Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 7. szám
A Módunkéi Vízlépcső hatása a pöstyéni gyógyfürdőre Д szlovákiai Vág folyó komplex hasznosítása keretében 1960-ban helyezték üzembe a Madunicei Vízlépcsőt. Bár a szakemberek évtizedes tapasztalatokkal rendelkeztek a Vágón üzemelő vízlépcsők környezeti hatásairól,, mégis a megszokottnál is nagyobb körültekintéssel láttak hözZá a vízlépcső és létesítményei tervezéséhez. A megkülönböztetett figyelem érthető volt, hiszen a tervezett vízlépcső közvetlen szomszédságában helyezkedtek el a világhírű pöstyéni gyógyfürdő és annak pótolhatatlan termálvíz forrásai. Az 1958—60. között megépült Madunicei Vízlépcső kivitelezésével egyidőben végezték azt a Csehszlovákiában is még újszerű munkát, amellyel az akkor már több évtizede használatban levő termál gyógyforrásokat védték meg a duzzasztás hatására megemelkedő talajvíz hatásaitól. Az azóta eltelt 25 év egyértelműen bizonyította, hogy a pozsonyi Hydroconsult-Hydroprojekt tervezői által alkalmazott megoldás nemcsak megőrizte a pótolhatatalan gyógyforrások vizét, hanem a gyógyvíz hozamának növelésével lehetővé tette a pöstyéni gyógyfürdő komplexum bővítését is. A vízlépcső építése előtt a források max. hőmérséklete kb 60 °C, hozamuk kb. 30 l/s volt. A források egy nagy átmérőjű kút körül helyezkedtek el, amelynek mélysége 7,5 m. A termál források környezetében a talajvízszint termál boltozatot képezett, melynek a kiemelkedése a környezethez képest kb. 70 cm volt. A boltozat magassága a Vág vízállásától függött. A Vág alacsony vízállása esetén a források környékén számos másodlagos forrás jött létre, amelyek a kavicsos kőzetben feloszlottak és Így a fcforrás hozama és a víz hőmérséklete is csökkent. A folyó magas vízállása esetén a termál boltozat a Vág folyóból kiszjvárgott hideg víz miatt leszorult és a gyógyforrás hőmérséklete 40 °C-ra is lecsökkent. Feljegyeztek 20 °C-t is elérő hőmérsékletcsökkenést. A Vág magas vízállása esetén — árvíz idején — szünetelt a fürdő üzemeltetése. Csak bizonyos vízállásoknál koncentrálódott úgy a termálvíz-kiáramlás, hogy a boltozat környékén a hozam növekedett, a hőmérséklet 65 °C körül állandósult, vegyi összetétele a névlegesnek megfelelt és alkalmazásra megfelelő volt. A Prágai Károly Egyetem professzora, Hynie balneológus, geológus és hidrogeológus tipikus termális szifonként írta le a termál források természeti jelenségét. A csapadékból származó víz a közeli hegyekből a kristályos képződményeken keresztül 1500— 2000 m mélyre jut le a Vág völgye alá. A szivárgás során felmelegszik, különböző sókat old ki és kénhidrogént vesz fel. A termálvíz a törési hasadékokon keresztül jut nagy mélységből felfelé a Vág völgyébe. Az emelkedés mozgató ereje a hidrosztatikus nyomás, amelyet az alacsonyan fekvő kiömlési ág torkolata és a magasról leereszkedő víz szintje közötti magasságkülönbség okoz a forrásrendszeren belül. A termálvíz szintje a kavicsos rétegben elhelyezkedő forrásnál nagyon érzékenyen függ a Vág felszíni vizének hidrosztatikus nyomásától. A Vág folyón létesítendő vízlépcső duzzasztott vízszintjét — sok tanulmány és szakvélemény alapján — 1,0—1,5 m-rel a termál forrás környékén levő talajvíz optimális szintje fölé tervezték. Ellenintézkedések nélkül — azaz a forrásokat védő létesítmény megvalósítása nélkül — a termálvíz boltozata a duzzasztóműből átszivárgó, magasszintű hideg víz hatására megszűnne. A forrás hozama, hőmérséklete és vegyi összetétele is alkalmatlanná válna gyógyításra. A hőrendszer és a termálvíz áramlásának megismerése végett az érdekelt területen 90 megfigyelő szondát telepítettek, amelyek segítségével hőmérsékletet, a föld alatti termálvíz szintjét mérték, először naponta kétszer, az árvizek alatt naponta háromszor, és grafikusan ábrázolták. E megfigyelő rendszer legnagyobb részét a vízlépcső felépítése után is megtartották az ellenőrzés érdekében, és azóta is folyamatosan — immár 25 éve — naponta egyszeri mérést végeznek rajta. A pozsonyi Hydroconsult (régebben Hydroprojekt) az 1954—58-as években két változatban dolgozta ki a gyógyvizek védelmét. Az első változat lényege a talajvízszint optimális stabilizálása volt, a forrás környékén talajcső rendszer segítségével, a másik változat a vági Vizek és a termál vizek teljes elkülönítésén alapult, egy vízzáró, Larssenrendszerű szádfallal. Abban az időben még a csehszlovák építőipar nem rendelkezett ilyen rendszerre1!. A megvalósításhoz a talajcső rendszert javasló változatot választották ki, amelynek célja a Vág víztározójából származó átszivárgó víz elvezetése volt gravitációs úton, a védett területen kívülre. Ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy a termál források tetületén olyan talajvíz mechanizmus maradjon meg, amilyen a vízlépcső építése előtt volt. A vízelvezető talajcső hosszúsága kb. 700 m. A talajcső szerkezete öt önálló, 30—60 cm átmérőjű ágból áll, melyek egy közös, 80—120 cm-es gyűjtő csatornába vezetnek. A csatorna a 26
