Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 2. szám
Negyvenbárom év szolgálatban A nagycserei csatornaőr Az aprótanyás nagycserei dimbekdombok közt két ,,S’’-et hajlik a dűlő Kiss Ferenc „lakáig". Felügyelőjének Szilágyi Lajosnak TIVIZIG-es irodai szobájában függ egy száz év körüli térkép, az Alsó-Nyirvizszabályozó Társulaté. Azon tájékozódva idáig, őrlakra bukkanunk. Vékony akácrudakkal megerősített kerítéssánc veszi körbe a magaslatot és mérges kutyaugatás, de a vakarák puli csak hűségből ugatéroz, mert lesi, hogyne lesné a hatalmas gazdát, aki már az ólas udvar közepén parolázik. Ugyan nyájas, barátságos, habár a mongolos szemek küldenek felém egyegy nyilat is. A BODZAS TÁROZÓTÓL Betessékelés, szíves-látás. A szépszobában hímzések, varrotasok. Kitüntetett helyen egy DMVSC-s zászlócska. A feleség (tüsténkedő asszony) sejti, hogy nem tudom hová tenni a drukker-megnyilvánulás jegyét, halkan, zavarkodva fölvilágosít: — A fiúnké, ott van állásban, ő intézgette szegény Nagy György temetését is, tudja, az edzőét A nemjóját, dühöngök magamra, még itt, a csatornaőrházban is a futball kisért. Am a riport ügye mégsem ebbe a kútba akar beleesni, mert Kiss Ferenc kibontja ölbe tett nehéz két karját, s ha lehet, még pirospozsgásabban rámszól: „A DVSC-hez nem értünk. Hogy ott mi történik, mi nem? Más foglalkozzék vele!" Aztán, mintha a lelkét készülne kiönteni, de a tolinak hallgatást parancsol. Vagyis szeretné, ha az írás róla mégsem íródna meg. Szeretné is, meg parancsolná is. Az indoklás köve kimozdithatatlan: „Nem érdemiem meg qzt, aligha vagyok méltó rá.” Hát bizony én ezt kötve hiszem, kötve. Az ősi rejtőzködő egyszerűség az akadály, s én ma belébotlottam. Máris fontolóra veszem, hogy ne kerekedjek-é föl, de meghátrálni sem olyan könnyű, azt meg végképp nem lehet. Újból megpróbálkozom. Kérlelek. Talán mellém szegődik a szerencse. — Ne higgye, Kiss bácsi, hogy sok olyan ember von, mint maga! Szilágyi, a felügyelő is nekidurálja magát, még ráérősebben üli meg a széket. Azt mondja: — Ha jól összeszámolom, nem is negyven, de negyvenhárom esztendőt gyalogolt a csatornapartokon. Tréfás: — Három kiváló dolgozóit „járt ki" magának. Hogy sértődés ne essék, hozzábiccenti: „Megérdemelte." így hát Szilágyi Lajos, a felettes fog bele az időmozaikok összerakásába, hogy Kiss Ferenc csatornaőr pályáját megfussa. Ű! Kezdetétől a végéig — ha már másként nem megy. — Amikor én az Erdőspuszták felügyelője lettem, hű, de rég volt, Feri bácsi nekem így jelentett: „Ma megnézem az 1 per 2 b-t.” Egy kis 150 méteres oldalág, ugye, Feri bácsi? Ezek a mellékfolyások már mélyek, akár a rohanó árt levezetik, de könnyen el is iszapolódnak „A kerekeskút nagy kincs.” Kiss Ferenc és felesége Erre már Kiss Ferenc is megszólal: — Mártonfalváig feljártam rajta, mármint a 4 per 6-on. Még kedvesebb a fülnek, ha Kiss Ferenc így tesz egy régi kört: „Nagycsere őrlak 83. A Bodzás tározótól indulok, gyalog, mert így mindem szem előtt. A Bodzás mint tározó nem az enyém, de ránézek arra is. Hát csak gyerünk el a volt gúti kisvasútig (2-es mellékfolyás). Onnan átvágok egy keresztdűlőn a Gúti-ér felső szakaszára (1-es főfolyás), majd a halápi tározóig s innen vissza. Másnap irány a „szárcsás" csatorna, végig el odáig, ahol tegnap abbahagytuk. El a Diószegi útig.” NYÍRI CSATORNÁK Hány kilométer mindez? Nem sok. Ma már elaprózódott a járás, volt idő, amikor a Nyírvíztársulat egzisztált, hogy 97 is megvolt. Kilométerben. A nyíri csatornák jelentőségét szeretném valahogy megfogni, fölnagyítani, mert e hóbortos télen még csermelynek sem mondhatók. — Nagy a bukásuk — próbálkozik meg egy demonstratív kiszólóssal Kiss Ferenc, ami annyit tesz, hogy északról délre haladva lejt a vidék, de oly erősen, hogy olvadáskor, kiterjedt záporok alkalmával sodrása van a Kati-érnek, a Bodzásnak meg a többieknek. Sodrása ! 16
