kell lennie a környezet védelmének, valamint a történelmi és kulturális értékek megőrzésének feladatával, továbbá, hogy megelőző intézkedésekkel lehet a környezeti károsodást a leghatékonyabban elkerülni, valamint, hogy a természeti erőforrások kiaknázása és a velük való gazdálkodás során meg kell őrizni az ökológiai egyensúlyt, egyetértenek különösen a következő együttműködési célokkal:

— hatékonyabbá teszik a környezet védelmére irányuló nemzeti és nemzetközi intézkedéseket az adatgyűjtési és elemzési módszerek egybevetése és ahol célszerű, összehangolása révén, a környezetszennyezés problémáira és a természeti erőforrások ésszerű hasznosítására vonatkozó ismeretek bővítése útján, valamint az információcsere, a fogalmak egyeztetése és a lehetőségekhez képest közös környezetvédelmi terminológia kidolgozása segítségével:

— megteszik a szükséges intézkedéseket a környezetvédelmi politika közelítése és ahol az célszerű és lehetséges, összehangolása érdekében.”

Az idézett sorokból egyértelműen kiolvasható az a felelősség, amely át kell hogy hassa Földünk valamennyi

lakóját környezetünk megóvásáért. Tennivalója ui. mindenkinek van: nemcsak az államigazgatás, a tudományos kutatás, az oktatás, a termelés, a szolgáltatás stb. területén dolgozóknak, hanem minden állampolgárnak. Cselekvő közreműködésre van szükség annak érdekében, hogy megóvjuk létfeltételeinket a magunk és az utánunk következő generációk számára.

A vizek védelme

Köztudomású, hogy a jó minőségű víz létfeltételeink egyik nélkülözhetetlen eleme. Megdöbbentőek azok az adatok, melyek arról tanúskodnak, hogy Földünkön milyen óriási tömegek nem jutnak hozzá az életnek ehhez az ele-, mi szükségletéhez. A harmadik világban lakók fele nem kap jelenleg még megfelelő ivóvizet. A vízellátási gondokat és a fertőzött ivóvíz problémáit súlyosbítja, hogy Földünk számos településén a legelemibb higiéniai követelmények is hiányoznak. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatása szerint valamennyi emberi megbetegedés és káreset 80%-a az ivásra, mosdásra, fürdésre alkalmatlan víztől s az elemi higiéniát nélkülöző emberi környezettől ered.

Mindezek meggyőzően igazolják, milyen meghatározó szerepe van életünkben a jó minőségű víznek. Ezt juttatja kifejezésre Pindaros görög költő és filozófus véleménye is, aki két és félezer esztendővel ezelőtt a következő megállapítást tette: „a víz az összes javak legjobbika.” Ez a megállapítás napjainkra vonatkoztatva is érvényes, sőt jelentősége még fokozódott is, mivel a társadalmi-gazdasági fejlődés hatására, valamint a népesség szaporodása következtében ugrásszerűen megnőttek a vízigények, viszont a hasznosítható vízkészletek csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre.

Fentiekből adódóan a víz értéke, közgazdasági tartalma az utóbbi időben alapvető változáson ment át: a víz már nem tekinthető korlátlanul rendelkezésre áló ingyenes természeti kincsnek. A növekvő vízfelhasználás és vízszennyezés következménye, hogy a könnyebben hasznosítható készletek kimerülnek és ezáltal fokozódnak a vízbeszerzés nehézségei.

A tiszta víz értéke állandóan növekszik, mivel a fokozódó vízigények kielégítése egyre több olyan tudományos, műszaki, biológiai, gazdasági stb. beavatkozást tesz szükségessé, amelyek növekvő anyagi ráfordítást igényelnek. Mindezek parancsolóan megkövetelik hazánkban is a vizek mennyiségi és minőségi védelmét. Ezt a célt szolgálja a Kormány ilyen irányú határozata, amelynek végrehajtása csak társadalmi összefogással oldható meg. Következetes, fegyelmezett, felelősségtől áthatott munkára és magatartásra van szükség ahhoz, hogy a szóban forgó kormányhatározat szellemében kialakított akcióprogramban megjelölt célok maradéktalanul megvalósuljanak. Emlékeztetőül hasznosnak látszik ezekből a célkitűzésekből itt most néhányat felidéznünk:

— minden tevékenység során törekedni kell a friss víz felhasználási arányának ésszerű gazdálkodással elérhető legkisebb mértékére;

— hosszú távon biztosítani kell, hogy mind az emberi tevékenységek, mind pedig az élővilág számára a felhasználási célnak megfelelő minőségű vízkészlet mindenkor rendelkezésre álljon;

— az ivóvíz minőségű felszín alatti vizet csak az ivóvíz, a háztartási, az élelmiszer- és gyógyszeripari, valamint az üzemi szociális célú vízszükségletek kielégítése után szabad más célra felhasználni, a készletek újratermelődésének határáig;

— népgazdasági szinten el kell érni, hogy a vízhasználatok kielégítése érdekében eszközölt ráfordítások gazdaságosak legyenek;

— a vízkészlet területi eloszlása és szennyeződési veszélyeztetettsége alapján, differenciáltan meg kell valósítani a vizek védelmét;

— a tudományos-műszaki fejlődést

olyan irányba kell befolyásolni, hogy az alkalmazásra kerülő anyagok, eszközök, módszerek és létesítmények a vízkészletek kímélését, a környezeti megterhelés csökkentését eredményezzék. *

— a népgazdasági tervezésben, különösen a beruházási döntéseknél, továbbá a közgazdasági szabályozórendszer valamennyi elemének kialakításánál érvényesíteni kell a víztakarékosság és a vízminőség-védelem követelményeit.

Ez a néhány, csak vázlatosan felvillantott célkitűzés jól érzékelteti a tennivalók súlyát és sokrétűségét, amelyek sikeres végrehajtása társadalmi méretű öszefogást igényel. A vízgazdálkodás feladataival hivatásszerűen foglakozó állomány erőfeszítései önmagukban kevésnek bizonyulnak, ha munkájukhoz nem kapják meg a termelés, a szolgáltatás, az államigazgatás, a kutatás, a fejlesztés stb. területén tevékenykedő dolgozóktól a szükséges támogatást. Ennek a támogatásnak arra a felfogásra kell épülnie, hogy a vízzel való takarékos gazdálkodásnak és a vízminőség-védelemnek be kell épülnie a termelési folyamatokba éppen úgy, mint a környezetvédelemnek általában. Ezt az álláspontot juttatta kifejezésre a Környezet és Fejlesztési Világbizottságnak, az ún. Brundtland Bizottságnak a közelmúltban Budapesten megtartott ülése is, hangsúlyozván, hogy a környezetvédelmi politika és a gazdaságpolitika nem létezhet egymástól függetlenül, mivel ezek csak integráltan fejhetik ki hatásukat a kívánt mértékben. Ennek a felfogásnak kell a köztudatban érvényesülnie, szemben azzal a nézettel, amely a környezetvédelemmel összefüggő tennivalókat és anyagi kihatásokat csupán tehertételként kezeli.

L. F.

12