Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 1. szám
A szennyvizek mezőgazdasági hasznosítása területén intenzívebb előrelépés szükséges. A nemzetközi és hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a kommunális szennyvizek többsége és néhány élelmiszeripari szennyvíz leggazdaságosabb hasznosítási formája a mezőgazdasági termelés körfolyamatába való visszavezetés. A hazánkban megépített kísérleti telepek több éves üzeme meggyőző bizonyítékokkal szolgál a módszer hasznosságára és szennyvíztermelő és hasznosító kölcsönös előnyére. Ugyanakkor az ország nem minden területén van lehetőség öntözővíz igénybevételére, tehát a szennyvízhasznosítás a vízpótlás egyik formája is. Az agronómiái, műszaki feltételek nagyrészt kialakultak, bár e téren a K-j-F tevékenység sohasem lehet befejezett. A tennivalók a jogi és közgazdasági szabályozás területén vannak. Rövid időn belül — a korábban létesített kísérleti telepek tapasztalatai alapján — a szennyvizet felhasználó mezőgazdasági üzemek részére kedvező beruházási feltételeket, valamint a felhasznált szennyvíz mennyisége után olyan érdekeltségi rendszert kell meghatározni, ami a fogadó üzemek vállalkozási szándékát növeli. Személyi, szervezeti feltételek: Minden célkitűzés, terv, csak akkor teljesülhet időben és megfelelő színvonalon, ha a megfelelő szakmai felkészültségű szakemberek rendelkezésére állnak. Az öntözéses gazdálkodás irányítói posztjaira szakmérnök, mérnök, üzemmérnök szakemberek kellenek. A vízügyi ágazat mezőgazdasági vízhasznosítási feladatokat ellátó szakember állománya jól képzett. A mérnök-üzemmérnök képzés bázisán hosszú múltra tekintenek vissza. A szakmérnöki igényt a Gödöllői, Debreceni és 1986-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen folyó posztgraduális képzés biztosítja. A vízkormányzó szakmunkásképzés a Tiszamenti Regionális Vízműnél évek óta magas színvonalon folyik. Kialakult a felső- és középfokú szakembereink ötévenkénti továbbképzésének rendszere is. A mezőgazdaság területén a képzési bázisok megfelelő számú és színvonalú szakembert biztosítanak, hiányosság inkább abban jelentkezik, hogy nem minden gazdaság alkalmaz szakmérnököt, mérnököt irányítói poszton, ahol ez — az öntözésre berendezett terület mérete alapján — indokolt lenne. Ott, ahol rendelkezésre áll a szakember, sem mindig van döntő szava az ágazat irányításában. Problémásabb a helyzet a végrehajtó szakmunkás, betanított munkás szinten, mivel nagy a fluktuáció, ami az öntözés évenkénti szükségességével, a fejlesztés hullámzó mértékével van összhangban. Ez a helyzet csak akkor fog gyökeresen megváltozni, amikor a komplex térségi meliorációs feladatok egy-egy üzemben megvalósulnak és az üzemen belüli vízgazdálkodás teljes éves munkája a végrehajtásban is igényel egy állandó „törzs” létszámot. Csak ez a komplexitás vezethet el az állandó üzemi meliorációs szervezet kialakításához. Addig, ameddig nem foglalkozunk valós súlyának megfelelően a lehullott csapadékkal való okszerű gazdálkodással, mint az üzemi vízgazdálkodás jövőben is alapvető elemével és mindazon technológiai elemekkel, ami ezt — a növény ökológiai igényének kielégítése irányában — optimálisan formálja (öntözés, vízrendezés stb.), addig nem is lehet jól működő személyi, szervezeti hátteret kialakítani. Az üzemi szervezet kialakítására vonatkozó tudományos színvonalú ajánlások rendelkezésre állnak, bátrabban kell alkalmazni mindenkor azt a formáját, amelyik az üzem adottságainak legjobban megfelel, figyelembe véve e téren is a fejlődés lehetőségét. Nagy szerepük van és lesz a jövőben is a termelési rendszereknek, a „Mezőviz”-nek az üzemi vízgazdálkodás személyi és szervezeti kialakításában, aminek alapját a termelési technológiákban kell megalapozni, mégpedig az üzemi adottságok, lehetőségek és célkitűzések függvényében — differenciáltan. Helyzetünk elemzése, a legszükségesebb feltételrendszer felvázolása alapján, reálisan — ismerve népgazdasági, vállalati szintű nehézségeinket — milyen programot tűzhetünk magunk elé? A MÉM felmérte a mezőgazdasági üzemek VII. ötéves tervi öntözésfejlesztési szándékát, amely szerint 100 ezer ha-on terveznek fejlesztést, amiből 89 ezer ha fejlesztés új főművet igényel. A MÉM—OVH a beérkezett igényeket sorolta. A sorolás alapján a fejlesztés népgazdasági megítélése 75 ezer ha területre kedvező, melyből 65 ezer ha-on új főmű igény jelentkezik. Sajnos ez nem támasztja alá azt a korábbi népgazdasági célkitűzést, hogy elsősorban ott kerüljön sor öntözésfejlesztésre, ahol a főműveinknek szabad kapacitása van, illetve a vízbeszerzés új főmű nélkül biztosítható. A mezőgazdasági üzemek VII. ötéves tervi fejlesztési igényét kielégítő 65 ezer ha új főművi létesítésének a VII. ötéves terv kezdetén nincs meg a pénzügyi beruházási fedezete. Ezért várhatóan a tervidőszak elején a fejlesztés lassú ütemű lesz, amit a rekonstrukció ütemének és mértékének kell pótolni. Alapvetően rögzíteni kell, hogy az öntözéses gazdálkodás területén is, mint sok más területen a népgazdaságban a szükségesség oldaláról kell kiindulni, de azt a mindenkori lehetőségeinkkel ütköztetve kell az adott időszakra vonatkozó optimumot megható rozni. Ez azt jelenti, hogy nem „ringathatjuk” magunkat olyan elképzelésben, hogy az elmúlt tervidőszakban elmaradt öntözés fejlesztéseket rövid idő alatt pótolni fogjuk. Ennek nemcsak népgazdasági, de üzemi feltétel rendszere sem adott. Reális viszont az a terv, hogy 1986— 90 között: — tovább folytassuk a főművek rendszerszemléletű rekonstrukcióját, — megállítsuk az öntözési kapacitás további csökkenését, ennek keretében a mintegy 300 ezer ha berendezett terület 30—40%-°t, rekonsrukció keretében magas színvonalú munka, energia-, és víztakarékos berendezéssel cseréljük fel. E szempontok közül a munkaerő takarékosságra való törekvés elsődleges, mivel a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy mezőgazdasági üzemeinkben a meglevő öntözési lehetőségek hasznosításának fő akadálya az öntözési idényben levő munkaerő hiány. A rekonstrukció kiemelten a mobil esőztető berendezéseket érinti, de megkezdődik a telepszerű öntözési kapacitások rekonstrukciója is. — 40—45 ezer ha területen kerüljön sor fejlesztésre — döntően mobil és negyedstabil rendszerben, — 2—3 ezer ha területen továbbfejlődjön a csepegtető öntözés. E tervcél realizálása népgazdasági és vállalati pénzügyi forrásokat figyelembe véve többet igényel, mint amit 1981—85 között e célra fordítottunk. Tudnunk kell, hogy e célkitűzés is csak akkor teljesülhet, ha az öntözéses gazdálkodás komplex feltétel rendszerét a közgazdasági feltételeken túlmenően (ipari háttér, tervezői kapacitás, agrotechnikai követelmények, szemléleti hiányosságok felszámolása, szakember létszám stb.) sikerül biztosítani. Ez magas színvonalú, célirányos tevékenységet kíván szakembereinktől. A nagyobb mértékű továbblépés alapfeltétele, hogy bizonyítani tudjuk objektiven az öntözéses gazdálkodás hazai létjogosultságát, eredményességét. A továbblépéshez a szándék meg van — az elmúlt időszak elemzése alapján — gazdag és széles körű tapasztalatokkal, jól képzett mezőgazdasági és vízügyi szakember állománynyal rendelkezünk. Bízunk abban, hogy az öntözéses gazdálkodás hazai fejlődésének mennyiségileg és minőségileg is új szakasza előtt állunk. dr. Szilárd György Tisztújítás a „FORRÚS”-nál Gyulán a városi tanács dísztermében a közelmúltban tartotta jubileumi tisztújító országos értekezletét a 15 évvel ezelőtt megalakult „FORRÁS” Országos Vízgazdálkodási Egyesülés. Az eseményen jelen volt dr. Varga Miklós, az OVH elnökhelyettese is, aki felszólalt a tanácskozáson, s egyebek között arról is szólt, milyen fejlesztéseket kell megvalósítani a lakosság egészséges ivóvizének biztosításához és a csatornahálózat fejlesztéséhez. A Gyulán rendezett tanácskozáson került sor a tisztújításra is. Megválasztották az egyesülés igazgatóságát, elnökének Bendicsek Józsefet. Az ellenőrző bizottság elnöke Pálfalvi Kálmán lett. A műszaki bizottságot Makrai Mihály, a közgazdaságit Weininger Attila, az oktatási bizottságot Nagypataki Imre, a jogi bizottságot dr. Takács Antal irányítja a jövőben. 9
