Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 2. szám
tő a vízhiány és víztöbblet, illetve amelyekkel az öntözés és a vízrendezés egységes rendszerben tervezhető. A társadalom szükségleteit és a természetes vízháztartást tervszerűen öszszehangoló műszaki, gazdasági és igazgatási tevékenységeknek az összessége a vízgazdálkodás, amelynek alapja a tudományos kutatás és hazánkban kiemelt fontosságú feltétele a nemzetközi együttműködés az osztott vízgyűjtő területeken. A Keretterv harmadik része elsősorban ezekkel a feladatokkal, a vízháztartás és a vízigények szabályozásának technológiai, jogi és közgazdasági módozataival foglalkozik, szerkezetében többé-kevésbé igazodva a vizhasznosítási és vízkárelhárítási szakterületek tagoltságához. Tartalmát azonban a nagy vízszabályozási munkák tapasztalatainak szem előtt tartása, az összefüggésekben való gondolkodás és a vízgazdálkodás többcélúsága jellemzi. Ma is érvényesnek tartjuk a Tisza-völgyi Társulat „Szerződvényének" azon megállapítását, amely a „Tisza-völgy szabályozásának fogalmába az egész Tisza-völgyi vízszerkezetnek bárminemű hasznosítását" is belefoglalja. A mai helyzet értékelésénél és nem kevésbé a fejlesztés módozatainak kijelölésénél nem felejtkezünk meg Széchenyi István tanításáról: „A réginek az újjal célszerű egybeházasítása gyakran a dolog bölcsészete. Máskor a réginek gyökerestőli megsemmisítése és az újnak gyökeres felállítása szükséges. A vízgazdálkodás helyzetét és fejlesztési irányait a Keretterv a történelmi fejlődés folyamatában vizsgálja, és a technológiai, valamint az ökológiai feltételek viszonyának elemzésével igazolja, hogy az az alapvető konfliktus, ami a vízháztartás egységének és a társadalmi igények megosztottságának ellentmondásából fakad, csak a komplex szemlélet érvényesítésével oldható fel. Ma már általánosan elismert, hogy hazánk vízkészlete, olyan korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrásunk, amellyel gazdálkodni kell. A vízkészlet elosztása, hasznosítása és fejlesztése, valamint növekvő fontossággal védelme, összehangolt műszaki, gazdasági és jogi, igazgatási intézkedéseket kíván. Az ezzel a feladatkörrel foglalkozó vízkészlet-gazdálkodási fejezetben többek között a Keretterv rámutat a területhasználati tevékenységek vízháztartási következményeinek jelentőségére, és megállapítja, hogy a természeti és gazdasági folyamatok szoros összefonódása következtében a vízgazdálkodási feladatok eredményesen csak a készletek és igények egységes szabályozásával oldhatók meg. A vízkészlet-gazdálkodás és a vízminőség-védelem által megszabott célok megvalósítását segíti elő a „fe'lépítmény"-ként kezelhető jogi és gazdasági szabályozás, valamint a vízkészletek és vízigények feltárását és a vízgazdálkodási létesítmények fejlesztését és működését szolgáló kutatás. A vízkészletek területi és időbeli elosztásának módosítására szolgálnak a nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek. Az erre vonatkozó fejezet a folyócsatornázás, a tározás és a vízátvezetések helyzetének és a mai megítélés szerint hosszú távon indokolttá váló lehetőségeit foglalja össze, hangsúlyozva ezek többcélúságát. A Keretterv a körvonalazott szemlélethez igazodva elemzi a vízgazdálkodás hagyományos szakágazatainak helyzetét, és vázolja fel fejlődésük irányát. Ez utóbbit illetően elsősorban az összefüggések feltárására és az összehangolt fejlődési változatok bemutatására törekedtünk. Jelentőségének megfelelően részletesen elemzi a Keretterv a magyar vízgazdálkodás működésének és fejlesztésének alapvető fontosságú adottságát, az ország politikailag osztott vízgyűjtőhöz tartozásából fakadó feltételeket, és megállapítja, hogy racionális magatartásunkat a társadalmi-gazdasági jelen,,Újabb eredmények a hazai tudomány-, technika- és orvostörténet köréből” címmel a MTESZ több tudományos társasággal, intézménnyel — közöttük az Országos Műszaki Múzeummal — együttesen ankétet rendezett november 19—20-án. A rendezvény első napján a tudomány- és technikatörténet tárgykörébe tartozó előadások hangzottak el, a második napi programot az orvostörténet töltötte ki. Az előadók a tudomány és technika történetének széles skáláját tárták fel, s ez a színesség hozzájárult az egyhangúság elkerüléséhez, növelte a hallgatóság tájékozottságát. így hallhattunk többek között az Óbudai Selyemgombolyítót megalapító itáliai Agostino Mazzocatóról (Endrei Walter előadása), a XVI. századi Magyarországon a tudományos munka lehetőségeiről (Lambrecht Miklós), az „Uránia" társulat működéséről (Palló Gábor). Az Országos Vízügyi Levéltárból (VGI) dr. Szerényi Imre: „A vízerőhasznosítás koncepciójának történeti fejlődése" című előadással vett részt az ankéton, melyben levéltári utalások és források ismertetésén keresztül tárta fel a szakterület kibontakozását, a A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ az UNESCO és a TESCO megbízásából ebben az esztendőben tizenhatodik alkalommal rendezi meg a nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyamot. A tanfolyam célkitűzése, hogy a részt vevők megismerkedjenek a vízgazdálkodás korszerű gyakorlatában használt elméleti és alkalmazott hidrológiai módszereivel és a legújabb kutatási eredményeivel. Az eddigi 15 tanfolyamon a világ 49 országából összesen 233 a vízgazdálkodásban dolgozó szakember kapott egyetem utáni továbbképzést a Budapesten megrendezett nemtőségű hatásokra és a közös hasznosságé kooperációkra kell alapoznunk. Tartalmi vonatkozásban a Kerettervet — eltérő mélységű és megalapozottságú fejezetei ellenére — a komplexitásra törekvés foglalja egységbe. Üj — módszertani — vonásai közül indokolt kiemelni a közgazdasági, valamint az ökológiai szemléletre való törekvést. Mint a korábbiakban is, ez a Keretterv is kísérlet az adott korszak új feltételeinek feltárására és ezeknek a vízgazdálkodási célokban és végrehajtási módozatokban való érvényesítésére. Egyben minden Keretterv folytonos tervező munkánknak egy-egy állomása. Remélem, hogy a kísérlet sikeresnek bizonyul és hasznosítói véleményükkel, valamint javaslataikkal gazdagítják további munkánkat. Muts Rudolf vizerőhasznosítás gondolatának erősödését. A Magyar Vízügyi Múzeumból (VGI) két múzeológus szerepelt előadóként. Deák András a jelenleg folyó forrásfeltáró és kutatói-fordítói munkájának közbenső eredményeként új megvilágításban mutatta be Mikoviny Sámuelt, mint Bél Mátyás munkatársát. Vukov Konstantin pedig azokról a vízügyi emlékekről számolt be, melyeket a hivatalos műemlékvédélem — tehát az építésügyi tárca — műszaki emlékké nyilvánított és (elsősorban a kezelő vízügyi szervek útján) védelemben részesít. Itt természetesen nem egy jegyzék felolvasásáról volt szó, hanem annak összeállításakor felmerült elvi kérdésekről, a védett objektumok körének bővítéséről. A vízügyi történeti kutatás szakmai tevékenységéhez kapcsolhatók Strank Tamás: „Az első katonai topográfiai terepfelvételekből származó Magyarország-térképek szerkezete” és Bartha Lajos: „A magyarországi csillagászat elfelejtett évszázadai (XV—XVIII. század)" című értékes előadásai. A Vízügyi Múzeum és a Levéltár munkatársainak előadásai iránti élénk érdeklődést a hallgatóság számos kérdése és a szüneti beszélgetések tanúsították. Vukov Konstantin zetközi hidrológiai tanfolyamokon. A február 19-én ünnepélyesen megnyitott 16. továbbképzésen 9 országból 12 szakember vesz részt. Nepálból először érkezett hallgató. Az ünnepélyes megnyitón dr. Stelczer Károly a tanfolyam igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Breinich Miklós, az OVH első elnökhelyettese, Székács Imre, a TESCO vezérigazgatója és a magyar UNESCO bizottság nevében dr. Kiss Dezső akadémikus mondott ünnepi beszédet. Ezt követően dr. Szöllősi-Nagy András a VITUKI főigazgató helyettese a hidrológiai előrejelzés használhatóságáról tartott előadást. UNESCO TANFOLYAM A VITUKI-BAN TECHNIKATÖRTÉNETI ANKÉT 12
