Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)

1986 / 8. szám

A Szovjetunió V\ Össz-szövetségi Hidrológiai Kongresszusáról A Szovjetunió Hidrometeorológiai és Környezetellenőrzési Állami Bizottsága, a SZU Tudományos Akadémiája, az össz-szövetségi Meliorációs és Vízgaz­dálkodási Minisztériuma, és számos más szervezet 1986. október 20—24. között megszervezte Leningrádban az V. össz-szövetségi Kongresszust. A kongresszusra meghívást kapott szinte valamennyi szocialista ország hidrológiai kutató intézetének vezetője, az UNESCO keretében folyó Nemzetközi Hidrológiai Program nemzeti tanácsá­nak vezetői és több nemzetközi szer­vezet, mint a Meteorológiai Világszer­vezet, az UNESCO, valamint a Nem­zetközi Hidrológiai Szövetség vezető képviselői. A kongresszus vendége volt Kovács Antal államtitkár, az OVH el­nöke, és kísérőként részt vett dr. Goda László, a VITUKI Vízrajzi Intézetének igazgatója és dr. Máté Béla OVH osztályvezető. A konrgesszuson részt vett mintegy ezerötszáz szovjet és ötven külföldi szakember. A Szovjetunióban ez az a fórum, amely jelentős időszakban (az előző, IV. Kongresszus 1973-ban volt) a víz­ügyi tudományok terén felhalmozódott tudományos kutatási és gyakorlati eredményeket összegezi és megjelöli a fejlesztés főbb irányait. Kovács Antal elvtárs az elnökségben foglalt helyet és a szocialista orszá­gokból érkezett küldöttségek nevében üdvözlő beszédet mondott. A kongresszus bevezető előadásai olyan átfogó témákról szóltak, mint a hidrológia főbb eredményei és a fej­lesztés irányai, a hidrológiai észlelés fejlesztése, a SZU vízkészletei és a víz­zel való ellátottsága jelenleg és a jövőben, a SZU főbb vízügyi problé­mái, a vízminőség ellenőrzése és védel­me, a hidrológiai előrejelzés, a le­folyás számítási módszerei, a meliorá­ció hidrológiai megalapozása, meder­változás és erózió, tavak és tározók komplex hasznosítása, a hidrológus szakemberképzés. A kongresszus hangulatát az éles hangú viták jellemezték. A társadalmi közvéleményt tükrözték azok a felszó­lalások, amelyek megalapozatlannak tartották az északi folyóknak a Volga vízgyűjtőjébe, a szibériai folyóknak Közép-Azsiába való átvezetését és amelyekkel kapcsolatosan a tervezési­építési munkákat az SZKB KB határo­zata alapján leállították. Keményen bí­rálták a Duna—Dnyeper csatorna épí­tését, amely értékes mezőgazdasági területeket tett tönkre. Ugyancsak hely­telennek és megalapozatlannak tar­tották Leningrad épülő árvízvédelmi művét. Az összefoglaló előadások ugyanak­kor |azt bizonyították, hogy bizonyos intézkedésekkel, mint a víztakarékos technológiák alkalmazása, a hálózati veszteségek csökkentése, a földmedrű csatornák vízzáró burkolattal való el­látása stb. valóban csökkenthető a vízfogyasztás, de a vízkészletek fel­­használása már ma is olyan mértékű, hogy a SZU európai részének déli te­rületei, főleg a Volga vízgyűjtője és Közép-Azsia sivatagi és félsivatagi igen nagy kiterjedésű területei hosszú tá­von (10—30 év távlatában) már nem fejleszthetők jelentős mennyiségű víz­­átvezetés nélkül. Az Aral-tó vízszint­jének gyors csökkenése a környező terület elsivatagosodását elősegíti és az ebből származó (éves kár több száz millió rubel. Nem beszélve arról, hogy a közép-ázsiai köztársaságok között jelenleg is nagy feszültséget okoz a vízkészletek szétosztása. A rendelke­zésre álló vízkészleteket már felhasz­nálták és fejleszteni csak a szibériai folyókból való vízátvezetés után tud­nak. Elismerték azt is, hogy a, várható környezeti hatásokat mélyebben kell tanulmányozni, és olyan műszaki meg­oldásokat kell találni, amelyek a ká­ros következményeket a minimumra csökkentik. A plenáris ülésen Kovács Antal ál­lamtitkár elvtárs előadást tartott ,,Viz­­minőség-védelem Magyarországon” címmel. Előadásában kifejtette, hogy a fejlett világban a természeti erő­források, között a víz igénybevétele és terhelése olyan mértékű, hogy az egyes helyeken megközelítette, másutt pedig már átlépte az ökológiai egyen­súly kritikus pontját. Felhívta a figyel­met a tudományok szerepére, hogy választ és ^megoldást adjanak korunk égető problémáira. Ismertette a Bős— Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesíté­sével kapcsolatos hazai tapasztalato­kat, főleg, ami annak ökológiai hatá­sát illeti. Számos tudományág bevonásával el­készült az a hatástanulmány, amely komplexen vizsgálja a létesítmény kör­nyezetre gyakorolt hatását és műszaki megoldásokkal a negatív következmé­nyeket minimálisra csökkenti. Nagy érdeklődést váltottak ki a köz­­gazdasági szabályozók alkalmazásának hazai tapasztalatairól elmondottak. A SZU-ban régóta vitatkoznak a vízdíj és a szennyvízbírság bevezetéséről. Több szovjet szakértő járt már nálunk a tapasztalatok tanulmányozása cél­jából. Végül hangsúlyozta a társadalmi közvélemény alakításának fontosságát. Nagy térségű, a környezetet erősen befolyásoló munkák előkészítése során a közvéleményt arra fel kell készíteni, szakszerű magyarázattal meg kell nyerni annak támogatására. Ezen mun­ka hiányosságát tükrözi az irodalmi la­pokban megjelenő bíráló, aggódó, ké­telkedő cikkek sora. A kongresszus nyolc szekcióban foly­tatta a munkáját, amelyekben kemény viták hangzottak el a nagytérségi be­avatkozásokról és a vízügyi tudomá­nyok részterületeiről egyaránt. A kongresszus anyagai alapján rövi­den ismertetjük a SZU vízgazdálkodá­sának néhány főbb globális problé­máját. Vízkészlet szempontjából a SZU a világon második helyet foglalja el (az első helyen Brazília áll) 4740 km3/év megújuló vízkészlettel, amely a világ vízkészletének mintegy 10%-át teszi ki. Az egységnyi területre jutó fajlagos vízkészlet szempontjából már szeré­nyebb helyet foglal el, mivel az mind­össze egyötöde Brazília, egyhatoda Norvégia, egyötöde Jugoszlávia fajla­gos vízkészletének. Az egységnyi területre jutó vízkész­let a SZU-ban 200 ezer m3/év, amely közel azonos az USA és Kína fajla­gos vízkészletével. A SZU vízkészleteinek a térben és időben való eloszlása rendkívül szél­sőséges. A vízkészletek 64%-a az Észa­ki Jeges-tengerbe, 18%-a a Csendes­óceánba ömlik. A Jeniszej, Ob, Léna és Amur folyók a vízkészletek 40%-át adják, míg a legnagyobb vízigényű déli területeken a vízkészletek 20%-a képződik. A SZU területének többségén az éves lefolyás alapvetően tavasszal kép­ződik. így az északi folyóknál a tava­szi 2—3 hónap alatt az összes lefolyás 50—60%, míg a déli. folyóknál 75%, a kisvízi nyári, időszakban pedig mind­össze 5—10% képződik. A kiegyenlítés főleg tározás útján történik, az utóbbi harminc év alatt megépült tározók tér­fogata kb. ezer km3. A vízkészletfelhasználás a SZU-ban egyre növekszik, jelenleg ez 290 km3/ év, amely a 4740 km3/év vízkészlethez képest nem jelentős (6,8%). Ennek a területi és vízgyűjtőnkénti eloszlása már kedvezőtlenebb képet ad. A víz­felhasználás a Volga vízgyűjtőjében 6,5%, a Donnál 27%, a Dnyepernél 27%, míg a Szir-Darja és Amu-Darja teljesen felhasználásra kerülnek. Több vízgyűjtőn már az évszázados tartalékokat használják, ebből szárma­zik a Káspi és az Arai tenger, vala­mint a Szeván tó vízszintjének jelentős csökkenése. A vízhiányos területeken sürgősen megoldandó feladat a vízveszteségek csökkentése. Egyedül az Amu-darjából kivett vízmenyiségnek mintegy fele (17 km3) elvész a csatornák szivárgása miatt. Ez pedig megközelíti az Ob fo­lyóból való átvezetés tervezett meny­­nyiségét. Az emberi tevékenység hatására je­lentős éghajlat változást jeleznek elő­re, ami viszont hatással lesz a várha­2

Next

/
Thumbnails
Contents