Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1985 / 2. szám

ZIEGLER KÁROLY

(1898 — 1985)

Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára 1985. február 19-én ZIEGLER KAROLY gyémántdiplomás mérnököt, ny. vízügyi főigazgatóhelyettest, a Magyar Hirológiai Társaság tiszteletbeli tagját, aki hosszú évtizedeken át dolgozott és harcolt a magyar vízügyi szolgálatért.

Ott volt azok között, akik átvették a „stafétabotot" a magyar vízgazdálkodás történelmének nagyjaitól: Vásárhelyiéktől és Kvassayéktól. „A század sodrában” című, közelmúltban megjelent könyv így emlékezik századunk nagy vízimérnökeire, akiknek egyik nagy egyénisége volt Ziegler Károly is:

„Végig küzdötték a huszadik századot. Sokan közülük szinte egyidősek a századdal. Mindnyájan szolgálták a magyar vízügyet a két világháború között, s mindnyájan a kezüket, a tudásukat adták a felszabadulás után az új Magyarország megteremtéséhez.”

Ziegler Károly 1898-ban Kolozsvárott született. Ifjúságát Marosvásárhelyen töltötte és itt is érettségizett. Édesapja városi tisztiorvos volt. Hatan váltak testvérek! Édesanyja korai halála és édesapjának katonai szolgálata miatt 2 évig a „16 éves tanulóra” maradt öt öccsének nevelési gondja.

Középiskolás korában a fizika, a csillagászat és az építészet érdekelte. Az egyetemen a statika, a hídépítés tetszett a legjobban. Ahogy elkezdte 1916-ban egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, katonai szolgálata miatt két évre abba kellett hagynia a tanulást.

Egyetemi tanulmányai alatt (1919— 1924) munkát vállalt, mert hazulról támogatást nem várhatott. Kezdetben mint „műszaki megbízott” az újpesti lakáshivatalban dolgozott, majd belekóstolt a földmérésbe is. 1924. év elején szerezte meg általános mérnöki oklevelét.

Bár Vásárhelyen még arról álmodott, hogy építőmérnök lesz, a tiszta véletlen mégis a „vizekhez" fordította. így került Szekszárdra. A pályakezdésre így emlékezett:

.......Az egyik ismerősömtől hallottam

1924-ben, hogy Szekszárdon az ármentesítő társulatnál meghirdették a szakaszmérnöki állást. Szekszárdi lakos lettem tizenhét esztendőre. És itt szerettem meg a vízügyi szolgálatot. Itt jöttem rá, mennyi cselekvési lehetőség nyílik a gondolkodni akaró, bátor szakaszmérnök előtt, milyen sok férfias próbát kínál ez a pálya ..."

Egy személyben végezte Szekszárd térségében hosszú éveken át a nagy belvízrekonstrukció tervezését, a szervezést, az építkezés vezetését, a munkabér elszámolását. Egy-egy nap harminc-negyven kilométert is gyalogolnia kelllett. A napi 10—12 óra munka mellett jutott még ideje a rendszeres sportolásra is.

1941—1948-ig a Hosszúfoki Armentesítő Társulat igazgató főmérnöke volt Békésen. Az 1940. és 1942. évi belvizek tapasztalatai alapján elkészítette a társulat belvízrendezése teljes rekonstrukciójának terveit. Az építést is megkezdte, de befejezésre csak 1948 után került sor. 1942. évtől nagyszabású öntözésfejlesztésbe kezdtek. Kezdeményezésére indult meg a GORUP-féle öntöző szivattyúk gyártása, majd ezekkel ő építette az első teleszkópcsöves, és az első úszótestekre szerelt vízkivételi öntözőszivattyú bendezést. A komplex vízhasznosítás érdekében a halászati felügyelőséget is elvállalta, hogy a Körösök kubikgödreiben pontyivadékok nevelését végezze. A II. világháborúban (1940., 1941. és 1942. években) hosszabb-rövidebb ideig — megszakítva felelősségteljes és jelentős volumenű munkát — belföldön katonai szolgálatot teljesített.

A vízügyek államosítása után 1949- ben a Szolnoki Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Kirendeltséget vezette. 1950- ben a Gyulai Vízgazdálkodási Körzet

vezetője volt. Itt kormánymegbízottként irányította a nagy szárazság miatt szükségessé vált vízkorlátozást. 1951- ben újra Szolnokra került az ottani Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal főmérnökeként. 1952 januárban a KPM Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Osztályának vezetésére kapott megbízást és Budapestre költözött.

1953-ban megalakult az Országos Vízügyi Főigazgatóság, ahol ugyancsak vízrendezési és vízkárelhárítási ügyek irányítója lett. 1957-ben a Vízrendezési Főosztály vezetőjévé nevezték ki. 1958- tól 1960. év végéig az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének helyettese volt. 1961. január 1-től — saját kérésére — vonult nyugdíjba.

Mint vízügyi főigazgatóhelyettes tevékenyen részt vett a nemzetközi vízügyi kapcsolatok (együttműködések) szervezésében. A magyar—román vízügyi bizottságban kormánymeghatalmazott volt, és részt vett a szovjet, a csehszlovák, az osztrák kétoldalú vízügyi bizottságok munkájában.

Aktív szakmai pályafutását befejezve, hosszú éveken át folyamatosan az Országos Vízügyi Hivatal szakértőjeként és a Vízügyi Műszaki Tudományos Tanács tagjaként végzett igen hasznos munkát.

Több mint fél évszázadon át a vízdazdálkodásnak számos szakterületét művelte kiváló elméleti felkészültséggel és szinte páratlan gyakorilati tapasztalattal. Szakmai érdemei és emberi tulajdonságai elismeréséül számos magas kitüntetésben részesült. 1956-ban a Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1954-ben és 1958-ban a Munkaérdemrend arany fokozata kitüntetést, 1965- ben a Munkaérdemrend ezüst fokozata kitüntetést, 1955-ben és 1957-ben a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója jelvényt, 1975-ben a Vásárhelyi Pál díjat adományozták részére, 1984 őszén pedig — a gyémántdiplomával egyidejűleg — a „Kiváló Munkáért" kitüntetést kapta.

Munkásságának széles körű társadalmi megbecsülését jelenti, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság 1966-ban a Társaság tiszteleti tagjává választotta.

Értékes műszaki és vízgazdálkodásszervezési tapasztalatait több szakmai és társadalmi bizottságban, tudományos egyesületekben osztotta meg a vízügyi szolgálat körével. Egyedül ritkán „jelentkezett” szakíróként, de számos jelentős „kollektív" tanulmány, koncepció, szakkönyv értékét növeli személyes közreműködése.

Ziegler Károly nyugdíjas éveinek is kitöltötte minden percét. Hosszú évek óta özvegyen élt. Sok boldog időt töltött fia és leánya családjával, unokáival és dédunokáival. Járatta a szakfolyóiratokat, továbbra is fáradhatatlanul vett részt a Magyar Hidroliógiai Társaság munkájában.

Rendszeresen ellátogatott a Nyugdíjas Klubba, melynek egyik alapító tagja és 1970 óta elnöke volt. Elsősorban az ő érdeme, hogy a nyugdíjasoknak állandó otthona lett — ahogy ő nevezte: „otthonos fészke" —, ahol a régi vízügyesek — néhányon 80 éven felüliek — rendszeresen találkozhatnak, kellemesen eitölthetik idejüket, kártyázhatnak, beszélgethetnek. A MTESZ szervezeten belül megalakult „Seniorok Tanácsáéba — a Magyar Hidrológiai Társaság megválasztott küldötteként —• igen aktivan, nagy segítőkészséggel kapcsolódott be.

Ziegler Károly sokszínű és gazdag életpályájának rövid összefoglalását hadd fejezzük be 83 éves korában a fiataloknak küldött üzenetével: „Ne engedjenek a konjunktúrának! Amiről meggyőződtek, azért álljanak ki. Merjenek nemet is mondani, ha ezzel a vízügyet szolgálják.”

Emléke elsősorban a fiatalabb vízépítő mérnököket kötelezi további alkotó munkára és a szakma szeretetére, nemes emberi magatartása pedig követésre. Hálálával a Vízügyi Nyugdíjasok Klubjának tagjait is fájdalmas veszteség érte!

Dr. Koltay József

27